Manapság is rá lehetne venni az embereket, hogy önként, örömmel háborúba induljanak?

Az emberek felvilágosultabbak, mint a 20. század elején, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének háborúk.

Rengeteg amerikai ment önként Afganisztánba, Irakba, hogy szolgálja hazáját (és persze a magas fizetésért, juttatásokért). De például itt a szomszédban is volt néhány éve a szerbek, horvátok, bosnyákok között egy véres háború, majd 99-ben a szerbek és az albánok háborúztak.

A nacionalizmus még erős Európában, ezen kívül a vallási szélsőségesek is egyre többen vannak, akik vallási alapon hirdetnek szent háborút a többségi társadalom vagy kormányok ellen.

A másik bakának a frontvonal túlsó oldalán ugyanezt mondták. Akkor valamelyünket jól átverték, nemde? :P

A családom bármely győztes csatánál többet profitál abból, ha élő és egészséges a fiuk-férjük-apjuk, nem pedig hulla egy jeltelen tömegsírban, vagy magatehetelen nyomorék, akit a pereputtynak kell eltartania egy menekülttáborban. Aki meg nem a családom, annak nagyon nyomós okot kell adnia arra, hogy miért mészároltassam magamat le érte mégis - csak mondom, hogy a közös nyelv és a közös adórendszer erre nem lesz elég.

"A családom bármely győztes csatánál többet profitál abból, ha élő és egészséges a fiuk-férjük-apjuk, nem pedig hulla egy jeltelen tömegsírban, vagy magatehetelen nyomorék, akit a pereputtynak kell eltartania egy menekülttáborban. Aki meg nem a családom, annak nagyon nyomós okot kell adnia arra, hogy miért mészároltassam magamat le érte mégis - csak mondom, hogy a közös nyelv és a közös adórendszer erre nem lesz elég."

Ez nagyon negatív hitetlen látásmód. arról szól h a magyarokat mindenki csak megverheti. Szerintem a háborúban a győzelem is benne van! És lehet h hősként egészségesen jön haza a csatából, mindenki büszke lesz rá. Ez a verzió miért nem fordul meg a fejedben????

Pesszimista nép vagyunk? Inkább nyaljuk a s... az EU-ak?

Ha egy ember eladósodik, és csak nyomort , meg adóságot, hitetlenséget kilátástalanságot reménytelenséget hagyaz utódaira, akkor az miért hasznosabb?

Ez nem a magyarságtól függ (bár kétségkívül jelentős kockázati tényező, hogy magyar hadsereg ötszáz éve nem nyert háborút :P az ember mindenképpen elgondolkodik azon, hogy most mitől leszünk jobbak.). Bármely nemzetiségű is a család, többet érnek vele, ha otthon van a férfi családtag, mint ha egyik csatatérről a másikra vándorol, mert valami politikus ott fenn úgy döntött, hogy a clausewitzi eszközökkel folytatja a politikát.

De legyen igazad - tegyük fel, hogy egy győztes háborúban harcolok, aprítom a szerbeket, ahogyan kell (ha már őket hozta fel valaki az elején példának). Kitüntetéseket kapok kötelességet meghaladó hősiességemért, előléptetnek, a feletteseim dicsérnek, az alárendeltjeim bálványoznak, a haza presztízse gyarapodik. Hogy jön ez le a családomnak:

- Az egy dolog, hogy gyakran éheznek és fáznak, mert háborúban a győztessel is megesik, hogy ellátási zavarok lépnek fel.

- A kölykeim apa nélkül nőnek fel, mert a velük való törődés helyett fontosabb dolgot bíztak rám a politikusok - hogy én igazgassam, hol húzódik a piros csík a térképen.

- Az egész családom felmenő és lemenő ágon egyaránt éveken keresztül attól retteg, hogy mikor érkezik meg a gyásztávirat a honvédelmi minisztériumtól, hogy véglegesen sikerült hőssé válnom. Jó hatással lesz a kedélyállapotukra, elvégre meg kell tanulniuk, hogy az életben minden átmeneti és bizonytalan.

Biztos örülnek, hogy meg fogjuk nyerni a háborút, nem?

Aztán hazajövök. Nem véletlenül tettem hozzá az "él"-hez azt is, hogy "egészséges", ilyenből ugyanis nem sok akad a "hősök" (többnyire szerencsétlen balekok, akiknek nem volt más választásuk, viszont mázlijuk volt) között, akik megjártak egy frontot.

Legyünk optimisták - nem hiányzik se kezem, sem lábam, nem akadt srapnel a szemembe, nem égett felismerhetetlenné az arcom, és még a golyóim is épen maradtak. Viszont

- 90%-os valószínűséggel poszttraumás stressz-szindrómában szenvedek, és minden éjszaka üvöltve ébredek rémálmaimból, ahogy a fronton látott eseményeket próbálom feldolgozni. Minden hangosabb zajra fedezékbe ugrok, és rángógörcs kínoz. Óh, tök jó szerepmodell leszek a fiúknak.

- Szintén nem kis eséllyel agresszív kitöréseim lesznek (elvégre éveken át erre treníroztak), bekattan az agyam, és összeverem az asszonyt/gyerekeket. Egyszer, kétszer, sokszor. Főleg, ha alkoholista vagy narkós is vagyok (ami ugyebár az egyetlen szórakozás a fronton, az ellenség civiljeinek megerőszakolásán és a fosztogatáson kívül, de ahhoz nem mindenkinek van gusztusa).

- Mire hazatérek, elhidegülök tőlük, hiszen az elmúlt néhány év hiányzik a közös történetünkből. Amúgy sem találom meg a helyem a civil életben, szociális problémáim vannak. Végül elválunk, én meg megyek az utcára hajlékonynak a kitüntetésekkel a mellemen. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha a háború második napján darabokra tép az a rohadt rakéta.

Mindezt ahelyett, hogy három hónappal az egész kezdete előtt felpakolnám a családot, és átköltöznék egy olyan országba, amelyet nem megalomániás idióták vezetnek, és szimbólumok meg évszázados történelmi viták helyett a lakosság boldogulásán és a kultúra fejlesztésén törik a fejüket. Ha ez hitetlenség, akkor megalapozott hitetlenség azt illetően, hogy észnél és józan erkölcseinél van az a politikus, aki másokat háborúba akar küldeni.