Hányan vannak, akik érzelmeik alapján alakítják ki a politikai véleményüket?

Múlthéten esett meg velem, hogy egy férfi arról beszélt velem, milyen hitványul elbánt velem, a fiatalsággal Orbán, három év alatt(sic!) itt minden tönkre lett téve, én pedig válaszolgattam, bár igazán nem akartam beleásni magamat. Aztán arra kaptam fel a fejemet, hogy "meg különben is, Horthy mit keresett a Szovjetunióban?".

Ez a tipikus megnyilvánulása annak, amikor valaki elvi szinten áll szemben a jobboldali kormányzattal (a Horthy-kérdésben, és egyebek), emiatt pedig az olyan, gyakorlati jellegű kérdésekkel is mereven és a pártszócsövek által szájába adott dogmákat fújva szembehelyezkedik, amelyeket akár adott esetben akár támogatna is (hallgatói szerződés, közmunka, hogy két példát mondjak), ha a saját maga által preferált párt alatt születne meg.

De ugyanígy igaz fordítva is: sokan vannak, akiket a gyakorlati, gazdasági kérdések érintenek hátrányosan (akár a fentebb felsorolt kettő), és emiatt állnak be egyébként indokolatlanul a "klerikálfasiszta reakció neohorthysta restaurációját" ecsetelők táborába.

Miért nincs az embereknek önálló véleménye? Azt látom, hogy vannak bizonyos kérdéskörök (Trianon, Horthy, II. világháború, Holokauszt, Kádár, rendszerváltás, vallási, szexuális és etnikai kisebbségek, drogfogyasztás, abortusz), amelyek nem gyakorlati, hanem elvi ellentétet jelentenek (tulajdonképpen ebben mutatkozik meg igazán eltérés jobb- és baloldal között a mai magyar politikában, mert konkrét gazdasági nagy fordulatok - leszámítva talán olyan kérdésköröket, minthogy a magyar, vagy a külföldi gazdaságot támogassuk-e a másik rovására - nemigen jelentkeznek a kormányváltások során), és ezen fenti pontokban az embereknek nincs önálló, differenciált véleményük külön-külön a pontokat sorba véve, hanem ha valaki egyikben állást foglal, akkor élből az összes többi ponton is "azt az oldalt" képviseli, ha a másikban, akkor ugyanez igaz a másik félre. Nem árnyalják a képet. Nem fogalmaznak meg önálló gondolatokat. Egy előre kijelölt irányvonalat követnek, akkor is, ha egyébként lehetne kompromisszumot, közös nevezőt találni, vagy hajlanának a "másik oldal" véleményébe átnyúlni. Például miért olyan elképzelhetetlen az, hogy valaki adott esetben akár diktátornak tartja Horthyt, de revizionista, Trianon-ellenes álláspontot képviselne? Miért ne lehetne valaki keresztény, de melegházasság-párti, vagy abortuszellenes, de ateista?

Én magam saját értékrendem szerint ítélek meg minden történést. Sok olyan intézkedést tapasztalok, látok a mai kormányzatból, amelyek önmagamtól nem jutnának az eszembe, de rengeteget olvastam/olvasok a magyar történelemből, és megragadnak belőlük pozitívumok, melyek mára eltűntek, és felismerem, ha valahol a felélesztésük folyik, az ilyen értékmentés pedig mindig elnyerte a szimpátiámat. Hogy most csak egy példát hozzak, nagyon elégedett vagyok, hogy a hosszú ideje drasztikusan csökkenő hazai sertésállományt (melynek helyzetével, mint mondtam, korábbi olvasmányaim alapján tisztában voltam), megpróbálják visszaduzzasztani egykori, igen magas szintjére. De ilyen a dualizmus-korabeli Budapest egykori nagy látványosságának számító palotaőrség és az őrségváltás ceremóniájának újbóli felélesztése. És nagyon helyesnek tartom azon kezdeményezést is, amely a tömegközlekedést egy-egy vízi járatra is ki akarja bővíteni. A reformkori Budapest bármely ábrázolásán azt látni, hogy a Dunán seregnyi lapátkerekes gőzös úszik keresztül, az akkor még - mai szemmel nézve - szerény népességű városnál.

[link]

Ugyanakkor kifejtettem ellenvetésemet a stadionépítésekkel kapcsolatban, és az egykulcsos adót is ellenzem.

Tehát ismétlem a kérdést: hány embert ismertek a környezetetekben, akik saját véleményt alakítanak ki a politikában, és aszerint ítélkeznek?