Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem túlzás ez a Bajnai lejárat...

Nem túlzás ez a Bajnai lejárató kampány?

Figyelt kérdés

Van még két év a választásokig. Tele van az ország a "nem felejtünk" plakátokkal. Erre van pénz!? Ráadásul ma bedobtak egy TÉNY c. újságot, ami a békemenet lapjának hirdeti magát.

Viktor elbújhatna, sokkal többet ártott a bandájával együtt mindennek, mint az előzők együttvéve. Erre az adófizetők pénzén (a fizetésem fele) lejáratókampányba kezd!!!


2012. dec. 5. 15:25
1 2 3 4 5
 21/41 Pro Patria ***** válasza:
11%

Igen, tények. Vagy bármelyiket is meg tudod cáfolni, ahelyett, hogy csak mellébeszélsz?


"hanem kizárólag Bajnai tett be a szociknak."

- Ilyet senki nem mondott. A sarkítás, kiforgatás, eltúlzás kedvenc módszered arra, hogy a vitapartnered mondandóját elhiteltelenítsd, de kicsit unalmas már.

Azt mondtam, hogy Bajnai _aktív_ tagja volt a Gyurcsány-kormánynak, méghozzá gazdaságilag meghatározó, miniszterei szerepkörökben, már 2007-től.

Azaz mi túlzás azon, hogy "együtt tették tönkre az országot"?

Most meg néhányan tőle várják a megváltás, nem foglalkozva azzal, hogy az a kormány, amelyben ő kiemelkedő pozíciókat töltött be (nem, nem csak ő, de a szerepének fontossága vitathatatlan), látványosan megbukott.


"De nyilván az ő személye döntött, a fentebb felsorolt nevek nem nyomtak annyit a latban együttvéve, sőt még tán ellensúlyozták is Bajnai hírhedtségét."

- Azt hiszed, humorzsák, hogy ezekkel a gyenge csúsztatásokkal majd jól visszaszólsz? Aki elolvassa, látja, hogy nem ezeket írtam, így csak magadat járatod le. De te tudod...


"Amúgy Bajnai a kormányzása elején kijelentette, hogy 1 évet vállal utána lelép, meg amúgy se volt az MSZP párt tagja."

- Ja, semmi köze az MSZP-hez, abszolút (ál)független szakember.:)


"Függetlenül ettől igazad van, mert amit te mondasz azok kőkemény TÉNYEK!"

- Melyiket tudtad megcáfolni az állításaim közül?


"És kiemelem, Bajnai a miniszterelnöki szék előtt 2008-tól gazdasági miniszter volt... (És mit is mutat a - hangsúlyozom, MSZP által felmutatott - diagram 2008-ról?)

-> Az ne zavarjon, hogy május 15-én lett csak megválasztva és július közepére már ide is ért a válság. Nyilván kibelezte a gazdaságot 2 HÓNAP alatt."

- Az ne zavarjon, hogy a hangsúly azon volt, hogy az MSZP kormányzás alatt Magyarországon már előbb(!) gazdasági zuhanás állt be, mint ahogy a világválság elindult volna. És ez a nem mindegy.

Meg az, hogy 2006-óta is szinte stagnált a növekedés.

És az, hogy ezekben Bajnai nem oktatásügyi, vagy honvédelmi miniszter volt, hanem kifejezetten gazdasági kérdésekben hangsúlyos miniszter, 2007-től 2009-ig.

2012. dec. 6. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
8%
Én Pro Patria adok igazat .. 68% nem valami meggyőző ..
2012. dec. 6. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
81%

Re:


"Igen, tények. Vagy bármelyiket is meg tudod cáfolni, ahelyett, hogy csak mellébeszélsz? "


Nem beszéltem mellé, de a kedvedért most szájbarágósabb leszek.


"Azt mondtam, hogy Bajnai _aktív_ tagja volt a Gyurcsány-kormánynak, méghozzá gazdaságilag meghatározó, miniszterei szerepkörökben, már 2007-től."


Ennél azért egy kicsit többet mondtál. Kifejezetten kártékonynak tartod az akkori munkásságát, különben nem példálóznál. Kinézek belőled azért annyit, hogy ne csak azért utáld merhát a Gyurcsány kormány tagja volt..


A 2007 és 2008 közötti munkásságát mint ÖTM-es nem ismerem kérlek homályosíts fel ,hogyan tette tönkre a gazdaságot ebből a pozícióból. Pláne, hogy az önkormányzatok többségénél már nem a szocik voltak helyzetben.


"Azaz mi túlzás azon, hogy "együtt tették tönkre az országot"


A szövegkörnyezet és a kormányzati propaganda. Volt azért Bajnain kívül az elmúlt 8 év alatt 4 pénzügyminiszter és legalább ennyi az önkormányzatokat felügyelő jómadár is.


De ők nem számítanak csak a Bajnai...


Bajnai ellen az annyit hoztál fel egyenlőre, hogy merészelt a Gyurcsány kormány tagja lenni, a konkrét munkásságáról még nem esett szó. Illetve mégis, lassul a növekedés, amiről Bajnai tehet és nem az akkori pénzügyminiszter vagy akár a Gyurcsány. Ha nem így gondolnád, akkor azért az ő nevüket is megemlítetted volna a libásé mellett.



"Ja, semmi köze az MSZP-hez, abszolút (ál)független szakember.:)"


Te politológusok gyöngye!


Ne nekem keljen elmondanom neked, hogy a képviselői mandátumhoz nem kell párttagság. Nem árt ha van, de korántsem kötelező...


Ahogy Bajnai sem volt a szocialisa párttag, ahogy a másik oldalon most Zagyva György Gyula sőt Morvai Krisztina a Jobbik köztársasági elnökjelöltje sem tagja a Jobbiknak pedig mindkettő képviseli a pártot a parlamentben ,sőt Morvai az EP-ben is.


"- Melyiket tudtad megcáfolni az állításaim közül? "


Nézzük csak:


'Bajnai aktívan részt vett az ország tönkretételében'


Nem lett bizonyítva, hogy mint ÖTM feje aktívan részt vett volna az ország tönkrevágásában, a "merhát a Gyurcsótány sleppjében volt a mocsok" nevezetű hőzöngés az meg édeskevés.



Pénzügyminiszterként 2 hónapig üzemelt a válság előtt. Az utána való zuhanás, meg nem Bajnai tehetségtelenségének bizonyítéka.


Amit meg miniszterelnökként cselekedett, az fel lett rakva a Wikire is, de máshol is szabadon megtekinthető. Azt lehet kritizálni, de ezzel még mindig nem próbálkoztál meg.



A kiemelt szereplőre, meg az volt a válaszom szerinted hányan tudták 2010-ben vagy akár 2010-ben is, hogy ki volt az ÖTM/ÖM feje bármikor is . Valamint a számtalan hírhedtebb szocialista sorakozott fel akiket ezerszer jobban lehet és talán kell is utálni, mint Bajnait. Ráadásul Bajnai a választásokkor már nem is volt a Parlamentben.


3/3 ennyi elég lesz?

2012. dec. 6. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
31%

Magyarországon a válság mélypontja nem 2008 szeptemberében volt, hanem 2009 márc-áprilisban, amikor a piacok már nem adtak pénzt 11% kamatra se...

A szakértőről, nem is lehetett hallani, majd 4 éves parlamenti múltjáról (viták) egy youtube-s vitát se fogsz találni a neten ... Bárki másról hamarabb találsz videót, mint a szakértőről..

Mellesleg a Lengyelország hamarabb felvette az imf hitelt, mert ott is hasonló problémák voltak... csak a lengyelek voltak olyan okosan és a hitelt nem használták fel .. Bajnai 2010 márciusáig lehívta az utolsó részletet is, ami azért volt problémás mert nem volt us dollár és eurónk, amivel kitudtunk volna védekezni árfolyam támadásokat... A lengyelek arra használták a hitelt, hogy olcsón tudjanak állampapírt kibocsátani továbbiakban is, ezzel fedezve a gazdaságukat ..

Előtte önkormányzati miniszter volt ( önkormányzati deviza hitelek szentesítője és önkormányzati feladatok növekedése plusz források nélkül ... )

2012. dec. 6. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 Pro Patria ***** válasza:
11%

"Azt mondtam, hogy Bajnai _aktív_ tagja volt a Gyurcsány-kormánynak, méghozzá gazdaságilag meghatározó, miniszterei szerepkörökben, már 2007-től.

-> Ennél azért egy kicsit többet mondtál. Kifejezetten kártékonynak tartod az akkori munkásságát, különben nem példálóznál. Kinézek belőled azért annyit, hogy ne csak azért utáld merhát a Gyurcsány kormány tagja volt.."

- Mesélj már nekem, milyen sikeres gazdasági teljesítmény áll a Gyurcsány-kormány mögött...!


"A 2007 és 2008 közötti munkásságát mint ÖTM-es nem ismerem kérlek homályosíts fel ,hogyan tette tönkre a gazdaságot ebből a pozícióból."

- Ha te most azt várod, hogy lepecsételt dokumentumokat fogok mutatni dátummal, hogy tessék, itt lopott, ott lopott, akkor nagyon álságos vagy. Ilyet senki nem tud mutatni, csak akik benne mozognak a dologban.

Bőven elég szemléltető példa a megkétszereződött (és GDP-arányosan 54-ről 80%-ra nőtt) államadósság, és ebben a devizaadósság állománya majdnem háromszorosára (aminek köszönhetően ki vagyunk szolgáltatva az árfolyamváltakozásoknak), a 2006-óta tartó lassulás a gazdaság bővülésében, mely ráadásul még a világválság előtt süllyedésbe ment át, hogy még 2010-re, Bajnai "csodatétele" után a kormányváltásra is csak alig haladta meg a magyar gazdaság teljesítménye a korábbi 2004-es szintet. (És akkor azt még külön a te kedvedért a mérhetetlen káoszt még nem is említem hozzá, mint hogy a kórházakban a folyosókon feküdtek a betegek, hiszen ebben Bajnainak nem sok szerepe volt, a fentebb felsorolt dolgokban viszont, mint gazdasági kérdésekben ügyeletes miniszter, IGEN.)


"Pláne, hogy az önkormányzatok többségénél már nem a szocik voltak helyzetben."

- Pláne hogy az önkormányzatok sokra mennek vele, ha felülről kapják a pénzt - csakúgy, mint a feladatokat. Az államnak pedig nem volt érdeke, hogy sikeresek legyenek.

Nekik, az önkormányzatoknak viszont igen, mert akkor újra azoknak a képviselőtestületeknek fognak helyi szinten bizalmat szavazni, történjék kormányváltás, avagy sem.


"Azaz mi túlzás azon, hogy "együtt tették tönkre az országot

-> A szövegkörnyezet és a kormányzati propaganda. Volt azért Bajnain kívül az elmúlt 8 év alatt 4 pénzügyminiszter és legalább ennyi az önkormányzatokat felügyelő jómadár is. De ők nem számítanak csak a Bajnai..."

- És tudod, miért nem róluk esik szó? Mert nem ők álltak egy politikai mozgalom élére. Sok ész kell ennek átlátásához, elhiszem. De szólj, segítek, ha nem értesz valamit!:)


"Bajnai ellen az annyit hoztál fel egyenlőre, hogy merészelt a Gyurcsány kormány tagja lenni, a konkrét munkásságáról még nem esett szó."

- A konkrét munkásságát a Gyurcsány-kormány gazdasági teljesítménye minősíti. Amiben Bajnai nem egészségügyi, nem honvédelmi, nem oktatásügyi miniszter volt.


"Ja, semmi köze az MSZP-hez, abszolút (ál)független szakember.:)

-> Te politológusok gyöngye!"

- Ez megint kőkemény válasz volt!


"Ne nekem keljen elmondanom neked, hogy a képviselői mandátumhoz nem kell párttagság. Nem árt ha van, de korántsem kötelező...

Ahogy Bajnai sem volt a szocialisa párttag, ahogy a másik oldalon most Zagyva György Gyula sőt Morvai Krisztina a Jobbik köztársasági elnökjelöltje sem tagja a Jobbiknak pedig mindkettő képviseli a pártot a parlamentben ,sőt Morvai az EP-ben is."

- És szerinted akár Zagyva, akár Morvai "független" politikus lenne?:)

Olyan álfüggetlenek, mint a Dunaföldváron indult Horváth Zsolt. (Az más kérdés, hogy - taktikai megfontolásokból - nem az MSZP színeiben indult.)


"Melyiket tudtad megcáfolni az állításaim közül?

-> Nézzük csak:"


"Bajnai aktívan részt vett az ország tönkretételében

-> Nem lett bizonyítva"

- De. Hogy Te személyszerint nem fogadod el, az sok embert nem valószínű, hogy meghat...


"hogy mint ÖTM feje aktívan részt vett volna az ország tönkrevágásában, a "merhát a Gyurcsótány sleppjében volt a mocsok" nevezetű hőzöngés az meg édeskevés."

- Igen, nyilván Hiller Istvánnak sokkal nagyobb szerepe volt az államcsőd közeli állapot kialakulásában oktatási miniszterként, mint Bajnainak önkormányzati és területfejlesztési, majd gazdasági miniszterként...

A pozíció nélküli pártarcoknak, mint Kovács László, vagy Lendvai Ildikó, még inkább. Mesterházy arca pedig majd csak 2010-ben tűnik fel.


"Pénzügyminiszterként 2 hónapig üzemelt a válság előtt. Az utána való zuhanás, meg nem Bajnai tehetségtelenségének bizonyítéka."

- Bajnai sosem volt pénzügyminiszter, hanem gazdasági miniszter. A kettő egy picit más. Csak nem értem, akkor minek szólsz hozzá a témához, ha ilyen felületes vagy?


"A kiemelt szereplőre, meg az volt a válaszom szerinted hányan tudták 2010-ben vagy akár 2010-ben is, hogy ki volt az ÖTM/ÖM feje bármikor is. Valamint a számtalan hírhedtebb szocialista sorakozott fel akiket ezerszer jobban lehet és talán kell is utálni, mint Bajnait. Ráadásul Bajnai a választásokkor már nem is volt a Parlamentben."

- Akkor hogy értsd, lassabban leírom:

Nem azért szavazták le az MSZP-t, mert Bajnai a kormányban volt, hiába is forgatod ki a szavaimat.

Azért szavazták le az MSZP-t, mert siralmas gazdasági "teljesítményt" nyújtott, ÉS mellékesen ebben Bajnai kiemelkedő szerepet játszott, azaz akarva-akaratlanul, de egyben az ő munkáját is minősítették.


"3/3 ennyi elég lesz?"

- Számold át újra!;)

2012. dec. 6. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
80%

Semmit nem tudtál felhozni ellene, ahogy sejtettem. Semmilyen konkrétumot nem tudtál mondani, ahogy egyetlen intézkedést nem tudtál megnevezni ami Bajnai nevéhez fűződik abból az időszakból és magyarok tízezreit nyomorította volna meg. Csak a Gyurcsány kormány tagja volt és kész, és ez eredendő bűn amiért örök kárhozat vár rá.


Azt meg már végképp nem értem, mi köze van az ÖTM fejének az államadóssághoz és a GDP alakulásához...


Csak pénz volt a keze alatt és kész. Ilyen alapokon Hiilert is, de még az akkori sportminisztert is lehetne szidni.


"És tudod, miért nem róluk esik szó? Mert nem ők álltak egy politikai mozgalom élére. Sok ész kell ennek átlátásához, elhiszem. De szólj, segítek, ha nem értesz valamit!"


Így legalább n nem nekem kellett kimondanom. A Bajnai kormány teljesítményével egészen addig nem volt probléma, sőt épp ellenkező véleménnyel volt róla Viktor, amíg meg nem jelent. Utána viszont kapásból ezerszer rosszabb lett a Fletónál is. Fura nem?


Érdekességképp:


[link]


"Olyan álfüggetlenek, mint a Dunaföldváron indult Horváth Zsolt. (Az más kérdés, hogy - taktikai megfontolásokból - nem az MSZP színeiben indult.) "


Még én forgatom ki a te mondanivalódat? Egy szóval nem mondtam, hogy Bajnai független volt, csakhogy nem volt párttag.


Bajnai meg nem pénzügyminiszter volt, hanem a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője. Igazad van és köszi a észrevételt.

2012. dec. 6. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
12%

Önkormányzati minisztérium ( külön minisztériumot kellett létrehozni erre a nemes feladatra) Nem adtak pénzt az önkormányzatoknak, azért hitelből fizették az ellátáshoz szükséges költségeket ( nálunk ekkor 2 iskolát zártak be ennyire nem adtak pénzt az önkormányzatnak a plusz feladathoz) akiknek viszont pénzt felejtett el adni a plusz terhek mellé ...

Nem érted még így se?

2012. dec. 6. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
86%

Pro Patria


Veled ez a baj...

Mindig ferdítesz. Nem állítom hogy szánt szándékkal hazudsz de mondjuk úgy rossz innformációkat tudsz és lehetetlenség valaha is elérni hogy bármiben más véleményt fogadj el mint amit mondasz. És úgy kevered a szót hogy úgy tünjön neked van igazad:


"Honnan jött ez a 150 millió?

Mikor ez a hír kipattant, az ATV-n volt egy interjú, ahol valaki arra panaszkodott, hogy nekik nem szabadott politikai célú hirdetést leadni a BKV járatain, és mikor megkérdezte a hölgy, hogy mennyibe került volna, azt mondta "akkor nagyjából olyan 2 millió forintot beszéltünk meg". Azt hiszem, 40 buszt és 2 hetet mondott.


Nem hiszem, hogy ezt az összeget fel lehetne tornászni 150 millióra..."


Úgy állítod be mintha 40 buszról és 2 hétről lenne szó miközben utcai plakátok, újsághírdetések és netes hírdetések valamint egy minden háztartásba eljuttatandó kiadvány van a pakliban!


Csak a nemzeti konzultáció levelezése 860 millióba került!

Na most ha valóban kb 4.5 millió emberhez akarnak eljutni ami a nemzeti konzultáció fele és emellett fizetik a plakáthadjáratot óriásplakáton, újságban, BKV-n stb az nehogy már pár millából megoldható legyen...


A gond az hogy nehéz elhinni hogy te ezt komolyan gondolod..


Vagy egy kicsi faluban élsz és soha nem jársz a városban ami miatt nem látod az utcai plakátokat és újsághírdetéseket??


Ez is lehetőség de akkor meg fogalmazz óvatosabba...

2012. dec. 7. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 Pro Patria ***** válasza:
13%

"Semmit nem tudtál felhozni ellene, ahogy sejtettem. Semmilyen konkrétumot nem tudtál mondani, ahogy egyetlen intézkedést nem tudtál megnevezni ami Bajnai nevéhez fűződik abból az időszakból és magyarok tízezreit nyomorította volna meg. Csak a Gyurcsány kormány tagja volt és kész, és ez eredendő bűn amiért örök kárhozat vár rá."

- Akkor leírom újra, mielőtt győzelemnek könyvelnéd el és megveregetnéd a válladat: nyilván nem fogok tudni olyan iratokat felmutatni, hogy Bajnai ezt adta utasításba, Bajnai innen vett el pénzt, pecséttel, dátummal, aláírással. Mivel nem férhetek hozzá ilyen iratokhoz. Bajnai munkáját azonban bőven minősíti Magyarország szemmel látható ekkori gazdasági teljesítményei - mivel ő (is) volt gazdasági ügyekben felelős. Ha olyan csodálatos szakember lenne, nem lett volna ilyen gazdasági romlás. Ő is felelős, mert _nem!_ oktatásban, kultúrában, egészségügyben, sportban, turisztikában, vagy más egyéb nem ide kapcsolódó témákban volt miniszter, hanem önkormányzati és területfejlesztési, majd gazdasági ügyekben, azaz vastagon benne volt az országgazdasági irányításában, és hogy milyen teljesítményt nyújtott az ország, az pedig látható. Teccik érteni?

Hiába próbálod tehát beleerőszakolni, hogy "csak az a baj vele, hogy a Gyurcsány-kormány tagja volt", nem, a Gyurcsány-kormány tagjai voltak sokan mások is, akik gazdasági kérdésben nem voltak kompetensek. Őket lehet sokminden másért okolni, így az egészségügy akkori siralmas állapotárért, vagy a háromszoros áron épült gyatra autópályákért, de Bajnaival nem ez a baj.

Az az állítás, hogy együtt tették tönkre az országot, teljesen helytálló.

Ennél közérthetőbben nem tudom leírni, ha nem érted.


"Azt meg már végképp nem értem, mi köze van az ÖTM fejének az államadóssághoz és a GDP alakulásához..."

- Nézz utána az önkormányzatok adósságállományának. Igen, fideszes többségűek voltak, csakhogy, mint írtam, az semmit nem ér önmagában, ha a feladatokat, és legfőképp az ehhez szükséges pénzt is felülről kapják (vagy nem).

Azt is írtam, hogy egy önkormányzatnak mindig érdeke jól dolgozni, mert kormányváltástól függetlenül újra megszavazzák.

A kormánynak viszont nem érdeke, hogy az ellenzéki többségű önkormányzatok jól működjenek - pont azért, hogy ne legyenek újra megszavazva.

Ennek megértéséhez nem kell túl sok logika.


"Olyan álfüggetlenek, mint a Dunaföldváron indult Horváth Zsolt. (Az más kérdés, hogy - taktikai megfontolásokból - nem az MSZP színeiben indult.)

-> Még én forgatom ki a te mondanivalódat? Egy szóval nem mondtam, hogy Bajnai független volt, csakhogy nem volt párttag."

- Akkor meg semmi értelme ezt is idemaszatolni.


"Úgy állítod be mintha 40 buszról és 2 hétről lenne szó miközben utcai plakátok, újsághírdetések és netes hírdetések valamint egy minden háztartásba eljuttatandó kiadvány van a pakliban!"

- Neten hirdetni te is tudsz, nem egy horribilis összeg. (Egyébként én még sehol nem futottam bele, szóval olyan túl elterjedt nem lehet). Újságban kettőről tudok, a Magyar Nemzet és a Blikk - gondolom, mivel kormányközeliek, egyik sem kért tetemes pénzt a hirdetőfelületért.

Többmilliós levelekben kipostázott papíralapú hirdetést pedig még nem láttam, és bár kezdetben a nagy hevületben szó volt róla, nem látom, hogy lett is volna belőle valami, de ha van, akkor világosíts fel róla.


Észérvekkel meggyőzhető vagyok, ezt többször is mutattam, de olyan csapongó, felépítés nélküli katyvasszal, amiket írtál, nem. És ahogy itt olvastam, másnál sem hatott.

2012. dec. 7. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
31%

Öszödi beszédet megtanítani fogják ... pont a polgármester választás előtt szivárogtatták ki. El is vesztették sok helyen a választásokat ... Gyurcsány ki is mondja hogy nem csináltak semmit majd belehaltak stb ...

Majd ahogy a nagykönyvbe megvolt írna növelték az önkormányzatok terheit és a önkormányzatok hitelfelvételének lehetőségeit bővíttették ...

Így nem csak az állam, de az önkormányzat a magánszemély is eltudott adósodni ,...

Ha ezeket véletlenül találták ki, hogy a felelősség egy részét magánszemélyekre és az önkormányzatra hárították át, akkor is tanítani való, ahogy kibújnak a felelősség alól ... Egyszerű baloldali deviza hitelesre azt mondja hogy meg is érdemli mit képzelt, nem olvasta el a szerződést stb ...Önkormányzatokat is képes külön hibáztatni, az államtól függetlenül, de az le se esik neki, hogy iskolákat és más intézményeket is az ő határkörükbe ruháztak át ...

2012. dec. 7. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!