A privatizációt miért nem lehet így ellensúlyozni?
Ugye a privatizáció mellett szól, h hatékonyabb, gazdaságosabb működés stb.
Ezzel szemben az állami vezetés letolja az egészet magasról, mert majd jön a támogatás, így mindenkit a jutalom érdekel csak.
Miért nem lehet azt megtenni, amit a Petőfi Rádiónál is bevezettek annak idején, hogy odaraktak egy tapasztalt, ambíciozus egyént, akivel kötöttek egy szerződést, hogy a fizetését a szerint fogják növelni, hogy mennyivel nőtt a rádió hallgatottsága.
Így lett az, h rövid időn belül a Petőfi toronymagasan verte a kereskedelmi rádiókat, a főnöknek meg kijött valami 3 millió/hónap.
(Az már más tészta, hogy a totál vak proletárok teljesen fel voltak háborodva, h mi az, h az a "bohóc" kap annyit)
kétfajta privatizáció van tulajdonképpen.
ez egyik esetében egy jól működő, nyereséges állami vállalatot privatizálnak azért, mert kell a pénz, állambácsi hátsó fele ugyanis kilóg a gatyából.
a másik esetben egy rosszul működő, elavult technológiájú, sokszor a csőd szélén álló vállalatot privatizálnak azért, mert állambácsi hátsó fele kilóg a gatyából és nincs pénze felfejleszteni. ezért keres egy befektetőt, aki hajlandó pénzt belerakni.
az általad említett menedzsmentes példa nagyon ritkán működik. nagyon kevés az olyan állami cég/vállalat ahol a sikertelenségnek csak személyi okai vannak. jellemzően arról van szó, hogy a nyereségességhez beruházás, azaz pénz kell. sok-sok pénz. az pedig nincs.
Értem!
Kössz a választ, ebbe bele se gondoltam igazából, h a pénz is lehet az oka.
Az meg hogy Orbán mit csinált az már mellékes, attól még a Petfőfinél működött a dolog.
az állami szektorban jellemzően nem működik a teljesítmény alapú bérezés, mert nem lehet mérni a teljesítményt.
vannak persze kivételek, mint a fent említett rádiós példa, de pl. egy volánnál hogy méred a teljesítményt? nyereséggel? az nem fog menni. pl. azért, mert a 20 fős zsákfaluba akkor is be kell mennie naponta kétszer legalább a busznak, ha csak ketten ülnek rajta. egy ilyen vonal nyilván veszteséges, nem is kicsit, de nem lehet bezárni, mert közszolgáltatást nyújtani kell és kész.
ha meg valakinek a nyakába akasztasz egy sor definíció szerint veszteséges dolgot, akkor nem igazán korrekt azt várni tőle, hogy nyereséges legyen. és jellemzően nem is lesz az. lsd. volán, máv, bkv és még sorolhatnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!