A magyar gimnazisták mikor vonulnának utcára egy cigány lányt ért sérelem miatt?
Franciaországban egy osztálykiránduláson vettek őrizetbe egy illegális bevándorló családba tartozó 15 éves diáklányt. Az iskolatársai rettentően felháborodtak, és ők, valamint több más gimnázium diákjai tiltakozásul elfoglalták az iskolájukat, Párizsban pedig két napon több ezren tüntettek mellette. Magyarországon is kiállna bárki egy ilyen sérelem esetén akár egy kisebbségi, akár más diák mellett?
"Ezek szerint mégsem veszi véresen komolyan, mert a kis család nem kapott engedélyt."
És ezt mire alapozva állítod?
De nem kell az EU-ig menni, a menekültjogi genfi egyezmény sem vágja el a szülőket kiskorú gyerektől, pedig ők menekültek, ami egy jóval kényesebb kategória, mint a tartózkodási jog.
Magyarországon a 2007. évi II. törvényt és a végrehajtási rendeletét érdemes olvasgatni, ami megfelel az EU-s elvárásoknak.
"És ezt mire alapozva állítod? "
A cikkre, te okostóni. Ha igaz lenne amit írsz, akkor nem kellene tüntetniük a deákoknak.
Ajjaj, kemény érveid vannak.
Ezzel kezdtem:
"Mellesleg a cikk is ferdít, mert az egész EU-ban egységes jog szerint a lány családja simán visszatérhet vele, nincs olyan, hogy szűk családot elvágunk."
Tehát vitatod, amit itt írok, mégpedig így:
"A cikk márpedig igaz, mert a cikk azt írja, hogy ez így van"
Meg kell hajolnom érveid súlya alatt, a népszabadság biztosan jobban tudja, mint a jogszabályok :)
(Egyébként a lány kiutasítása ellen volt a tüntetés, hamár a cikkre hivatkozol, legalább olvasd el.)
A jogszabályok alapján kiutasítható a lány és a családja is, itt ez történt. Ehhez képest a francia kormány adni akart a lánynak egy lehetőséget, hogy ha akarja, mégis folytathassa a tanulmányait - a családja nélkül. Itt jogilag nem arról van szó, hogy elszakítják a családjától, mert a családjával együtt küldték haza. Csak neki külön biztosítottak volna egy jogilag nem kötelező lehetőséget. Ezzel nem kívánt élni.
Mondjuk azt én se igazán értem, hogy képzelte a francia kormány, hogy egy 15 éves gyerek önállóan éljen a szüleitől távol. Ki tartaná el, ki gondoskodna róla? Vagy ezt is vállalták volna a franciák?
Az külön hab a tortán, hogy Koszovóba, más hírek szerint Albániába toloncolták a családot, holott az apán kívül senki se született vagy lakott ott korábban, és senki nem is beszél albánul. Csak azért küldték oda őket, mert az apa ezt jelölte meg az egész család származási helyeként, de ez nem volt igaz. Olyan rapidan csinálták a kitelepítésüket, hogy még ilyen alapvető kérdést se tisztáztak a franciák.
"Csak neki külön biztosítottak volna egy jogilag nem kötelező lehetőséget."
Ez többféle kérdést is felvet, két eset lehetséges, de a végeredmény hasonló:
1. Az államfőnek van ilyen jogköre. Ebben az esetben a francia jog telibe szembemegy az EU joggal, és nyugodtan eljárást indíthat a család, hogy ilyenkor márpedig nekik jogik van maradni.
2. Az államfőnek nincs ilyen jogköre, ahogy a cikk sugallja. Ez azt jelenti, hogy ő belenyúlt egy közigazgatási hatósági eljárásba, úgy, hogy nem volt több joga rá, mint nekem vagy neked... ez nem kevés aggályt vet fel, gyakorlatilag azt jelenti, az elnök a törvény felett áll, és _bármit_ megtehet.
Felmerül továbbá, hogy akkor ő hiába él Franciaországban, soha nem kaphat majd állampolgárságot, mert nem jogszerűen tartózkodik ott, hanem egy furcsa ex-lex helyzetben?
És mi akadályozza meg az ottani idegenrendészetet, hogy 1 hónap múlva új eljárást indítsanak ellene? Hiszen nincs jogerős határozata arról, hogy ő tartózkodhat...
ÉS, mint ahogy Te is mondtad, ki gondoskodna róla?
Én úgy gondolom, ebben az esetben is nyugodtan fordulhat a család EU-s szervekhez, sőt, innentől mindenki más is, mert ha egy bevándorlónak megengedte ezt az elnök, akkor innentől kezdve ha bárkinek nem engedi, az diszkriminatív.
Az egész eset arra világít rá, hogy az idegenrendészeti szabályozás már nagyon recseg-ropog. Magyarországon is egyre kevésbé tartható a sok szigorú, és gyakran értelem nélküli adminisztratív korlát, külföldön, ahol több a bevándorló, ott pedig egyszerűen nevetséges. És nem az a megoldás, hogy akkor az elnök teljhatalmú uralkodót játszva belenyúl a rendszerbe- több problémát okozva ezzel, mint amennyit megold- hanem az újraszabályozás...
A kurucinón megjelent előzményekre gondolsz? Hát ez tényleg érdekes, és számomra is más megvilágításba helyezi a történteket. Most már én is úgy látom, hogy nem a francia hatóságok barbár akciójáról van szó, hanem a család packázott velük a végsőkig, és most telt be a pohár. (Amúgy nem vagyok a kurucinfo híve, de néha előfordul, hogy csak itt bontják ki a valóság minden elemét.)
Már végképp nem tudom, kinek kell hinni, mert a kurucos cikk is felvet kérdéseket.
Azt írja, menekültkérelmet utasítottak el, de mivel a származási ország eleve nem veszélyes, ezért a menekültkérelem elutasításához minden egyéb körülmény irreleváns, full mindegy, mennyit járt iskolába a gyerek stb. (Sőt, menekülteknek ez jog, nem kötelesség) Én ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy sima bevándorlók voltak, nem menekültek.
Az ilyen tartózkodásra minden EU tagállam joga szerint kell egy jogcím (pl.: munkavállalás, családegyesítés), szóval ha ezek nem voltak meg, akkor eleve be sem kellett volna engedni őket. Továbbá hol született a gyerek? Olaszországban? Mert akkor csontig EU állampolgár, akinél fel sem merül, hogy ne lehetne ott az EU-n belül, ahol akar...
Mivel nem láttam/ismerem az illetőket, nem tudom jobban véleményezni az ügyet, de mindkét cikk elég homályos és ellentmondásos. (Sajnos a jegyzőkönyvet nem tudom elolvasni, mert franciául van, de azon már meg sem lepődöm, hogy ez az egyébként nem köznyilvános adat kikerült a netre... már ha ez valóban a vonatkozó jegyzőkönyv...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!