Elemzők szerint is, beindult a gazdaság, mit szóltok?
És nem "holmi" 0,1 tized százalékkal, hanem 2%, vagy annál is többel, amely az évek során még több lehet.
HA KÉRHETEK MINDENKIT, AKKOR KERÜLJÜK AZ ORBÁN EGY ILYEN, A GYURCSÁNY EGY OLYAN....,tehát a sértő megjegyzéseket, csak a véleményetek érdekelni, amit persze mindenki leírhat, csak kérem kulturáltan tegye, KÖSZÖNÖM.
A Fidesz elemzőkre gondolsz?
Mert a Pénzügykutató Zrt - összhangban az európai statisztikákkal, az ellenkezőjét mondja. Tudod itt 2010 óta "lesz-gazdaság" működik. Engem a "van-gazdaság érdekel, hogy mi lesz, majd megtapasztalom. Egyelőre azt, hogy minden silányodik. Még a hazugság is.
Orbán Viktor vagyok.
Tisztelt Hölgyeim és uraim! Kedves Barátaim.
A magyar gazdaság valóban beindult, nem csak az elemzők szerint. Hanem a kormány szerint is.
Most hogy épp itt könyöklünk a parlament folyosóján Matolcsy barátommal kávézgatva, mi is épp arról beszélgettünk hogy a Magyarország valóban jobban teljesít.
Ennek az összefogásnak, ennek a teljesítménynek pedig a legkézzelfoghatóbb gyümölcse maga a rezsicsökkentés.
Nekünk számít az összefogás, számítanak a magyar emberek.
Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok.
Én a napokban olvastam valahol, és a hírekben is láttam, ahol külföldi elemzők 2,5-2,6%-os növekedést jósolnak, a kormány 2%-ot jósol!
Szerintem ennek örülni kell. Ez egy kérdés akart lenni, hogy az átlag emberek, hogy látják. Isten ments, hogy megint Orbánozni kezdjünk el. XD
Pont erről beszéltem, hogy szerintem ez már nem egészséges, és ezzel senkit sem akarom megbántani. Tényleg nem túl, hogy mindenből Orbánozás megy, pedig reménykedtem, hogy úgymond pártsemleges válaszokat kapok, de még bizakodom. :)
Kérem senki se vegye magára, de olyan jó lenne már, egyszer politikamentesen, ócsárolás, mindenféle vád nélkül, örülnünk valaminek.
Ha gazdasági visszaesés lenne, akkor mondanák a kedves kommentelők, hogy na megmondtam, ez az Orbán tönkretette a gazdaságot. Ha meg növekedés van, akkor meg hazudik. XD A kettő egyszerre talán nem megy. :D
"Mondd vagy mutasd a forrásokat, akik szerint beindult a gazdaság ;)"
Jogos kérdés. Én is pár napja bukkantam rá a konkrét dolgokra. Csak a google-t használtam, és olvastam külföldi oldalakat, majd lefordítottam, amit nem értettem. És mindenhol egységes álláspont van, hogy 2014-ben NÖVEKEDÉS LESZ, ezt Fidesz mentesen tudom mondani.
Majd jövőre meglátjuk: A kérdés kint marad, ha nem lesz igazam, akkor tévesen kérdeztem (ha lehet ilyet xd), ha meg igazam lesz, mármint a kormánynak, akkor újra írhattok. :)
A hibákért elnézést, és mindenkinek köszönöm. :)
A GKI, amely nem vádolható Fideszses elfogultsággal, szinte az összes számítása eltér a kormányétól, ők szerény 1,3%-ot jósolnak. És ezek a legpesszimistább előrejelzések. :)
Google. :D
Nagyon szépen köszönöm, az eddigi válaszokat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!