Biztos, hogy jó volt? (Bővebben lent)

1. Sosem volt kommunizmus, legfeljebb szocializmus.

2. Mindenkinek volt munkája, aki akart dolgozni, nem voltak hajléktalanok, nem kellett félned, hogy egyik napról a másikra kirúgnak a munkahelyedről, nem tudod fizetni a hiteleidet és elárverezik a házadat.

3. Magyarországon a kommunista rezsimnek talán pár ezer halálos áldozata volt. Az "embereket gyilkoltak" azért így ebben a formában erős túlzás.

Nem volt kommunizmus.

A mostani pártnak ellent mondhatsz, csak a helyzet az, hogy nagy ívben lesz*rja.

Most nem gyilkolnak embereket, hanem az emberek éhen halnak és megfagynak.

Most nem kell deportálni az embereket, mivel maguktól is mennek (menekülnek) nyugatra.

"Akkor miért beszél arról a mai ötven, hatvan éves ember hatalmas gyűlölettől? "

Hány mai ötven-hatvan évest kérdeztél meg a Kádár-rendszerről? Akiket én ismerek, mind nosztalgiával beszélnek arról a korról, amelyben -szavaikkal élve- még volt értéke és becsülete a munkásnak, amikor még keveset, de mindenki kapott és a fiatalnak volt kilátása lakáshoz jutni. Amikor nem voltak 10-20-szoros különbségek a legalacsonyabb és a legmagasabb beosztásban dolgozók fizetése között. Amikor 23 évesen bekerültél egy munkahelyre és biztos lehettél benne, hogy onnan fogsz nyugdíjba menni. Amikor a rendőrnek volt tekintélye, és keményen odacsapott a törvényt bontóknak. Amikor nem lehetett este 10 után hőbörögni az utcán, és nem ücsörögtek a padokon drogozó fiatalok.

Igen, vannak idősebbek is, akik gyűlölik azt a rendszert. Van pár ezer család, akiknek Rákosiék elvették a földjeit, a gyárukat, a boltjukat, vagy az AVH verte meg őket, mint egykori nyilasokat, Horthy-vitézeket, klerikálisokat, vagy egyszerűen "reakciósokat". Pár ezer család. Legyen mondjuk százezer ember. A 10 millióból. Több millió embernek viszont lehetősége nyílt arra, hogy kitörjön a nyomortelepekről, legyen tisztességes munkája, megélhetése, tiszta, kulturált otthona, és a gyerekei iskolába járhassanak. Erre ugyanis a Horthy-rendszerben esélyük nem lett volna.

A Kádár-rendszernek (és általában a "kommunizmusnak") voltak vesztesei, de sokkal több nyertese volt. Ennek persze megvolt a gazdasági ára is, de ez már egy másik fejezet.

fuu bazzeg xD előző úgy mondja mintha a komcsik előttt 100 ezer embert leszámítva mindenki nyomorban élt volna xD

Pont hogy fordítva, persze attól függ kinek mi a nyomor.

Mindenesetre undorító volt a kommunizmus. Mindenkinek volt munkája? Igen, de milyen? Mindenki lehetett valami gyári melós és kaphatott egy panellakást meg IGÉNYELHETETT telefont ill valami vacak trabit ha szerencséje van. Marha nagy jólét. Max azok sírják vissza akik amúgy is akkora seggek, hogy a gyári melósnál többre úgyse bírná vinni mert annyira buta ostoba ember, de azoknak akiknek ennél több ambíciójuk van, akik szeretnének valamibe belevágni, van egy saját elképzelésük, egy vállalkozásról, vagy valami agymunkát is komolyabban igénylő gazdasági területen szeretnének dolgozni azoknak ez rémálom volt.

Az meg hagyján, hogy ez mennyire gazdaságilag fenntarthatatlan, nem azért volt mindenkinek munkája mert a szocik olyan jól kormányoztak, és annyit exportáltunk adtunk volna el a külföldnek, vagy annyira jól ki lett volna találva a magyar gazdaság, hanem azért mert a gyárakban 2x-3x annyian dolgoztak mint amennyire szükség lett volna, ezért is volt fenntarthatatlan, ezért is termelődött a 80as években akkora államadósság.

"fuu bazzeg xD előző úgy mondja mintha a komcsik előttt 100 ezer embert leszámítva mindenki nyomorban élt volna xD "

Olvasd el még egyszer.

A "kommunizmusnak" volt kb. 100 ezer kárvallottja, és több millió nyertese. Sehol nem írtam, hogy 9 millió akárhány százezer ember nyomorgott volna Horthy idején.

Akkoriban "hárommillió koldus országa" voltunk. Ezt nem én találtam ki, hanem József Attila...

A Kádár-rendszert lehet szidni és kritizálni, de hozzá kell tenni, hogy az adott helyzetben más választása nem volt az országnak, sem politikai, sem gazdasági tekintetben. Szerintem a körülményekhez képest nem jártuk rosszul.

Kedves 66%-os!

"Mindenkinek volt munkája, aki akart dolgozni"

- Mindenkinek volt, mivel ha valakinek mégse, azt börtönbe zárták, mint KVK-t. Ellenben hogy milyen munka, az sokkal lényegesebb szempont. Ugyanis ezt nem prosperáló munkahelyteremtéssel és a gazdaság bővítésével érték el. Hanem azzal, hogy egy egyemberes munkára három, négy személyt is alkalmaztak, feleslegesen. Azaz "hivatalosan" volt munkájuk, a gyakorlatban pazarlás volt, és semmi hasznot nem termelt. Ezt hívjuk - a korra úgy jellemző - kapun belüli munkanélküliségnek.

"nem voltak hajléktalanok"

- Ez pedig csak nosztalgikus álomkép egy, az idő távlatában megszépült korról.

"Magyarországon a kommunista rezsimnek talán pár ezer halálos áldozata volt. Az "embereket gyilkoltak" azért így ebben a formában erős túlzás."

- Más itt talán felmutatná neked a BTK. erre vonatkozó pontját, amely a kommunizmus bűneiknek tagadásáról, avagy annak jelentéktelen színben való feltüntetéséről rendelkezik. De ez az érvek hiánya lenne.

Így pedig csak megkérdezem: mi van Recskkel, Tiszalökkel, Kazincbarcikával, Kistarcsával, és a többi internálótáborral? Mi van a több mint 600 ezer Gulag-ra elhurcolt magyarral (nőkkel, gyerekekkel, lovaskocsiról lerángatott parasztbácsikkal), akik közül az elhulltak számát mai napig is csak megbecsülni lehet, és akiket Rákosi nem fogadott vissza, mondván, itt is van elég fasiszta, nem kell még több?

Mi van az 1956-os szabadságharc alatt a sortüzekben legyilkoltakkal, és az utána (vagy akár ezen események előtt) kivégzettekkel?

Mi van a határokon menekülni próbáló, lelőtt emigránsokkal?

Mindannyiuk nevében kérek tőled bocsánatot. Ha meg akarod tartani magadra nézve az "ember" jelzőt.

"Most nem kell deportálni az embereket, mivel maguktól is mennek (menekülnek) nyugatra."

- A különbség csak annyi, hogy önként, nagyobb bérért dolgozni, és sokuk később vissza is jön, amint összegyűjtött egy, az élethez való alapot. Akkor pedig kényszerből hurcolták el őket a Gulag-ra, és csak a magyarok áldozatát háromszázezres nagyságra teszik az eddig feltárt adatok és iratok alapján.

"Igen, vannak idősebbek is, akik gyűlölik azt a rendszert. Van pár ezer család, akiknek Rákosiék elvették a földjeit, a gyárukat, a boltjukat"

- Az a párezer jóval több volt. Gyakorlatilag nem csak a polgárok, középbirtokosok, de a gazdagparasztok földjeit is elvették. Nagyon kevés is elég volt ahhoz, hogy valakit "kulák"-nak minősítsenek. Egy suszterműhely, egy kocsma, néhány hektár föld. Akik apáról fiúra öröklődve, kemény munkával tették módosabbá magukat, mind meg lettek fosztva. Nemrég tudtam meg, dédapámnak is volt néhány szántója, rétje, legelője, egy kis szőlője. Amiken ő svábos munkabírással, szorgalmasan dolgozott, megtermelt magának, hogy jobb legyen utódainak, azt mind elvették. Nemzedékek munkáját.

Ez az, amiben a kommunizmus egyenlőséget teremtett: mindenkit egyformán szegénnyé tett.

"vagy az AVH verte meg őket, mint egykori nyilasokat, Horthy-vitézeket, klerikálisokat, vagy egyszerűen "reakciósokat".

- Vagy mert egyszerűen nem akartak belépni a TSZ-be, illetve nem tettek "önkéntes felajánlást" az amúgy is elenyésző bérükből. Mert ismerek olyan eseteket is, mikor egy bácsinak az ablakon kellett kiszöknie, annyi holmival, ami magán volt, kukoricásban kellett éjszakáznia, elbújva, mert harmadszorra "jöttek érte", a TSZ-ben pedig előtte elverték, mint a lovat. Ez itt, a szülőhelyemen történt.

"Pár ezer család. Legyen mondjuk százezer ember. A 10 millióból."

- És ebbe beleszámoltad azt a százezernyi családot, akiknek "lesöpörték" a padlását, akiket megvertek "feketevágás" miatt? Személyesen beszéltem egy bácsival, akinek az apja inkább a disznók elé dobta a kenyeret, hogy ne vigyék el. Egy másik bácsival is, akit puskatussal vertek oldalba, amikor azt kérte, hogy ne vigyék el a jószágait és a terményét. Mindössze egy sertést hagytak meg. Egy évre. Esetleg, ha sokgyerekes család volt, "gálánsan" elengedték magukat két sertésre.

----------

"Több millió embernek viszont lehetősége nyílt arra, hogy kitörjön a nyomortelepekről, legyen tisztességes munkája, megélhetése, tiszta, kulturált otthona"

- Milyen csodaország rémlik fel neked az emlékképed foszlányaiban? Jártál már némely "szocialista mintavárosban", vagy a főváros József Attila nevét viselő lakótelepén? Jellegtelen betonkaptárak, nagyvárosi dzsungel, előre legyártott, és a háború után gyorsan felhúzott, lehelet vékony "falakból" álló, azbesztos panellyukak. Nyugaton ennél a börtönök komfortja is magasabb szinten állt. A szovjetekre oly jellemző "gyorsan, olcsón, hatalmas tömegben" előállított valamik voltak, minél hamarabb eredményt felmutatni. Ezzel már akkoriban is tisztában voltak az emberek, számos vicc és karikatúra is született ezekről a "szocreál" egyenlakásokról, egyenbútorokkal.

Hol vannak ezek a századelő faragott homlokzataihoz? Rekeszekre osztott kockák, megfosztva minden "polgári csökevénytől". Azt azért ne írjuk fel eredménynek, hogy megoldották, mindenkinek legyen egy mindenféle kényelmi szempontot nélkülöző lyuk, ahol aludni tud - az élet egyéb területein is ez a gyakorlatias hozzáállás volt a jellemző -, mert ugyanezt a nem-szocialista országokban (a semlegesekben is!) megtették, sokkal élhetőbb színvonalra emelve. Elég csak Nyugat-, és Kelet-Németországot összehasonlítani, ami egyenlő feltételek között indult, és lám, milyen éles a kontraszt a fejlődés útján. Mindez még ma, több mint húsz év elteltével is látható Berlinben járva.

És azt már tényleg csak megemlítem, hogy a vidékekre jellemző eltérő tájházakat is "uniformizálták" az "egyenlő társadalom, egységes szint" nevében, eltörölve mindent, ami a magyar kultúra egy gazdag elemét jelentette. Ma Nyíregyházán járva ugyanazokat a standard-házakat találod, mint Somogyban. Volt háromféle háztípus, ami közül választani lehetett, ha valaki mást, attól eltérőt akart, arra azonnal rásütötték a bélyeget: burzsuj.

"és a gyerekei iskolába járhassanak. Erre ugyanis a Horthy-rendszerben esélyük nem lett volna."

- Akkor olvasd el ezt, Romsics Ignác történészprofesszor írása alapján:

"A megtermelt nemzeti jövedelem beruházásokra fordított részéből végig nagy hányad jutott az oktatásra. A korszak művelődéspolitikájának irányítója 1922-től 1931-ig Klebelsberg Kunó gróf volt, aki célul tűzte ki a magyarság kulturális és szellemi felemelkedését, a magyar kultúrfölény megvalósítását. Ezen azt értette, hogy „a magyar hazát […] elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá”. Ismerve az ország Trianon utáni bilincsbe vert helyzetét, azt vallotta, hogy „amikor a kezünk annyi téren meg van kötve, a szellemi régióban korlátlanul cselekedhetünk, éppen a nagy kulturális erőfeszítésnek van most itt ideje”. Az 1920-as évek második felében, amikor az ország gazdaságilag összeszedte magát, a kultusztárca 9-10%-kal részesedett az állami költségvetésből. Arányaiban ez több mint kétszerese volt az 1900 és 1913 közötti, 2 és 5% között mozgó ráfordításoknak, abszolút összegben pedig az akkori kiadások mintegy 80%-ának felelt meg. Az 1930-as években az arányok kicsit tovább nőttek, az abszolút összegek viszont – a költségvetés általános „lefaragása” miatt – kissé visszaestek.

A jelentős ráfordításoknak köszönhetően továbbra is igen magas szintű maradt az elitoktatás, és fejlődött a népoktatás. Az elszakított területeken maradt kolozsvári egyetem helyett Szegeden, a pozsonyi helyett pedig Pécsett épült új universitas. Ekkor nyerte el mai arculatát a háború előtt alapított debreceni egyetem is, amelynek a Nagyerdő melletti főépületét 1932-ben avatták fel. Szent-Györgyi Albert, aki az első olyan magyar Nobel-díjas, aki Magyarországon és magyar állampolgárként érdemelte ki ezt a magas tudományos elismerést (1937), az újonnan épített szegedi egyetem professzora annak laboratóriumaiban fedezte fel a C- és a P-vitamint.

Az egyetemi képzéshez szervesen illeszkedett s azt mintegy betetőzte a tehetséges diákok és fiatalabb kutatók néhány hónaptól egy-két évig terjedő külföldi tanulmányútjainak a rendszere. Ennek érdekében külön ösztöndíjrendszert hoztak létre, s több külföldi magyar intézetet – Berlinben, Bécsben, Rómában és Párizsban – létesítettek. Ennek részeként valósult meg a bécsi és berlini Collegium Hungaricum és a római Magyar Akadémia.

A felsőoktatás magas színvonalon folyt, ám előnyeit csak kevesen élvezhették. Az egyetemisták és főiskolások 1937-38-as létszáma (13 ezer) alig egyharmaddal múlta felül az 1919-1920-ast (10 ezer), s valamivel elmaradt az 1920-1921-estől (14 ezer). Az 1892 és 1913 közötti két évtizedhez képest, amikor a növekedés 115%-ot ért el, ez jelentős visszaesésnek tekinthető. A diplomások száma ezért alig – 1%-ról 1,2%-ra – emelkedett 1920 és 1940 között."

Mondhatod, hogy igen, ez mind szép és jó, de csak az gazdag sarjak jutottak oda. Igen, többnyire igen (mint minden korban, így ma is, kivéve a Kádárzimusban, amikor előre meghatározott származási kvóta - és nem elsősorban a tudásanyag - szerint volt meghatározva a képzésben résztvevők összetétele, az elitoktatás pedig eleve egy elsorvasztott elem volt, hiszen az értelmiséget csak mint "szükséges rosszt", tartották számon.)

Ám a középfokú oktatás ennél sokkal szélesebb körű, és többek által elérhető volt:

"A középfokú oktatás leglátogatottabb intézménye az elemi négy osztályra épülő négyosztályos polgári iskola volt. Innen kerültek ki az üzleti élet és az állami igazgatás alsó szintű „káderei”. A polgári iskolák száma 1920 és 1938 között 250-ről 400-ra emelkedett; a polgáristáké pedig évi átlagban 80-90 ezer körül mozgott. Középiskolákba, vagyis gimnáziumokba és reáliskolákba, amelyek a felsőfokú képzés előiskolái voltak, valamivel kevesebben, 50-60 ezren jártak. A különböző szervezeti reformok ellenére a középiskolai oktatás színvonala mindvégig magas volt, és mennyiségi szempontból is fejlődött.

Az 1930-as évek végén majdnem annyi – mintegy 20%-kal kevesebb – középiskolás tanult a 9 milliós országban, mint 1917-18-ban a 18 milliósban. A középiskolát végzettek aránya így az 1920-as, 2,6%-ról 1938-ra közel 6%-ra emelkedett. Számokban kifejezve pedig, míg 1920-ban 284 ezer volt a diplomások és érettségizettek száma, addig 1941-ben már 429 ezer. A németországi aránynál ez valamivel alacsonyabb, a franciaországinál viszont magasabb volt."

folyt. köv.

folyt.

És ami még a témát tekintve a fontosabb, és számodra hangsúlyosabb rész, figyelemmel olvasd:

"A leglátványosabb fejlődés a népoktatásban mutatkozott. 1921-ben törvény erősítette meg a négy osztályos elemi népiskolát. Az 1926-ban elfogadott népiskolai törvény három és félezer új tanterem és feleannyi tanítói lakás megépítését írta elő, mindez 1930-ra meg is valósult. Ezzel az egy tanteremre jutó tanulók száma 60-ról 40-re csökkent. Az új vidéki iskoláknak nagy szerepük volt az analfabetizmus felszámolásában. A hat éven felüli lakosságnak 1910-ben 67, 1920-ban 85, 1930-ban 90, 1940-ben 92%-a[!] tudott írni és olvasni. Kelet-európai mércével ez az arány igen kedvező volt. A hat éven felüli lakosság körében ugyanis az 1930-as években Jugoszláviában 45, Romániában 42, Bulgáriában 39, Lengyelországban 23%-os analfabetizmust regisztráltak a nemzeti és a nemzetközi statisztikák. Abban, hogy ezt a magas szintet elérjük, jelentős szerepet játszott az 1920-as évek második felének Klebelsberg Kunó nevéhez kötődő iskolaépítési akciója. Kétségtelen viszont, hogy az általában négy s csak ritkábban hat évig tartó alapoktatásban az ismeretek meglehetősen szűk körének elsajátítására nyílt csupán lehetőség, s a modern élet követelményeinek ez egyre kevésbé felelt meg. 1940-ben ezért törvényt fogadtak el a nyolcosztályos népiskola fokozatos bevezetéséről.

Emelték a szakmunkás-, korabeli szóhasználattal az iparos- és kereskedőtanonc-képzés színvonalát, a gyakorlati pályák vonzóvá tétele érdekében pedig az ipari középiskolákat gimnáziumi rangra emelték, tanulói érettségi vizsgát tehettek, s ezzel megnyílt az út előttük egyetemi tanulmányok folytatására."

Azaz igen gyorsan, és igen eredményesen számolták fel az országban az addig jellemző analfabetizmust.

Kiemelem azokat a törekvéseket, amelyek az alsóbb társadalmi rétegekből származó diákokat próbálta hozzásegíteni a felemelkedéshez:

"A szegényebb sorsú családok gyermekeinek jelentett továbbtanulási lehetőséget az erőteljesen fejlesztett polgári iskola, amelyet 1927-től minden 5 ezer főnél népesebb községben létre kellett hozni. A négy polgári elvégzése után alsó és középszintű tisztviselői és alkalmazotti állásokat lehetett betölteni, illetve tovább lehetett tanulni óvónő- és tanítóképzőben, ipari és kereskedelmi felső iskolákban, valamint különbözeti vizsgák után a gimnáziumokban A polgári iskolák tanulóinak mintegy negyede volt munkás-, vagy parasztszülők gyermeke Jelentősen emelkedett – a polgári iskolákra épülő – közép- és felsőfokú képesítést adó ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági iskolák tanulóinak száma. Ezekben az intézményekben a diákok 42%-a volt iparos- és kereskedő-, 34%-a pedig parasztszármazású."

Azt mondhatjuk tehát, hogy - mint ahogyan ez minden korban, és minden országban így van:

"A különböző iskolatípusok diákjainak társadalmi összetétele nagy egyenlőtlenségeket mutatott. Míg az elemisták szociális háttere nagyjából tükrözte a felnőtt társadalom arányait, a polgáriba szinte kizárólag parasztok, kispolgárok és munkások küldték gyermekeiket, a középosztálybeli családok és a felső rétegekhez tartozók nem. A középiskolákban viszont utóbbiak gyermekei tették ki az összes diák több mint 50%-át, noha maguk csak a társadalom mintegy 10%-át reprezentálták. [Kiemelem, ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a középiskolában - mely akkoriban magasabb presztízsű volt, mint ma - a tanulók fele munkás vagy paraszt volt.] A felsőoktatásban pedig még ehhez képest is egyenlőtlen arányok uralkodtak. Az 1930-31-es tanévben a 18-23 éves korosztályból a nagy- és középbirtokosok gyermekei közül minden 6., az ipari tisztviselők közül minden 18., a kisbirtokos parasztok gyermekei közül minden 121., a munkások gyermekei közül minden 425. s a föld nélküli szegényparasztok gyermekei közül minden 1320. járt felsőfokú iskolába. Így a parasztgyerekek 8%-os, és a munkásgyerekek 2%-os aránya együttesen is csak 10%-ot jelentett az egyetemeken. [Ami viszont még mindig nem elhanyagolható szám, ha arra gondolunk, hogy ez a 10% a legalsó, nincstelen körökből került ki. Nem azt mondom, hogy ez jó, de azt igen, hogy a számokat a megfelelő helyén kell értékelni. Teljesen jogos felróni tehát az adott kornak, hogy kevesen jutottak hozzá az oktatáshoz, de ez a szám egyben ahhoz elég magas, hogy megkérdőjelezze a "csak a gazdagok jutottak hozzá" állítást. Valahol a kettő között kell meghúzni a határvonalat.]

És további, fontos eleme volt az oktatásnak:

"A társadalmi mobilitás gyorsítása érdekében az 1930-as években a kormányzat számos intézkedést foganatosított. A fenti helyzet által kiváltott tehetségmentő akciókat a református egyház és a kormányzó is támogatta. Ilyen volt például a Horthy Miklós ösztöndíj létesítése 1937-ben, „szegény sorsú, szorgalmas és nemzethű” egyetemisták és középiskolások számára, majd 1939-ben a Bólyai – 1942-től Györffy István – Kollégium létrehozása. Az itt összegyűjtött szegény, de tehetséges paraszt fiatalok nemcsak tandíjat nem fizettek, hanem internátusi ellátásban is ingyen létesültek. S végül mindezt betetőzte az Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság felállítása 1941-ben. Ez évente 600 tehetséges, de szegény sorsú falusi gyermek ingyenes középiskolai beiskolázásáról gondoskodott."

Mindez szerintem válasz arra, amit mondtál. A lehetőségekhez mérten vitathatatlanul komoly erőfeszítések, és ehhez mérten komoly eredmények születtek az oktatás terén - hangsúlyosan a szegényebb rétegek felé. Ez olyan, aminek vitatását még nem láttam, legfeljebb "kihagyását".

"Akkoriban "hárommillió koldus országa" voltunk. Ezt nem én találtam ki, hanem József Attila..."

- Nem te, de nem is József Attila. Ez az azóta már szállóigévé vált mondat a szélsőjobboldali nyilas frakciótól hangzott el először az országgyűlésben, de ezt csak érdekességként mondom. A mérvadó történészek akként hivatkoznak rá, mint a retorikában gyakran előforduló "színes politikai szófordulatok" kategóriája, amit ehhez mérten is kell kezelni.

"Sosem volt kommunizmus, legfeljebb szocializmus."

- Ez pedig egy századszorra is előjött állítás, amivel a kommunizmus eszméjét próbálják védeni, minden hibát és visszamaradottságot a "még csak épülő szocializmus" terhére róni, amivel a kommunizmus meg is tisztul, mely pedig "ha megvalósult volna, akkor minden szép lenne". Ez tehát egy eufemizmusra épített gondolatmenet, ami a nyilvánvalót próbálja elfedni, a megmagyarázhatatlant megmagyarázni.

Azokat a kádári évek iránt nosztalgiázókat, akik szerint Rákosi "nem igazi marxista" volt, jól helyreigazítja Hahner Péter az Újabb 100 történelmi tévhit c. könyve 89. fejezetében:

Sokan vélekednek még ma is úgy, hogy a sztálini Szovjetunióban vagy Mao Kínájában eltorzították a marxizmus tanítását. Szerintük ezek a magukat marxistáknak nevező s totális elnyomást gyakorló rendszerek ideológiái csak karikatúrái az igazi marxizmusnak" - kezdi a fejezetet.

Idézi Leszek Kolakowski lengyel filozófust: "Nem tagadom azt a nyilvánvaló tényt, hogy Marx gondolkodása sokkal gazdagabb, finomabb, és sokkal differenciáltabb annál a néhány idézetnél, amelyet állandóan ismételgettek a leninista-sztálinista ideológia szerint, hogy igazolják a szovjet hatalmi rendszert. Mégis azt mondanám, hogy ezek az idézetek nem feltétlenül torzítások, hogy a marxizmus száraz csontváza, melyet a szovjet ideológia felhasznál, nagymértékben leegyszerűsített, de nem meghamisított útmutató az új társadalom felépítéséhez."

Mint Hahner írja, Kolakowski részletesen kifejtette, hogy Sztálin úgy valósította meg a társadalmi egyenlőséget, hogy mindenkit a legalsó rétegbe züllesztett. A diktatórikus rendszerét bármely cár megirigyelte volna: csak állami szervezeteken lehetett folytatni társadalmi életet, az állam rendelkezett a termelési eszközökkel, és csak az állam hasznára tehetett az egyén bármit is.

Marx szerint a munkamegosztás, és a magántulajdon a legfőbb probléma. Azaz államosítás, TSZ, terménybeszolgáltatás.

Marx azt írja, hogy a felszabadított emberiségnek nem lesz szüksége a mostani polgári társadalom "konfliktusokat megoldó" szervezeteire, hiszen ez csak a kapitalizmus által irányított társadalomban szükséges a rend fenntartásához. Azaz ha létrejön a köztulajdon, nem lesz szükség rendőrségre, bíróságra, stb, vagyis anarchia fog következni.

Marx az is megfogalmazta, bár ködösen, hogy az egészhez egy, a proletárok látens tudatosságát kibontakoztató új elitre van szükség, ha úgy tetszik, pártra.

Kitér arra is, hogy az új pártnak szembe kell helyezkednie a munkássággal, ha az letérne az "igazi proletárizmus útjáról". Azaz hogy a hatalom megszerzése után a párt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja az értetlen tömeg akaratát.

Így viszont a marxista párt akaratával való szembeszállás azonnal a kapitalista rend fenntartására irányuló törekvésként értelmezhető, s az egység felé nem vezet más út, mint a civil társadalom minden függetlenségének megszüntetése.

Ismét idéz a könyv írója Kovalowski-tól: "Hát nem azt monda Engels, hogy az igazi szabadság annak függvénye, hogy mennyire képesek az emberek alávetni természeti környezetüket és tudatosan szabályozni a társadalmi folyamatokat? E meghatározás szerint pedig minél fejlettebb technológiailag egy társadalom, annál szabadabb, a társadalmi élet pedig minél jobban alá van vetve egy egységes, irányítói erőnek, annál szabadabb. Engels sem említette, hogy a társadalom efféle irányítása magában foglalná a szabad választásokat vagy más efféle burzsoá fortélyokat; és ezért semmi okunk sincs azt állítani, hogy az egyetlen despotikus központból ily módon szabályzott társadalom nem lenne tökéletesen szabad ebben az értelemben."

Nem Sztálin összegezte a kommunizmus elméletét "a magántulajdon felszámolásának" kifejezésével, nem ő állt elő azzal, hogy az államnak centralizált ellenőrzést kell gyakorolnia a termelési eszközök felett - ezek mind a Kommunista Kiáltványban olvashatók.

A tökéletesen egységes társadalom víziója csak központi, erőszakos irányítással valósítható meg - írja Kovalowski.