Közmunkaprogrammal és okj képzésekkel mit akar a kormány?

Az élelmiszer ipar a szinergiákon alapszik és a kvóta rendszeren Az az minél több tevékenység épűl egy termékszerkezetre. Nálunk szétszedték és megszüntették.

Pld Ha nincs cukorkvóta (amit eladott az MSZP) akkor nem lesz gazdaságos a cukoripar de ugye nem lesz répa sem az az nem lesz répakáló ami melléktermék és kiváló tehén táp, így a tej is drága lesz. Ez így együtt meg megöli a csokoládé gyártást. Vagy ha a papíripar meghal akkor nem kell a keményítő az az nem lesz burgonyatermesztés és nem keletkezik burgonyapép ami mint melléktermék a legjobb táp a sertésnek stb stb stb.

Nálunk tarolt a neoliberalizmus profitszemlélete míg mások mindig is szinergiákban gondolkodtak és csak szavakban alkalmazták a neoliberális szemléletet.

Az az, megvezettek és mi bedőltünk.

Most meg hogy a szinergiák teljesen hiányosak semmi nem akar gazdaságos lenni.

Vissza kell mindent fejleszteni még ha egyenként egy darabig veszteséges is, mert ha nem alakul ki ismét a szinergia akkor soha az életbe nem lehet semmi gazdaságos a mai világban.

Kérdező, előbb tanulj meg írni, mert így nem vesznek komolyan.

Aztán értsd meg, hogy a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparában ma már nincs annyi pénz.

Manapság már a könnyűipar, az informatika és a különböző fejlesztési területek emelik legjobban a GDP-t és azokból van a legtöbb pénz. Azokra kell ráállnunk, nem cukorgyártásra...

Mindig keveredik a tett és a róla szóló információ.

A közmunkaprogram (a hangoztatott szándék szerint) a segély helyett a hasznos munkavégzést célozza. A kifizetett pénzért értéket termelnek, ugyanakkor megismerik a munka világát. A valóságban elérték, hogy (más más - elég nagy - csoportok) megutálják mindkét fogalmat. Úgy hozták létre, hogy se megélni, se munkát tanulni ne lehessen belőle, idézi viszont a kényszermunka (málenkij robot) intézményét.

Az OKJ képzés alkalmas lehet a munka világába való visszatérésre. A hangoztatott cél ez volt. A valóságban azonban ehhez jó néhány feltétel kell. Például tudni kell, hogy milyen szakmákban van hiány. De az erre vonatkozó adatközlési kötelezettséget eltörölték (könnyítés a vállalkozásoknak). Így most adat híján indítanak olyan képzéseket, amelyekre nincs szükség. Persze az adott szakmához munkahely kell, ahhoz vállalkozás indítása, a termék piaca. Ennek megteremtése elmaradt. Így csak kevés félrevezethető ember akad, aki beveszi a mesét, mert nem látja át.

Az #5 válasz a (legyünk finomak és elnézők) mellébeszélés etalonja. A köznek szóló munka, mint a nagytőke érdeke. A sehonnan nem következő, sehová nem vezető mondatok lényeg talán az, hogy az egész veszteséges, amit a nyereséges??!! munkavállalók fizetnek. Hamis és blőd. Például egy közpark kitakarításában nem nyereséget, hanem az általa keltett jó közérzetet értékeljük.

A #12 válasz egy szakszerű levezetés. Csurkára emlékeztet. Ő szokta kegyetlen pontossággal levezetni a hibás lépéseket. Hogy aztán egy elegáns fordulattal bemutathassa kedvenc károkozóit (mintha kizárólagos lenne), és bemutassa a megoldást. Ami, ha lehet, károsabb a meglévőnél is. Az eladások nem a neoliberalizmus elvéből, hanem közönséges dilettantizmusból és mohó vagyonszerzési vágyból következtek. Néha direkten, néha áttételesen. A megoldás pedig nem a visszafejlesztés (ugyan mié, az eladott objektumoké?), hanem a lehetőségek és szükségletek összehangolása. Az infrastruktúra pocsék. Van olyan része, ami közmunkával javítható, egyben megteremti a feltételét más munkáknak. A munkanélküliek, és a nem is regisztrált, munkára alkalmas rétegek nagy többsége semmihez nem ért. Csak olyan munkára alkalmas, amit egy nap alatt meg lehet tanítani. A pénzt pedig a szakmunka fejlesztésére, oktatására kell fordítani, hogy legyen, aki értéket termel. A helyes célok és arányok megtalálása a kormány feladata, nem a nagy szavak kitalálása és presztízs-beruházások finanszírozása. Az utóbbiban nem is az elvesztegetett pénz a nagy kár, hanem az elvesztegetett bizalom. Azt nem adják pénzért, vagy van, vagy sokkal keservesebb megteremteni.