Mit értett orbán az alatt, hogy "köszönjük a zsidóknak hogy kiálltak olyan sokszor Magyarországért"? Ezt mondta ezen a zsidó-kongresszus vurslin. De nem tudom mire célzott. Valaki?
Figyelt kérdés
2013. máj. 5. 22:18
21/23 anonim válasza:
nyilván kiállnak egy olyan országért amit elakarnak foglalni,ha mi jora való hazafiak volnánk akkor eszűkágában sem lenne itt parádézni.
22/23 Pro Patria válasza:
A kérdés eleve ok nélküli, hiszen a szóbanforgó beszédben ennek megválaszolása is szerepel, vagyis az, hogy "mit értett Orbán ezalatt", illetve valószínűleg inkább a beszédírója.
Andizsuzsi ki is másolta. Nem is értem, miért kellett lepontozni. Mert megválaszolta a kérdést?
A mínuszozás nem arra való, hogy kifejezzük, egyetértünk-e vele. A válasz a kérdésre - véleménytől függetlenül - ez volt.
23/23 anonim válasza:
18-asnak: Nem ez volt az első, inkább nézz utána! Amúgy orbán (direkt írtam kisbetűvel) beszédét nincs értelem analizálni, éppen azt mondja, amit az adott helyszínen az adott közönség elvár. Csak még az nem jutott el az agyáig, hogy a beszédeit általában dokumentálják (és ha mernék, akkor tudnák szembesíteni az egymással ellentmondó nyilatkozataival). Ő hívta életre a Jobbikot, ezt soha nem fogom elfelejteni neki. Az ő szájából kevés ami 'igaz'.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!