Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kijelenthetjük, hogy a külföld...

Kijelenthetjük, hogy a külföldi tőkére alapozott gazdasági és jóléti növekedés illúziójának egyszer s mindenkorra vége szakadt?

Figyelt kérdés

A politikus szerint Magyarország az Európai Unión belül nyilvánvalóan egy bérmunkás szerepkörre van korlátozva, a közelmúlt eseményei pedig világosan mutatják, hogy országunkra ebben a szerepkörben csak elszegényedés, lecsúszás, dekadencia vár. Volner emlékeztetett rá: hazánk nemrégiben még fővállalkozói tevékenységet végzett több iparágban is; buszokat, hajókat, vonatokat, orvosi műszereket, híradástechnikai eszközöket gyártottak itt. Ezeket magyar mérnökök tervezték, magyar szakmunkások gyártották és megvolt a felvevőpiacunk is.


A képviselő szerint az EU berendezkedéséből adódóan jelenleg csak beszállítói szerepkör jut nekünk, ebben viszont egyszerűen nincs annyi pénz, ami az állam normális működéséhez szükséges lenne. Ebből következően Magyarországon nincs elegendő pénz, a gazdaság nem képes eleget termelni, ezért sürgősen változásokra van szükség.


Volner rámutatott: az EU-s kohéziós pénzeknek mindössze 15,4%-át fordították versenyképesség javítására, ráadásul az unión belül előfordulhatott az az abszurd helyzet, hogy egy olyan szegény állam, mint Magyarország költségvetési erőforrásaival támogatja Németország leggazdagabb iparvállalatait, az Audit, a Mercedest és jó néhány egyéb vállalatot.



[link]



2013. febr. 22. 13:53
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Igaza van.
2013. febr. 22. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Sok előnye és sok hátránya van az Eu-nak és ennek a szabad piaci dolognak.

Hangoztatják hogy egyenlőség van a tagállamok között meg versenyezhetnek..stb. Pedig a gyakorlatban nem így működik.

Egy szlovák , magyar , horvát gazdaság hogy a francba versenyezzen a monstrum némettel vagy a franciával?Hogy lennének egyenlőek?


Akkor lenne igazságos hogyha a gyengébb államokat hagynák kicsit "csalni" külön kedvezményekkel ,hogy legyen esély kiegyenlítődés.


Hisz hogy lenne már egyenlő az erős és a gyenge?

2013. febr. 22. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Nekem akkor lett gyanus a dolog ebben a témában mikor annak ellenére hogy van hazánkban busz gyártás,és a villamosgyártást is be lehetne inditani,a drága külföldi jármüveket veszik meg korrupciógyanus üzelmekkel.Ez nem lehet véletlen és ha szándékos akkor valamilyen gonoszság van a háttérben hogy magyarországot a bérmunkás szintre tolják le vagy hagyják ott ahol most is vegetál.
2013. febr. 22. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
Mikor volt az a nemrég mikor mi voltunk az exportra termelők? Volner szerint fő vállalkozók! Hát az a nemrég nem most volt és nem ebbe az elátkozott rendszerben, hanem a Kádári rendszerbe. Igaz,hogy képessége alapján történt az KGST-n belül a kiválasztás,hogy ki,mennyit és miért, de ez már csak illúzió. Egyébként kérdezem a kérdezőt,hogyha nincs semmink,mert olyan helyzetbe hozta magát a rendszerváltozás akkor miből lesz tőkénk,hogy ujra kezdhessünk bármit is.Az utolsó mondatod viszont megkacagtat, mert egy vicc jut az eszembe a sünről és a medvéről.
2013. febr. 22. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

"Mikor volt az a nemrég mikor mi voltunk az exportra termelők? Volner szerint fő vállalkozók! Hát az a nemrég nem most volt és nem ebbe az elátkozott rendszerben, hanem a Kádári rendszerbe. Igaz,hogy képessége alapján történt az KGST-n belül a kiválasztás,hogy ki,mennyit és miért, de ez már csak illúzió.



Nézd, mára bebizonyosodott hogy sok esetben nem a termékekkel vagy az árakkal volt a probléma, hanem a piacok megváltozásával. Az az, a kgst mikor bedőlt a piacok elapadtak. Idő kellett volna semmi más, hogy az új piacokon megjelenhessünk.


"Egyébként kérdezem a kérdezőt,hogyha nincs semmink,mert olyan helyzetbe hozta magát a rendszerváltozás akkor miből lesz tőkénk,hogy ujra kezdhessünk bármit is.


És kérdezlek!

Ha nem a magyar vállalkozásokat támogatjuk hanem külföldit, akinek ugye a tőkejövedelme nem a mienk, akkor miből lesz? A bérmunkások összegyűjtik?

A válasz egyszerű. Pld nem a Volvót kell támogatni hanem a magyar buszgyártókat. Nem az Audiba kell tömni a pénzt (ott lehet adni 100év adókedvezményt is mert úgy sem fizetnek rendes adót) hanem az Audi magyar beszállítóit.

Nem kiszolgálni kell a Opelt pld hanem új vegyesvállalati tevékenységekre kell őket ösztönözni. Van ilyen!!

A magyar gazdaság erősségeire és adottságaira kell építeni azokban elindítani allokálni amire tapadhat a klaszter a tőke. Ilyen is sok létezik!

Magyar tőkejövedelmekre magas hozzáadott értékre van szükség, máskülönben menthetetlen lecsúszunk.


Jahh és az empírikus tapasztalatokat kell felhasználni.

Az utolsó mondatod viszont megkacagtat, mert egy vicc jut az eszembe a sünről és a medvéről.

2013. febr. 22. 14:32
 6/14 anonim ***** válasza:
Szerintem a szocik és Gyurcsány meg Bajnai
2013. febr. 22. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

"Szerintem a szocik és Gyurcsány meg Bajnai



Ezt nem hinném, nem buta fiuk ők!

Csak ugye a saját zseb érdekei nem esnek egybe a közérdekkel. Ahonnan leesik nekik oda kacsintanak.

Persze hogy lemond valaki a fizuról, ha amúgy töredéke a mellékesnek a korruptnak.

2013. febr. 22. 14:37
 8/14 anonim ***** válasza:
90%

Ez egy teljesen téves felvetés. A magyar vállalkozások azért esélytelenek a globális piacon, mert a belföldi keresletből egyszerűen lehetetlen megalapozni egy nemzetközileg életképes méretű vállalatot. Kicsiben még megy a dolog, de az olyan monstrumok ellen mint egy GE vagy Samsung ez lehetetlen.


Az EU pénzek elköltése egyébként arra valóban jó példa, hogy azok akik a pénzt adják (Németo.) nem szeretnének maguknak konkurenciát nevelni, de ettől még nem kellene hogy a magyar versenyképesség rosszabb legyen mint ennélkül a pénz nélkül. Az viszont igaz, hogy a korrupció és a belterjes osztogatás megöli a versenyt és adott esetben a csókos kontár marad fent, de ez már nem az EU hibája, hanem kökeményen a magyar bénaság.

2013. febr. 22. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
az előbbi megjegyzésemet a "gonosz" erőkre gondoltam
2013. febr. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Egy percig nem alapoztam semmit a külföldi tőkére. Olyasmire nem lehet alapozni, ami csak a lakosság pénzét viszi ki.
2013. febr. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!