Jól látom, hogy a tranzakciós adóval megint a kistelepüléseken élőkkel szúrnak ki leginkább?
"Nem nagyon érdekelnek a statisztikák, ilyeneket én is tudok írni."
Hát, akkor ebben is hasonlítasz a gazdáidra.
"Hát, akkor ebben is hasonlítasz a gazdáidra."
Milyen gazdáimra? Egyáltalán nem érdekel egyik párt ténykedése sem, csak a magam életévek törődöm. Lehet hogy ezért élek jobban, mert nem állandóan a politikusokon jár az agyam. Én minden kormány alatt próbáltam függetleníteni magam, ami sikerült is, nem érdekelnek kis stílű politikai játszmák. A statisztikákat meg többféleképpen lehet írni, értelmezni, így az én életemet veszem alapul mindig. Ha a statisztika szerint csökkent a bér, attól még nekem nem.
"A statisztikákat meg többféleképpen lehet írni, értelmezni, így az én életemet veszem alapul mindig. Ha a statisztika szerint csökkent a bér, attól még nekem nem."
Nem azt írta a statisztika, hogy csökkent a béred, hanem, hogy a reálbérek csökkentek. És hogy lehet azt másképp értelmezni még, hogy nőt a gabona ára? Van aki úgy értelmezi, hogy kevesebbet kell érte fizetni?
Elsőnek: Lehet, hogy a magyar pesszimista, és elkeseredett nép, de mégis mi oka lenne az optimizmusra és örömre?
Ez egy megfosztott, kirabolt nemzet. Két világháborúban is elbuktunk, az elsőből úgy-ahogy kilábaltunk Trianon után, de aztán Hitler belerángatott minket még egy háborúba! Majd mi jött? Megszállás, diktatúra, kommunista évek! A Rákosi korszakban a legkeményebb évek voltak a magyar történelemben, amikor bármi rosszért elvitt az ÁVÓ! És mindezt egy idegen hatalom, a Szovjetunió nyomta ránk. Majd jött 1956, amikor a magyarság szembeszállt a diktatúrával, de ezt csúnyán leverték. 2000 tankkal jöttek be Budapestre. Tudod mennyi az? Hitlernek ennyi tank elég volt, hogy elfoglalja Franciaországot...
A Kádár-rendszer első évei alatt a megtorlások jöttek. Hallottál már arról, hogy vérbíró? Azokat nevezték így, akik politikai nyomásra csak halálos ítéletet hoztak. Ártatlan fiatalokat végeztek ki. Bárki, akiről kiderült, hogy 56-ban fegyver fogott a hazájáért, szó szerint életveszélybe került. Azok voltak a kemény évek!
Végül a magyarság lassan beletörődött. Hiába vártunk külföldi segítséget, elmondták, mennyire sajnálnak minket, de semmi konkrét tett nem volt!
Aztán ez a lefásult nép (ekkor már nem nemzet, minden nemzetit kiirtottak belőle a Kádár-éra alatt) lelkesedve várta a rendszerváltást. Azt remélték a szabad piac, a kapitalizmus, a demokrácia majd elhozza a jobb életet. És elhozta? Nem!
A pártok szétrabolták az országot, amit lehetett eladtak, majd a vagyont elherdálták. A gyáraink bezártak, a munkahelyek megszűntek. És most még az államadósság is felkúszott! Anyagilag egyre megyünk tönkre, a pénzünk nem ér már semmit, az infláció elviselhetetlen, a fizetés pedig olyan alacsony, hogy hó végére nem lehet kijönni belőle. Az emberek még kaját is képtelenek rendesen venni maguknak, nemhogy a rezsiket befizetni! Ma több százezer embernek van tartozása valamelyik közműszolgáltató felé. Nem azért nem fizetik mert nem akarják, hanem mert nem tudják...
Akik pedig devizában adósodtak el, azokról is lehetne beszélni, mert ma a bankok már az eredetileg felvett hitel kétszeresét követelik vissza, és néha olyan magas törlesztőrészleteket szabnak meg havonta, amiket képtelenség befizetni!
És mindemellett az infrastruktúránk pocsék: az utakat nem csinálják meg, a vasútállomások koszosak, és bár a vonatok van hogy késnek, de még ez az egy, ami úgy-ahogy működik. Viszont a BKV siralmas: utaztál te mostanában a hármas metrón? És a buszállományt is meg lehet nézni.
Az egészségügy borzalmas: szinte mindig több órát kell várakozni, utána meg kapsz egy olyan ellátást, amilyet...
Az oktatás sem jobb: sok iskolának nincs pénze fűtésre. Ráadásul még az egyetemi férőhelyekért is tüntetni kellett, mert hát fizesse már az állam nekünk azt a diplomát, ha mi fizetjük cserébe a temérdek adót.
És ha már adó: a gazdaságot szinte megfojtják a brutális megszorítások, vállalkozni lehetetlen, szinte semmibe nem éri meg belevágni, mert hiába lenne sikered, annyi adót elvesz az állam, hogy biztos nem éri meg neked...
És ha mindez nem lenne elég, akkor még a nyakunkon van egy népcsoport is, amelyik dolgozni nem hajlandó, viszont nekik áll mindig feljebb, mindenkibe belekötnek, a nyílt utcán rabolnak ki embereket, és a házaink, otthonaink sincsenek biztonságba tőle. Akik miatt ma nem lehet egy biciklit ott hagyni mondjuk egy vasútállomáson, akik miatt nem lehet szinte semmit a kertben hagyni, akik miatt éjszaka nem lehet nyugodtan sétálni. És akik miatt öreg nénik, bácsik nem aludhatnak nyugalomba. De ha te felszólalsz ezek ellen, akkor téged szólnak meg, hogy milyen rasszista vagy.
És mi a legrosszabb? Hát az, hogy mindegy ki van kormányon, semmi nem változik. A Fideszben reménykedett mindenki, talán majd ők változást hoznak. De ugyanúgy maradt minden, sőt még rosszabb lett. De ha az MSZP jönne, akkor sem lenne jobb. Ugyanez maradna, legfeljebb másképp csinálnának egy-két dolgot.
De jobb utak nem lennének, jobb egészségügy nem lenne, az oktatásügy sem változna, az adók nem csökkennének, és az a bizonyos kisebbség is ugyanúgy bűnözne tovább.
Hát akkor kérdem én: Mi oka van ma bárkinek is Magyarországon az optimizmusra?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!