Magyarországon miért dühíti az embereket egyre jobban az, ha valaki normálisan keres?

Ahogy előttem mondják, legtöbb esetben irigység, már sztem alapból ezért sem szeretik megmondani az emberek hogy mennyit keresnek. Meg persze sokkal egyszerűbb mást hibáztatni, meg másokra mutogatni, mint tenni az előrelépésért.

De pl ez megy a sportokban, versenyekben is, hogy nem szeretik látni ha valaki túl sikeres, ezért is kell minden évben új "tehetségeket" felfedezni, akik jövőre mehetnek a süllyesztőbe. Egyszerűen ha tényleg valaki karriert tud építeni, azt utálni fogják és leszólni. Meg ezért kell a műsorokban is a kis hétköznapibb embereknek nyerni, hogy lássák azt hogy ki lehet lépni a megszokott életből és fentebb lehet lépni a ranglistán.

De ja, csak egyetérteni tudok, a magyar ember ebből a szempontból baromi irigy nép.

Szocialista örökség.

A burzsoázia és a kulákság osztályidegen, a munkásokat kell megbecsülni.

A magyarok nem tolerálják, ha a vezető beosztásúak négyszeresnél többet keresnek, mint a munkások. A vállalkozók se a nagy profitra törekedjenek, hanem a dolgozók bérének emelésére és a vállalkozás közhasznúvá alakítására.

Egyébként a Kádár rendszerben nem voltak ennyire irigyek az emberek egymásra,akkor még tudtak egymás sikereinek örülni,a rendszerváltás után erősödött fel ez a folyamat.

A házak nagy része úgy épült akkor,hogy barátok ismerősök segítettek egymásnak,ha valakinek szüksége volt valamire,cement,sóder stb.akkor szívesen adtak egymásnak az emberek.Szóval van abban valami ,hogy a hatalmas társadalmi különbségek hozták ki az irigységet az emberekből.

Az a baj, hogy manapság nem èrdem ès tanultság alapján kapnak az emberek több fizetèst - tisztelet a kivètelnek -, ès ez igazságtalan. Az igazságtalanságot pedig nehèz feldolgozni ès tolerálni, ezèrt az emberek dühösek.

Engem pl. igenis dühît, hogy az èrettsègin is megbukott osztálytársam már milliókat keres a csalàdi vállalkozásban, az egyetemen èvek óta bukdácsoló ismerösömnek már kèszítik a helyet a jól fizetö hivatalban - èn meg közben csonttá fogytam már, mert alig alszok, annyit tanulok ès dolgozok, hogy jussak valamire. Ès nem megy, mert nincsenek lehetösègek.

Szóval, ezèrt vagyok dühös. Nem irigy, mert èn nem tölük sajnálom ezelrt a dolgokat, hanem kialaszt, hogy kezem-lábam töröm, ès nemhogy tizedèt nem èrem el, hanem egy helyben toporgok.