E mondat alapján mindenki féljen (féltse fizikai épségét), aki azonosul azzal a párttal, amelyet ma nácinak kiáltanak ki jog nélkül?
"Most kell egymás mellé állni, egymás kezét megfogni! És közösen szétzúzni a nácikat!"
Elég fenyegetés szagú. Féljünk?
Tudtam, hogy ezzel fognak jönni. :) Nem, nem érzem magam nácinak, nem is vagyok náci. Viszont kérlek, ne legyünk képmutatóak. Ez a sor a mai tüntetés kapcsán íródott, méghozzá a Jobbikhoz fűződően. Amennyiben én azonosulok ezzel a párttal, jobban mondva értékeivel, elvivel, akkor ezt rám is értik.
Olvastam-olvastam a cikket, mindenhol az volt leírva, amit az ember a hasonló oldalakon olvas, aztán jött ez a sor, bizony erősen megütötte a szememet. Fizikai fenyegetésnek is erősen vehető. Miféle Vitya véd meg? Nem ismerek Vityát, bocsi.
"Az a fasiszta, aki nem kommunista vagy nem szimpatizál a kommunistákkal." (Sztálin)
Az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elv érvényesül ballibéknél. Szerintük csak ők a demokraták, csak nekik jár demokrácia. Ezt ki is mondták.
"egy kiadós zsidózás után pityereg mert fasisztáznak"
Nem arról írtam ki kérdést, hogy miért náciznak (vagy fasisztáznak) le, holott ezzel abszolút nem értek egyet, elutasítom. A kérdés azonban nem ez.
A kérdésem az, hogy kell e félnem akkor a szétzúzástól, fizikai bántalmazástól?
"hogy nem esett le, hogy nem szó szerinti szetzúzásról van szó?"
Ja, hogy ez az oldal ilyet sosem mond szó szerint, csak úgy képletesen. Oké, megnyugodtam. :) Nektek lehet ezt is.
Nem minden kettős állampolgárra értette, sőt nem is a kettős állampolgárokról beszélt! Ezzel csak később magyarázta ki magát. Nem a ballib fogta rá! Zsidózott, ennyi.
Fizikai megsemmisítésről nem beszélt senki, de Bajnainak igaza van. Ilyen gyűlölködő, rasszista pártnak semmi helye a Parlamentben, de az országban sem. Nem ok nélkül kiáltják ki őket náciknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!