Miért keverik az emberek a hungarizmust a nemzeti radikalizmussal?
Hungarizmus = magyar nemzetiszocializmus, az egykori Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom és utódszervezeteik, melyek máig léteznek hazánkban is, ismertségük kicsi, elvetik a parlamentarizmust és a demokráciát, ma is Szálasi eszméit vallják, nem szavazással akarják a rendszert megváltoztatni
Nemzeti radikalizmus = elhatárolódnak a hungaristáktól, elismerően szólnak több helyen Horthyról (akiről a hungaristáknak nincsenek túl szép emlékeik), a rendszert parlamentáris úton kívánják megváltoztatni, a Jobbik tipikus nemzeti radikális párt
Nem akarom a feszültséget szítani, épp ezért egyik irányzatot sem becsmérlően írtam le, csak tényszerűen. Ezek tények, ha valaki nem hiszi, tessék elővenni egy történelem könyvet, vagy ellátogatni egy nezmeti radikális vagy egy hungarista portálra és megnézni a különbségeket, mert szép számmal vannak. Magyarul, a nemzeti radikalizmus és a hungarizmus két külön dolog.
De miért olyan magas ez egyeseknek? Miért mondják minden nemzeti radikálisra hogy hungarista? Olyan nehéz megérteni, hogy nem ugyanaz? Mellesleg: nincsenek átfedések sem, úgyhogy ezzel se tessék jönni! A hungarista szervezetek és a nemzeti radikális tábor között sincs semmiféle együttműködés, mivel 2 teljesen eltérő ideológia. De akkor miért hívnak mindenkit hungaristának? Miért hungaristázzák le a kopasz, bomberben járó Horthyt éltető fiatalt? (ez csak egy példa volt). Lehetne még sorolni.
És ami még szomorúbb, hogy jobboldali (pl. jobbikos) körökből is nagyon gyakran találkozom azzal, hogy abszolút nincs fogalmuk az embereknek ezekről. Egy lapon emlegetik Bethlenéket, Horthyékat és a hungarizmust, no comment. Lenhungaristázni/lenácizni a jobbikot, no comment.
Szándékosan történik ezeknek az ideológiáknak az összevkerése vagy az egész ország (beleértve a jobboldalt is!) ennyire tele van látványosan nemgondolkodó emberekkel?
Szerintem azért, mert egy adott csoportosulás ideológiáját nem az határozza meg, hogy alapító okirataiban, elvileg mi van leírva, hanem az azt alkotó tagok cselekedeteiből, viselkedéséből következik.
Azaz: mondogathatja a Gárda, meg a Jobbik, hogy ők márpedig nemzeti radikálisok, ha mindeközben beszédük és cselekedeteik a hungarizmust idézik. ÉS itt nem feltétlenül arról van szó, hogy mit csinálnak valójában, hanem hogy mi jut el az emberekhez. Szóval ha a Magyar Gárda tagjai olyan eszmékkel, szófordulatokkal élnek, ami a hungarizmusra jellemző (teszem azt faji előítélet, vagy éppen jelképek), akkor a Magyar Gárda hungarista, vagy legalábbis hungarizmust is magába foglaló, függetlenül attól, hogy mi volt az eredeti irányvonal.
De ez ugyanígy igaz a másik oldalon is. Az MSZP hívhatja magát szocialistának, ha tettei ezt nem tükrözik akkor nem szocialista vagy szociáldemokrata párt, hanem valami más (nem tudom, mi a korrekt politikai megnevezés az MSZP jelenlegi politikájára).
Nekem ez a véleményem.
Kitartás.hu felmérés - avagy támogatna-e Ön egy hungarista kormányt?
Novák Elődöt idézve:
"Egyébként a párt elnökségében épp folyik egy vita, mennyire hivatkozzunk Horthyra. Én ott is az 'ellenzék' zászlósa vagyok a pártelnökkel szemben is, de talán a többiek is belátnák, hogy inkább csak az idő szépített meg néhány dolgot, és nem volt mindenki olyan boldog abban az időben, ha a mostanihoz képest sokkal durvább, Horthy-korszakbeli rendőrállamban kellene élnünk (merthogy pl. a Jobbikot már fel is oszlatták volna, az valószínű...)"
Igen csak azt hagytad ki, hogy hivatalosan a nemzeti radikálisok mindig elhatárolódnak a hungaristáktól; ezzel szemben a hungaristák nem a pol. korrektségükről híresek, és nem ismernek megalkuvást.
Na mindegy, késő van már, csak annyi a lényeg, hogy a nemzeti radikálisok és a Jobbik köszönő viszonyban nincs a hungarizmussal. Az hogy néha idéznek tőlük? Hát Istenem, Szálasi is idézett Marxtól az "Út és Cél"-ban, ettől még nem lett marxista.
Nem a Jobbikot védem, nem is lényeges most, csak említettem; de akkor is jó lenne ha az átlagember nem keverné ezt a 2 különböző eszmét össze.
Az igaz, hogy a közember a személyes tapasztalatok alapján könyebben ítél, mint a lefektetett elvek alapján, de ez irreális ítélet marad. A hungarizmus szemben a német nemzetiszocializmussal nem rasszista, egyedül a zsidókat tekinti ellenségnek, de őket sem kiírtás, hanem kitelepítés által akarja a nemzet testéből eltávolítani. Most ebbe részletesebben ne menjünk bele, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a hungarizmus sem csak rasszista felhangokban és egyenruhában merül ki!
SŐT, pont az ellentéte az egésznek, csak erről sokaknak fogalma sincs! A hungarista szervezetek a legkeményebben ellenzik, hogy a tagságuk részt vegyen bármiféle utcai zavargásban, rendbontásban, verekedésben (egyszóval ami 2006-ban is történt).
Kedves 00:53-as, akkor most olvasd el ezt is:
A lényeg belőle:
"A Jobbik várja a "vörös rongyokba öltözött" várost megelégelő, a Horthy-korszakot példaképének tekintő magyarokat - így szólt a meghívó a Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára emlékező múlt hét végi lovas összejövetelre. A Szent Gellért téren beszédet mondott Novák Előd, a Jobbik alelnöke, aki nem győzött lelkendezni a Horthy-korszak nagyszerűségén. Kulturális téren is gyümölcsöző kor volt - jelentette ki a jobbikos politikus. És hogy szavainak nyomatékot adjon, az akkori idők kiemelkedőnek tartott írói, költői között megemlítette József Attila és Ady Endre nevét is.
Módfelett vitatható, hogy az erősen baloldali, az illegális kommunista pártba is belépő József Attila költészete a Horthy-korszak vívmányának tekinthető-e. Még inkább kérdéses ez Ady Endre esetében, aki történetesen nem is élt a hivatkozott korszakban, hisz 1919 januárjában - tehát még a Tanácsköztársaság és jóval Horthy kormányzóvá választása előtt - meghalt.
De ne feszegessük most a lélekvándorlás és az irodalom esetleges kapcsolatát. Legalább ennyire érdekes, hogyan vélekedett ugyanez a Novák Előd a Horthy-korszakról - alig több mint fél éve."
"A komment megírásának időpontja: ma 01:04"
Ismerem az általad idézett bejegyzést. Emőke nagyon amatőr, hiszen szegény Ady valóban meghalt még mielőtt Horthy kormányzó lett volna (amúgy életében meg rühellte a pöffeszkedő nagyúri világot, a "disznófejű nagyurakat" és a lihegő magyarkodást), József Attilától pedig elég elolvasni a "Hazám", vagy a "Külvárosi éj" című verseit, amelyek nagyjából összefoglalják a véleményét a Horthy-rendszer "igazságos" gazdaság- és társadalompolitikájáról.
Így van. Rajtad kívül senki nem gondolkodik. Örülünk, hogy van egy ember az országban aki használja az eszét. Gratulálook is a kérdéshez. További sok sikereket.
Akkor te most szkinhed vagy vagy anarhista? Erre nem sikerült rájönnöm.
Jól van, látom félre lett a kérdés is értve és indul a személyeskedés, ezért tisztázzuk:
1. nem vagyok jobbikos, ezért nem is mosdatom őket, de gyakori vád
2. Ha nem tűnt volna fel, magyar nemzeti szocialista vagyok, magyarul hungarista, ezért látom hogy mennyire nem egeznek az érdekeink és céljaink a jobbikosokéval
3. utolsó válaszolónak minősíthetetlen a kommentje mivel egy szavát sem értem. Nem értem hogy hoztad ide a szkinhedizmust ami egy angolszász szubkultúra és egy hungarista nem is lehet szkinhed, legalábbis ami az ivászatokat, öntörvényűséget, balhékat illeti. az anarchizmust végképp nem értem hogy hoztad ide. Nem én használom egyedül az eszem az országban, mert nagyon sokan vagyunk, csak nyílván nem azokkal próbálok erről beszélni, akikkel egy nevezőn vagyunk, mivel ők úgy is értik miről beszélünk. Ellentétben veled, aki arra vagy csak képes, hogy fröcsögve megpróbálj leoltani. Én is gratulálok a "tartalmas" kommentedhez viszont, nyilván nagyon fontos volt beírnod ezt a 3 soros tömény ostobaságot, remélem megnyugodott szegény lelked. Hogy hungarista létemre most mégis egy konzervatívot idézzek: "fáradj ki a tajgetoszra".
Amúgy a kérdésem továbbra is fennáll, bármilyen politikai nézetű írjon csak nyugodtan.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!