Szerintem elég debil ötlet ez Mesterházy részéről, ennyiben igaza van a családnak.
Viszont akárhonnan nézzük, a Kossuth-címer nem az ő szellemi tulajdonuk, ezt médiajogászként igazán sejthetné. Ha egy idióta ezzel akar hőbörögni, tegye.
Kedves Dick Esmen!
Görgei maga írja 1849. augusztus 11-én, Óaradon kelt levelében, hogy:
"...elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a jelen kormány lépjen le, s én ruháztassam fel a polgári és katonai legfőbb hatalommal..."
Erre Kossuth és minisztériumi köre aznap, 1849. augusztus 11-én, délután 2 órakor, Aradon fogalmazta meg a választ:
"...ezennel a miniszterek többségének indítványára is úgy magam, mint a minisztérium nevében kinyilatkoztatom, hogy a jelen kormány lelép, s addig, míg a nemzet hatósága szerint máskint netalán intézkedendnék, a nemzetgyűlés megbízásából eddig általunk gyakorlott polgári és katonai legfőbb kormányzási hatalmat ezennel tábornok úrra ruházom."
Ezt már egyszer Orbán is eljátszotta a kokárdával, máig az egyik leginkább megbocsájthatatlan bűnének is tartom a palinak - pedig van miből válogatni.
Remélhetőleg Mesterházy nem fogja ugyanezt a bűnt elkövetni.
"Crisopher válasza:
A nemzeti jelvényeink nem lehetnek pártjelképek! Soha!"
---
Amellett, hogy ebben teljesen egyetértünk, de mintha úgy emlékeznék, hogy láttam én már a nick-edet néhány jobbikkal kapcsolatos kérdésnél is, ahol eléggé jobbik-pártinak tűntél.
Ami azért érdekes jelen esetben, mert akkor ezek után igazán kíváncsi lennék a véleményedre a jobbik és úgy általában a "nemzeti radikális" oldal azon szokására, hogy előszeretettel használja az árpád-sávos zászlót, mint egyfajta megkülönböztető (párt)jelképnél.
Érdekelne erről a véleményed.
Semmit nem jelent az égvilágon a Kossuth utódok véleménye, se a szocik, se a szavazóik számára.
Személes véleményem szerint egy párt sem sajátíthat ki egy nemzeti jelképet sem. De eddig ezt minden nagyobb párt megszegte, a magyar valóságból kiindulva már várom az LMP és EGYÜTT 2014 mozgalom saját különbejáratú nemzeti jelképét is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!