Minket magyarokat is kollektív bűnösöknek tartanak a 2. VH miatt?
""ami a magyar történelemben egyedülálló tragédiához vezetett"
A zsidóknak maximum."
azok magyar zsidók voltak, szóval nekünk, magyaroknak volt ez egy órási tragédia.
Ha te nem érzed magadénak, akkor nem érzed magad magyarnak - lehet, hogy valami perverz "Magyar" identitásod van, ami szerint az a "Magyar", akit te kegyeskedsz annak tartani, csak annak kr.vára semmi köze a magyarsághoz, ennek az országnak a nemzetéhez.
"A magyar helyzet pedig azért is speciális, mert érthető, hogy a Tanácsköztársaság rémtettei után a magyarságnak bőven elege lett a megalomániás zsidókból, vörös terrorból, zsidó szabadkőművesekből. "
a vörös terror kb. 500 ember életét követelte - kb. ugyanannyit, mint a Horthy féle fehér terror, csak hogy lássuk a párhuzamot. És a másik közös dolog benne: mindkettőnél az áldozatok között meglehetősen sok volt a zsidó, a vörös terrornál azért, mert "szemét burzsoák", a fehérnél még azért, mert "szemét komcsik"...
erre mondaná a kérdező, hogy már megint a zsidók jártak jól...
"Azért eljátszhatnánk a gondolattal, hogy végigsétálunk Jeruzsálem, Tel-Aviv utcáin és megkérdezzük az utca emberét, főleg zsidóknak, hogy mit szólnának, ha holnap bezsuppolnák egy vagonba az Izraelben élő palesztinokat és elszállítanák őket más országba..."
Erre speciel PONTOSAN valaszolhatok:
Volt egy olyan izraeli szelsoseges part (Kahane), amelyik azt javasolta - JOL FIGYELJ A KULONBSEGRE!!! - hogy fel kell ajanlani a palesztinoknak fejekent 100000 $, es hogy vihetik minden vagyonukat, ha ONSZANTUKBOL kitelepulnek Izraelbol.
Nem csak oriasi nepi felhaborodas kovetkezett, hanem az Izraeli Legfelsobb Birosag pillanatok alatt betiltotta a partot es a vezetoket bortonbe csukta.
Érdekes!
Egyre több történésznek úgy gondolja hogy a zsidók haláláért nagy részben a Sztójay-kormány felelős.
Tehát nem a nyilasok!!!
"Ne is zavarjon titeket, hogy a kérdező a kérdésében a "magyarok"-ról és nem kormányokról ír.."
Hat teged meg az ne zavarjon, hogy IDOPONTOT a zsidoellenes oldal hozott ebbe a vitaba:
#10 valasz 18:22
"A német megszállás után pedig Magyarország megszűnt szuverén ország lenni, a megszállók akarata érvényesült.
EGYETLEN EGY ZSIDÓT NEM DEPORTÁLTAK MAGYARORSZÁGRÓL 1944 márciusa előtt!
....
Azt pedig kikérem magamnak, hogy azt a nemzetet, ami befogadott ide minden népet, tejben-vajban fürösztötte őket és akár az élete árán is védelmezte őket - jelesül a magyarságot mocskolják."
Marpedig az idopontot kitunoen meghatarozza az, hogy melyik kormany alatt mi tortent.
Mellesleg azt meg EN kerem ki magamnak, hogy azt a gyalazatot, hogy a nagyapamat, aki mint egy kis magyar falu orvosa DOLGOZOTT, gyakran ingyen gyogyitva a szegenyeket, neki megtiltottak a munkaja folytatasat, a csaladot a harom gyerekkel ehezesbe dontve, majd gettoba zartak, azt a "banasmodot" tejbe-vajba furosztesnek nevezd. Es azt, hogy vegul kiszolgaltattak a gyilkosaiknak, azt nem is soroltam.
"a vörös terror kb. 500 ember életét követelte - kb. ugyanannyit, mint a Horthy féle fehér terror, csak hogy lássuk a párhuzamot."
Egyikre sincsenek pontos adatok, hivatalos források, szóval nem érdemes a számokkal dobálózni. A különbség az, hogy a vörösterror a rendszer vélt ellenségeit irtotta nagy bőszen, míg a "fehérterror" az ennek megtorlása volt. Azért nagyon nem mindegy.. Nem lett volna "fehérterror", ha nem előzi meg a vörös diktatúra.
Amúgy a kérdésre válaszolva ott vannak pl. a Benes-dekrétumok, amik a kollektív bűnösség elvére épülnek. Ma már "demokrácia" van, szóval így nem lehet(ne) nyíltan kimondani egy népre, hogy bűnös, de ettől függetlenül még mindig érvényben vannak ilyen és ehhez hasonló törvények. Pedig nem csak Romániában, hanem az ekkor autonómiát kapott Szlovákiában is jóval hamarabb kezdték el deportálni a zsidókat, továbbá jóval szigorúbb zsidó törvényeket vezettek be, ráadásul korábban, mint nálunk. Mint valószínűleg ismeretes, 1942-ben szavazta meg a parlament a zsidók deportálásáról szóló törvényt, amit egyedül gr. Esterházy János nem szavazott meg. 1941-ben már gettókat létesítettek és megvonták a zsidók állampolgári és magántulajdonhoz való jogát. Szóval innentől kezdve nem is tudom, hogy kik az igazi "utolsó csatlósok" és zsidóellenesek...
Márpedig Magyarország nem bűnös a zsidók haláláért!
Megszálltak minket, és kész. Ezt miért nem lehet felfogni?
Nem a magyar kormány indította a vonatokat, hanem a bábkormány.
"Megszálltak minket, és kész. Ezt miért nem lehet felfogni? "
az ég meg hupilila, és kész.
Azért "nem lehet felfogni", ami már korábban is le lett írva, hogy ez egyszerűen nem így ment. A németek akkorra már bőven nem voltak olyan helyzetben, hogy a zsidók deportálását behajtsa a magyarokon (de volt olyan megszállt ország, amelyik már akkor is nemet mondott a németeknek még a zsidótörvények bevezetésével kapcsolatban is, mikor azok még bőven nyerésre álltak, szóval még úgy se volt az kivihetetlen, de mikorra minket szálltak meg, akkora bőven csak egy erélyes nembe került volna) - ahogyan még egy Szálasi is le tudta minden további nélkül állíttatni a deportálásokat, és nem lett belőle semmi, pedig Szálasi aztán tényleg csak a nácik miatt lehetett az ország vezetője, semmiféle belföldi legitimitása nem volt, nem úgy a zsidók deportálását végrehajtó Horthy-Sztójay rendszernek. Szóval bőven lett volna választásuk nemet mondani nekik is.
Emellett folyamatosan próbáljátok elhazudni azt a fontos részt is, hogy a magyar hatóságok nem csak ímmel-ámmal teljesítettek egy olyan német kérdést, amit simán vissza is utasíthattak volna, hanem teljes lelkesedéssel, a nácikat is túlszárnyalva végezték el az ország zsidótalanítását - szóval elég álszent duma azzal mentegetőzni, hogy de csak a németek követelését teljesítették. Egy f@szt, hogy most már végre lényegretörően ki legyen ez mondva.
Épeszű ember nem tart felelősnek a mai magyarokat a második világháborús magyar bűnökért. De az viszont a mai magyarok felelőssége, hogy ezeket ne hazudják el, hogy ezek tanulságként fennmaradjanak - és aki ezt megpróbálja elhazudni, az viszont már bűnös.
""a vörös terror kb. 500 ember életét követelte - kb. ugyanannyit, mint a Horthy féle fehér terror, csak hogy lássuk a párhuzamot."
Egyikre sincsenek pontos adatok, hivatalos források, szóval nem érdemes a számokkal dobálózni. A különbség az, hogy a vörösterror a rendszer vélt ellenségeit irtotta nagy bőszen, míg a "fehérterror" az ennek megtorlása volt. Azért nagyon nem mindegy.. Nem lett volna "fehérterror", ha nem előzi meg a vörös diktatúra. "
Azért írtam, hogy kb. 500, de ha nagyon zavar, akkor írhatjuk úgy is, hogy a vörös terror áldozatai kb. 300 és 600 között voltak, a fehér terroré meg valahol 500 és 100 között a történészek különböző becslései szerint.
És a fehérterror ugyanolyan válogatás nélküli gyilkolászás volt, mint a vörösterror, zömében olyan áldozatokkal, akiknek semmi közük nem volt az egészhez. És a vörösterror meg ugyanúgy meg volt ideologizáláva, mint a fehérterrornak, szóval tök ugyanolyan volt a kettő.
A Benes-dekrétumokkal egyetértek, hogy disznóság, csak akkor azok ellen kéne tiltakozni, meg verni az asztalt, és nem ennek kapcsán is a zsidókkal foglalkozni, mert ugye közük nincs az egészhez - két teljesen külön cucc. Ha majd lesz tüntetés, tiltakozás a Banas-dekrétumok ellen, szóljatok, de hogy ezek kapcsán is a zsidózásra lyukadjanak ki egyesek... több, mint morbid.
A szlovákokat felhozni meg egyszerű terelés. A szlovákok is f@szok voltak, a szlovák zsidók kiszolgáltatásával ugyanolyan hazaárulást kö9vettek el, mint az itthoni megfelelőik - csak engem, mint magyart, rohadtul nem érdekel, hogy a szlovákok is milyen f@szok voltak, a saját szennyesükkel nézzenek szembe a szlovákok, engem magyarként a mi szennyesünk foglalkoztat. És a mi hazaáruló akkori vezetésünket nem menti fel a legkisebb mértékben sem, hogy a szlovákok is s.ggfejek voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!