Szerintetek igaza van Németh Györgynek miszerint: "A cigányság bomlástermék, nem része a nyugati kulturának"?
# 8/11 Időpont ma 04:20
Mulatságosabb történetet rég olvastam ennél. Országos cigány ökölvívó, akit még a sarki ABCből is Indiába küldenek. Hihető, borzasztóan hihető egy olyan országban ahol rettegve él még a szélsőjobboldal is, mert a rendőrségnek parancsba van adva a cigányok pátyolgatása, szabadon engedése!
Hát ha már így belevájkálunk, akkor halkan megkérdezném, hogy amúgy a magyarság része a nyugati kultúrának? Itt most jött egy kétharmados ember, aki semmi perc alatt, a legcsekélyebb társadalmi rosszallás vagy ellenállás nélkül teljes mértékben leépítette a nyugatias állam- és jogrendszert, és egy közép-ázsiai despotizmust épített a helyére. És ettől a népszerűsége egy szemernyit sem csökkent, tehát a nagy többség szerint ez rendben van. Rendben van, csak nem Európában. Ez bizony egy fél-ázsiai szint.
Amúgy meg semmi értelme így minősítgetni népeket, népcsoportokat. Szégyellje magát Németh György, aki állítólagos értelmiségiként ilyen primitív, kocsmai szövegre képes csak!
Ebben teljesen igaza van, nem értem miért kell felháborodni. A bomlástermék talán túl megy egy határon, de az, hogy a cigányság nem része a nyugati kultúrának az tény.
A nyugati kultúra a magántulajdon tiszteletére, individualizmusra, kereszténységre, alkotómunkára épül. Ezek közül a cigányságban egy sincs meg, talán egy fél. Nem a kivételeket kell nézni. Az, hogy a cigánység évszázadok óta itt van, és beilleszkedni eddig még csak annyira sikerült, hogy ők is Digi TV előfizetők, az kevés. A nyugati civilizáció nem a használati termékeiről szól.
A cigányság ennek nem része.
"ma 09:30"
Miért szerinted a nyugati kultúra a liberális demokráciával azonos? Akkor súlyos tévedésben van. A liberális demokrácia csak az utóbbi 40-50 évben lett "megkérőjelezhetetlen".
A monarchiák nem lettek volna a Nyugat részei? Elég furcsa a világképet.
És csak az utóbbi 100 évben is voltak Viktornál - amiben egyetértek veled, hogy most a jogállam felszámolása történik - sokkal brutálisabb jogállamot leromboló emberek. Hitler, Mussolini, Franco, Salazar, Roosevelt, Bush...stb Ők nyugatiak voltak, de egyik sem keleti tíőusú despota. Ezek a jelenségek a nyugati kultúrába kódolva vannak, és rendre előjöttek és fognak is még amikor valami nagy gazdasági, társadalmi, politikai válság fenyeget.
1. a liberális demokrácia nem megkérdőjelezhetetlen, ez a mai nagyon is megkérdőjeleződik.
2. #15 nyilván alaposan tanulmányoztad a cigány kultúrát, azért tudsz ilyen magabiztos állításokat mondani. Bár én inkább arra tippelnék, a sztereotípiákon kívül másról nem sok fogalmad van.
3. Elemezzük a mondatot. A fő állítás a mondat eleje. A mondat második fele az implicit következtetés (általános iskolai tankönyvek mondatelemzés fejezete). Ebből következően azt kell vizsgálni, a mondat első fele igaz-e. Nos, az egy cinikus, szándékoltan sértő, nulla tudást tükröző kijelentés. Ha lenne elenyésző tudása, erősebb kifejezést használt volna, nyilván ennyi tellett tőle. Emiatt a mondat második fele már érdektelen.
4. Már így is túl sok időt vesztegettünk egy értéket nem hordozó jelenségre (bár az lehetséges, hogy a károssága miatt mégse).
Érdekes észrevételt ír a korábbi válaszomra a 16-os. Még egy hasznosat is nyomtam, de nem értek egyet vele. Nyilván ha nyugati kultúráról, nyugati civilizációról beszélünk, akkor a mai állapotokról beszélünk, és nem a 100-200 évvel ezelőtti állapotokról. És ma Nyugat-Európában elképzelhetetlen egy Orbán-szerű figura a maga kétharmados többségével. Elzavarnák, kiröhögnék, a szemétdombra küldenék bárhol. Az amit Orbán itt csinál, igenis nem a mai Nyugat-Európára, hanem a mai közép-ázsiai despotizmusokra emlékeztet a leginkább. Nem véletlen, hogy Orbán legfőbb haverjai ma Azerbajdzsánban és környékén keresendők.
És ha félretesszük a jogi, alkotmányossági szempontokat, a magyarság akkor se illek a nyugati képbe. Azért nem, amit egy korábbi válaszoló már megpendített. A moralitásunk, a munkakultúránk, a hétköznapi viselkedésünk is eléggé primitív. Itt mindenki a mások becsapásából, erőszakoskodásból, trükközésből akar megélni, a nyugatias polgári erények és értékek ismeretlenek.
És h
utolsó, te neokommunistaként ne merd Orbán Viktortól számon kérni ilyen dolgokat és Ázsiához hasonlítani amit Orbán Viktor csinál!
Ázsia országai egyre nagyobb jólétben, gazdagságban élnek, lassan világhatalom lesz több ázsiai ország! Mégis mi a rossz bennük? Az hogy életképesek? Irigykedhetünk rájuk inkább... a felfogásukra, az életükre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!