Biztos, hogy jó volt? (Bővebben lent)

Kedves robgros!

Igen, emlékszem a kérdésedre, be is linkeltem egy hozzászólásomban, és hivatkoztam rá, amely jól kiegészítette az én válaszomat, nekem pedig a vonatkozó fejezet kiírásával így nem volt már dolgom.:)

Ezért mondom, hogy a rendszerváltásnak a fejekben is le kell zajlania - nem csak ezen a téren, hanem az élet más területére vonatkozó, gyakorlati kérdésekben is, át kell végre lépnünk a saját árnyékunkat.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a vízzel együtt a gyereket is kiöntsük.

Én magam például mindig a "gondoskodó állam" elvét vallottam magaménak azokkal szemben, akik mindent - a nyugdíjtól a TB-n keresztül mindent - az egyénre bíznak , mert véleményem szerint az állam pontosan arra lett létrehozva, hogy gondoskodjanak rólunk, polgárokról. Ha mindenki önmaga feje után menne, "az erősebb marad életben" elvén, nem lenne szükség országokra (bár tudom, vannak, akik pontosan ezt a jövőt vágyakozzák). Az állam alapjait azért fektettük le, hogy biztosítsa az utak, az iskolák, a kórházak létét nekünk, cserébe a befizetett adónkért, hogy biztosítsa a honvédelmet az állampolgárai részére, hogy fenntartsa a rendet és közbiztonságot az emberek egymásközti kapcsolatában. És igen, az állam mi vagyunk, mi magunk alkotjuk, saját életünk megkönnyítésére, ezért támogatom a szocpolt, azaz hogy az állam kifizesse a friss családok számára az otthonteremtést (saját ízlésük szerint megépítve, nem előre legyártott panelokat kapva, mint a kádárizmusbab - igaz, a pénzösszegek szintjének megfelelően az otthonnak különböző környezetvédelmi kategóriáknak meg kell felelniük), ám ezért a család meghatározott időn belül gyerekeket vállal, ha már az alapokat az állam megteremtette hozzá - azaz végsősoron kifizetődik.

Támogatom a nyugdíjt, hiszen előtte az adott személyek ezt az államot építették. És a TB-nél is jónak tartom, hogy a közösség minden tagja fizessen keveset, mint mindig egy-egy ember sokat.

Ugyanilyen a közmunka, visszájára fordítva: ha valaki elvárja az állam részéről az eltartását, viszonozza a közösség felé végzett munkával. Az állam - és ezt sose felejtsük el - mi magunk vagyunk.

Ellenben annak sem örülök, hogy az ember a kádári években elvesztette az önellátás képességét. Panaszkodnak a magas élelmiszerárak és a kizsákmányoló multik miatt - teljes joggal -, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az emberek elkényelmesedtek, és ebből kifolyólag nagymértékben kiszolgáltatottak, pedig az ember - ha hajlandó lenne energiát fektetni bele, és többet, mint a bevásárlókpcsi tologatása -, sokkal kevésbé szorulna rá a multikra, és tudná is, mit eszik. De könnyebb leemelni valamit a polcról, mint ásót és kapanyelet fogni.

És az is igaz, hogy nagyon pazarlunk.

Néhány napja láttam, mennyi maradékot dobunk ki feleslegesen. Volt töltött fasírt, köret nélkül. Sok nokedli, de kevés pörkölt. És egy felhasználatlan salátafej. Mit találtam ki?

A pörköltet el lehet keverni krumplipűrében, a fasírtot feldarabolva tortilla-tekercsekbe lehet tenni (megbontottam egy tasakot), a fennmaradó részt egy kis majonézes krumplisalátával tálalni, a nokedlit pedig tojásosan, a megmaradt salátával ecetesen fogyasztani.

Lám, csak krumpli kellett mindössze, és az önmagukban senkinek nem jó, üres maradékokból négy különböző, és finom ételt lehetett alkotni. És semmi nem került kidobásra.

Számos más példa van még. Rengeteg pénzt meg lehet spórolni ilyenkor nyáron a bodzavirágból főzött szörpből, amit literszámra lehet mindennap előállítani, csak víz, cukor és citrom kell hozzá, és természetes.

És, ahogy mondtam, ha valakinek van az udvarában gondozott, kapált, öntözött kert, az mégtöbbet jelent. Ez persze munkabírást és rengeteg időt igényel, de ahogy mondják: segíts magadon, az Isten is megsegít.

Régen megvolt az emberekben az önfenntartásra való képesség. Mára ez elveszett. Persze, azt is tudom, hogy ez a városi körülmények között nem kivitelezhető.

De mindig örök példaként áll egy közeli ismerősöm előttem, aki hangyaszorgalommal dolgozik, többször majdnem ráment már egy-egy ujja, munka mellett maszekol, alig van ideje, ide rohan, oda rohan, de meg is van az eredménye: saját autó, kovácsolt vas kerítés, hitel nélküli ház. Mindent megteremtett, ami a gyermeke felnövekedéséhez kell. Mindezt saját maga két kezével. És amit végez, azt magas színvonalon teszi. Ő az igazi példája, hogy aki életképes, aki tenni akar, és aki önképzéssel kiemelkedik a szakmájában az átlagból, az előrejut, függetlenül attól, hogy milyen családba, és az ország melyik részébe születik. De ehhez kellett a rendszerváltás, ami után nem büntetik, ha valaki többet akar, gyarapodik, szorgalommal. Hangsúlyozom ez utóbbit, ugyanis az újgazdag, egy percnyi munkavégzés nélkül ügyeskedéssel és kiforgatással vagyont szerzőket én is megvetem.

Sokan nem tudnak mértéket tartani, és a véleményformálásban reálisnak maradni, nem átcsapni sem ebbe, sem abba.

Azt hiszem, hogy az ember önmegvalósításához a legjobb időket '90 óta éljük az ország történetében. Szabadok vagyunk. Egyenlőek, nincs feudalizmus, sem szocialista diktatúra. Most értük el azt, amit már Kossuth, Deák, Széchenyi, Vörösmarty is elérni akart. A polgári demokráciát. Először annak maga teljességében.

De mint mondtam, a fejekben is le kell zajlania a rendszerváltásnak, megszokni, hogy nincs hitelből leszorított benzinár, 3.60-as kenyér, kapun belüli munkanélküliség, de a kapitalizmusba hajló "a nagyhal megeszi a kishalat", a fogyasztói társadalom veszélyeibe sem szabad átesni. És Magyarországon, a sajáto történelem okán, e kettő legrosszabb vegyülete jött létre.