Szerintetek is az MSZP felelős a cigányok mai helyzetéért?
Úgy gondolom , hogy igen.
Az MSZP-SDSZ páros főleg.
Ők adták alájuk a lovat , meg fészekrakó program , stb , elültették az agyukba hogy nekik minden alanyi jogon jár.
Pedig az MSZP-nek lett volna ideje megoldani , de nem tett semmi komoly erőfeszítést.
A cigányok mai helyzetéért a cigányokkal együtt az egész társadalom felelős. Senki sem húzhatja ki magát alóla.
De a felelősség mértéke nagyon nem egyenlő.
Az MSZMP-re való visszautalás hülyeség, mert ezen az alapon visszamehetünk a középkorig is akár.
Csak a rendszerváltás utáni helyzetet nézhetjük, mert akkor volt egy állapot, a működés átalakítását a mai emberek vettek részt, ki ki a maga módján. A mai helyzetért a mai emberek felelősek eltérő mértékben.
Természetesen elsősorban a kormányok, mert az ő feladatuk lett volna kezelni. De nem kizárólagosan, mert nagyon gyakran a tömegek nyomására cselekedtek. Ja ilyen volt a nyomás.... - ez jön ki.
És a kormányok mellett másodikként az ellenzék a felelős, mert nekik is vannak lehetőségeik, ők is manipulálják a tömegeket. Az MSZP-SZDSZ mellett a kormányzásuk időtartamának mértékében nagyon kemény felelősség terheli a volt MDFF-et, és a Fideszt a teljes időszakban folytatott politizálásáért.
Nem az a kérdés, ki ért ezzel egyet, vagy ki nem, hanem az, hogy ki tudja cáfolni. Persze a médiában ma divatos szófordulat "más a véleményem" nem cáfolat, csak másik vélemény. Erről magamtól is tudok, cáfolatról még nem.
#3
Miért is lenne hülyeség. Ha megnézed akik a rendszerváltás előtt úgy éltek mint a cigók, tehát képzetlen gyári munkások voltak azokból szintén alja semmirekellő munkanélküli lett, akik segélyből tengetik az életüket. Azóta valóban egyik kormány sem tett semmit, de a leszakadást könnyebb lett volna megelőzni mint utólag kezelni. De ahogy akkoriban most is az a mindenkori kormány érdeke, hogy az emberek képzetlen tudatlan buták legyenek így könnyebb őket megvezetni. És ez igaz a Fidesz-re MSZP-re meg az összes többi pártra akik kormányon voltak.
No 1 szdsz
2 maszop
3 fidesz
És ugye a társadalom akik nem a probléma megoldását kereső erőket látják meg, hanem az ideológiai síkon az elmúlt és haszontalan 22 év fotelébe süppednek.
Mszmp aki gyakorlatilag betelepítette a segédmunkára a cigányokat bizonyos területekre a tervgazdálkodás miatt.
Szdsz aki a láthatatlan kézre bízta hogy az majd megoldja
Mszp aki a nagytőkét támogatva a szocsegélyekkel az emberek szemét kiszúrva nem is akart tudomást venni semmiről.
Fidesz aki csak a választások alkalmával kritizál, de ugyan abba a kútba fojtja még ma is a megoldásokat.
6. Egyetértek.
Ebben mind felelősek.
Egyikük sem dolgozott ki megfelelő programot.
Teljesen integrálni lehetetlen ,viszont azt el lehetne érni hogy dolgozó , a társadalomra hasznos emberek legyenek.
Szerintem a cigányok maguk felelősek a mai helyzetükért. Akármit csinált kormányon az MSZP-SZDSZ, senki sem rúgta ki alóluk a széket az iskolában, senki sem küldte őket lopni, rabolni, nem kényszerítették őket, hogy a segélyekből és támogatásokból tartsák fenn magukat.
Az MSZP-SZDSZ koalíció megteremtette a lehetőséget, amit tényleg nem kellett volna, de a cigányok akkor sem a munkát választják, ha szegélyek és támogatások elapadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!