Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » "Demokraták"! Horthy-szobor...

"Demokraták"! Horthy-szobor vs. Horn-szobor, szovjet emlékmű stb?

Figyelt kérdés
Kedves "demokraták"! Abból a csürhéből, akik undorító módon zavartak meg egy istentiszteletet és utána a Horthy-mellszobor leleplezését, hányan voltak/voltatok ott a Horn-szobor leleplezésén tiltakozni, hogy emberek azért álljunk meg egy percre, nehogy már egy pufajkásnak állítsunk szobrot, aki karhatalmistaként segédkezett a forradalom leverésében! Vagy hányan szerveztetek tiltakozó megmozdulásokat a Szabadság-térre, hogy ugyan már két és fél évtizeddel a "rendszerváltás" után csak el kellene már hordani azt a ronda nagy vörös obeliszket Budapest szívéből? Egy Horthy-mellszobor miatt bezzeg tudtok nácizni, fasisztázni, Dávid-csillagozni stb. Mindenki elgondolkodhat, hogy valójában történt-e bármi változás ebben az országban 90' óta... Akinek nem inge ne vegye magára természetesen.
2013. nov. 6. 01:30
1 2
 1/16 EagleHUN ***** válasza:
86%

A kérdező megválaszolta a saját kérdését.

A pufajkás szobrának avatásába nem rondított bele senki így ahogy most ebbe, pedig megérdemelte volna.

Az obeliszk ellen viszont már volt többször is tüntetés. Sőt letakarták a tüntetők. Ezért került köré kordon.

2013. nov. 6. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

NEM vagyok demokrata! Sem zsidó, és nem voltam egyetlen szobor felavatásánál sem.

Semmi jogod csürhének nevezni azokat, akik tiltakoztak egy olyan ember szobrának újbóli leleplezése ellen, akinek a lelkén lelkén sok ezer magyar katona halála szárad! A szobor felállítása minden olyan ember jóérzését sérti, akinek a hozzátartozója a Donnál, vagy a szovjet harctéren esett el, vagy lett hadirokkant. Ehhez nem kell "demokratának" vagy baloldalinak lenni.

Másodszor: egy templomban NINCS helye, sőt még előtte sem, egyetlen politikus szobrának sem! Még a katolikus templomokban is csak szentek szobrai lehetnek!

Egy hívő ember azért megy templomba, hogy Istenhez imádkozzon. Nem azért, hogy egy politikus emlékét ápolja.

Horn Gyula NEM segédkezett a forradalom leverésében. A szobrát pedig egy magán telken állították fel. A saját telkén mindenki olyan szobrot, vagy bármit állít fel, amilyent akar.

A szovjetemlékmű pedig a háborúban hősi halált halt katonák emlékműve, nem pedig "felszabadítási" emlékmű.

Amelyik katona meghalt a háborúban, mindegyiket hősi halottként kell tisztelni, függetlenül attól, hogy melyik nemzethez tartozott.

Nálunk a temetőben egy elkerített részen vannak a városban meghalt katonák sírjai. Magyarok, németek, oroszok, sőt még szerb is. Egy közös emlékmű van a hősi halottak tiszteletére. Ez a kegyelet, a tisztelet lerovása azok emlékére, akik meghaltak.

A Szabadság-téri emlékmű ottmaradása pedig a két állam közötti megállapodás következménye.

2013. nov. 6. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:

kedves kérdező!


én nem "demokrata", hanem DEMOKRATA vagyok


aki úgy gondolja, hogy Horthy Miklós illetve Horn Gyula ugyanazon kaliberű személy, annak az elemii ismeretei hiányoznak a hazája 20. századi történetéről


azt az istentiszteletet nem kell annyira komolyan venni, mert Hegedűs Lóránt annyira felrúgta a református istentisztelet szabályait, hogy sakrámentum megsértés (magyarul szentségtörés) miatt vizsgálat indult ellene a Református Egyházban


az, hogy van-e helye a vöröshadsereg emlékművének ott, ahol most van, vagy nincs, az lehet vita tárgya, de az biztos, hogy kedves kérdező, te sem vagy ott a szobornál, hogy verd a tamtamot, hogy vigyék el, úgyhogy ennyit az objektivitásodról...

2013. nov. 6. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:

Az ellentüntetők nem demokraták voltak és nem is zsidók.

Talán egy kevés volt belőlük is.

De, a többség kommunista szimpatizánsa volt.Munkásőrök , ÁVH-sok meg a hasonlók gyerekei , unokái.

Akikre inkább illett volna a vörös 5 ágú, mint a sárga 6 ágú.


A kommunisták azért utálják Horthyt mert ,Horthy finoman szólva is utálta a kommunistákat, és betiltotta a pártjukat.

Az egyetlen párt ami be volt tiltva, az a kommunista párt volt.

2013. nov. 6. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:

A zsidótörvények nem a zsidók ellen voltak, hanem a lakosság arányában lehetett csak bejutni egyetemere, hivatalokba, nem kifejezetten képességek vagy összeköttetések útján. Olyan, mintha most hoznának egy törvényt, hogy a cigány lakosság akkor kap segélyt ha 2-nél kevesebb gyereket szül a két eltartója, a magyarok meg annál többet kapnának minél többet szülnek.


Magyarország nem lehetett független a II. vh-ban ez csak egy álom. Ha most kitör egy háború, azonnal az USA-nak segítünk, nem az araboknak - értelemszerű. Ebből deriválva feltehetően 70 év múlva a mai politikusokat fogják gyalázni eme tettük miatt. A bécsi döntések területgyarapító következményei bizony áldozatokkal jártak. Mai aggyal elképzelhetetlen, hogy akár 1 négyzetkilométert gyarapodjon az ország még akkor is ha ott 100%-ban magyar él.

2013. nov. 6. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Horn nem valami vezető volt pufajkásként, hanem egy sima talpas. Nem Horthyhoz lehet ebből a szempontból hasonlítani, max. egy egyszerű csendőrhöz.


"karhatalmistaként segédkezett a forradalom leverésében"


Horthy meg vezetőként elnézte a fehérterrort, szóval nagyjából 1:1.

2013. nov. 6. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:

"A zsidótörvények nem a zsidók ellen voltak, hanem a lakosság arányában lehetett csak bejutni egyetemere, hivatalokba"


Pl. ezek mennyire segítették, hogy hogy mindenki a lakossági arányok szerint jusson be az egyetemekre, hivatalokba? (Amúgy jól értem, hogy te pl. támogatnád, hogy minden egyetem köteles legyen felvenni 8%-nyi cigányt, függetlenül a teljesítményüktől?)


II. zsidótörvény:


"Tisztviselőként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába."


"Zsidó nem lehet időszaki lap felelős szerkesztője, kiadója, főszerkesztője,"


"Zsidó nem lehet színház igazgatója, művészeti titkára, dramaturgja"


"Reálgyógyszertári jogot zsidó élők közötti jogügylet alapján egyáltalában nem, végintézkedés alapján vagy törvényes örökösödés jogcímén pedig csak abban az esetben szerezhet, ha az örökhagyónak egyenes ágon rokona vagy házastársa."


III. zsidótörvény:

"Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos"

2013. nov. 6. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Ácsi, ácsi.


II. (Nagy) András keresztes hadjáratot vezetett a Szent Földre, ahol sok magyar katona esett el a harcokban, továbbá az egyik dekrétumában szerepel: "kamaraispánok, pénzverők, sótisztek és vámszedők, az ország nemesei izmaeliták és zsidók ne lehessenek".



Külföldi hadjárat - pipa

"Zsidótörvény" - pipa



Kedves 63%-os kommentelőtől kérdezném:


Nyilvánítsuk gonosz csúnya nácifasisztatrappistának II. Andrást?



Esetleg ott van még Anjou (Nagy) Lajos, aki 1361-ben kipaterolta a zsidókat az országból. Nem mellesleg rengeteg hadjáratot vezetett.


Na, mi legyen?



Dobjuk ki az egész nemzeti panteont a zsidók miatt?

Tényleg az egész történelmünket aszerint kell megítélni, hogy ki hogyan viszonyult a zsidókhoz?


Na ne vicceljél.


A történelem nagy alakjai közül 90% kifejezetten utálta a zsidókat.

2013. nov. 6. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Utolsó: sem Nagy Lajos, sem II. András uralkodása alatt nem vesztettünk 100 000 katonát egyetlen ütközetben, egyikük uralkodása végén sem szállta meg két nagyhatalom is az országot, nem bombázták szét a városainkat, egyikük leváltása után nem lett 40 évig kommunizmus. És egyikük se írt alá az ország 2/3-át elcsatoló békeszerződés.


Na, csak ennyi a különbség Horthy és az általad felsoroltak között.


"A történelem nagy alakjai közül 90% kifejezetten utálta a zsidókat."


Eurocentricizmus... Ez max a keresztényekre lehet igaz, de a muszlim, kínai, indiai stb. kultúrkörre nem, pedig az ő uralkodóik, művészeik stb. is a "történelem nagy alakjai" közé tartoznak, még ha te nem is ismered őket.

2013. nov. 6. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

Jajj, nehogy már azt kérd számon a kormányzón, hogy feltalálták a repülőgépet. A középkorban ugyanis nem voltak bombázók és Európa (és a világ) népességét, a középkori harctereken felvonuló seregek nagyságrendjét is figyelmen kívül hagyod.


Tipikus marxista duma, nem veszed észre magadat?


Nem találtok fogást rajta, ezért szajkózzátok még mindig a rágalmakat.

2013. nov. 6. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!