A kuruc. Info miért lopja a Hungarizmust?
"Ha nemzeti radikálisnak is bizonyultam az évek során, rühellem a hungaristákat. Vörös csürhe nemzeti mázzal leöntve."
Igen ez a vád már a 30-as években sem volt kevésbé nevetséges (tudnék még sorolni). Érdekes lenne összehasonlítani a mai radikálisok baloldaliságát a nemzetiszocialisták "baloldaliságával". Vörös csürhe hmm. Mégis a kormányzód akarta feladni az országot a vörösöknek (addig az angolok seggét próbálták becélozni másfél évtizedig...). A te kormányzód és kormányod engedte a 18-ban áruló szocdemeket működni (akik között menedékre leltek a komcsik).
Csipegessek?
A kommunisták egy időben megpróbálták azt hogy beépülnek a nyilaskeresztes pártba és átveszik a hatalmat, de nem sikerült.
A nyilasoknak sikerült az, hogy megnyerjék a potenciális komcsi-pártiakat egy nemzeti ügynek - átállítva őket egy értelmesebb irányba.
Szálasi átvehette volna a hatalmat előbb is, de a Kormányzó iránti tiszteletből nem tette.
Soroljam még te szerencsétlen?
"Kedves kérdező! Pont azért vannak hungarista szövegek is néha a kurucon, amiért Wass Albert néhány műve a Suttogó.hu-n. Olvasd csak el Albert bácsi Átoksori kísértetek című könyvét, leírja szépen rólatok a véleményét."
Nos kedves kérdező - ha elehet téged annak nevezni. Az említett könyvet 3X elolvastam. Elmesélném neked hogy Wass arra a csőcselékre gondolt (éppen) zöld ingben, amely ellen Szálasi is szót emelt. Ez a csőcselék most is, azok között is ott van, akiket te valószínűleg pártolsz.
A Hungarista mozgalom amíg üldöztetésnek volt kitéve, nem volt vonzó az olyanok számára - mint például te. De amint hatalomba került, a frontvonalon bizony megjelentek azok az emberek akik bűnöket követtek el. Köztük olyanokkal, akik jogos felindulásból tették azt - ha bizonyos szemszögből nézzük.
Te viszont azokat képviseled, akik a románok mintájára akartak működni. Wass sem volt olyan, ő sem volt olyan nemzeti radikális mint te. Az emigrációban VALÓBAN voltak Hungarista kapcsolatai. Hoppá "vazzeg". Ugye?
A tudományos náculásom, ahogy írod tényeken alapszik és józan észen. Nem úgy mint a te radikális hadd ne mondjam micsodád...
"Nem csak a kurucnál van képzavar, de őtőlük nem is nagyon várja el senki, ellentétben a te tudományos náculásoddal."
A képzavar esete olyanoknál áll fent akik nem rendelkeznek érzékelhető világnézettel, valamit is érő alapelvekkel, és végül alapvető kommunikációs képességekkel. (Írott szöveg megértése, logika, satöbbi.)
Befejezésképpen, hátha ezért értettél esetleg félre!
Nem számít automatikusan hungaristának az, aki annak vallja magát. Ha te a kocsmában találkozol egy tele kitűzőzött piás szkinheddel aki osztja az észt - ő valóban lehet hogy belefér a vörös csőcselék kategóriába.
Csakhogy a Hungarizmus ennél több, és mi is szenvedünk ettől. Ahogy a magadfajtáktól is.
Ha ez lett volna a probléma, akkor én kérek elnézést.
jól van remélem törlik ezt a kérdést
jeleztem is hogy ez "a kérdés egyértelműen kitaláció"
amúgy meg ha nem tetszik a kuruc.info ne olvasd
de másokat ne provokálj
Szerintem te nem vagy normalis
De legalabbis magyar nem..
Kedves három darab jobbikos provokátor! Rátok hagyom hogy mit gondoltok, ámbár örülnék ha pár dolgot legalább félig megjegyeznétek abból amiket írtam. Hasznotokra válna.
Gondolom a kritikátok stílusa szerintetek kifogástalan!
"jól van remélem törlik ezt a kérdést"
Ezen a portálon nem szoktak törölni kedves jobbikos, eltévesztetted a házszámot.
- jeleztem is hogy ez "a kérdés egyértelműen kitaláció" -
Jelezd azt is hozzá hogy én találtam ki a kérdést, és rögtön fűzd hozzá azt is, hogy neked ez a téma nem fér bele a fejedbe :-D
Ne feledjük, a Jobbik részéről állandó antifa kiszólások hallgatók.......
Tamaszd ala. Link? mert addig csak hazugsag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!