Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Vajon mi ez az új Bajnai imádat?!

Vajon mi ez az új Bajnai imádat?!

Figyelt kérdés

Bevallom, elég fiatal vagyok, így mikor még Bajnai miniszterelnök volt abban a szűk egy évben, középiskolásként még nem igazán értettem a dolgokat. Azonban később egyetemre mentem, gazdasági képzésre járok két egyetemen is (a második ösztöndíj segítségével), 2013-ban végzek, így már jobban belelátok a dolgokba.

A nagy gyakoris, újfajta Bajnai imádat felkeltette az érdeklődésem, vajon mire fel pártolt át annyi ember őhozzá. Utánajártam a 2009-es programjának, miket hajtott végre válságkezelés címén. És mint leendő közgazdász, semmi extrát nem találtam benne. Csak néhány példát említve: 13. havi bért, illetve nyugdíjat mindenki el tud venni, ahogy családi pótlékot (20 év felett) és táppénzt is mindenki tud csökkenteni, elvenni. Ehhez nem kell zseninek lenni, úgy látom. Orbánék legalább kreatívak voltak, pedig messze állok a Fidesztől, de be kell látnom, nekik nehezebb dolguk van és volt az elmúlt 2,5 évben. Bajnai mindennek tetejébe felvett IMF-es hitelt is, amit most fizethetünk vissza... márpedig, ahogy tudjuk, ahhoz sem kell 160-as IQ, hogy valaki hitelből gazdálkodjon. Tehát, kedves szimpatizánsok: mit tett Bajnai Gordon, ami miatt oly nagyon imádjátok és tisztelitek őt? Én semmi extrát nem látok abban, amit végrehajtott, bárki ugyanezt tized annyi fizetésért is vég tudta volna csinálni, egy egyszerű utca emberében talán legalább jó érzés is lett volna.


2012. okt. 23. 19:39
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
50%
Birkulás lvl. 100+
2012. okt. 23. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:
Várom az értelmes, érvelő jellegű válaszokat. Bár úgy tűnik, a jó magyar nép megint oda fog kilyukadni, hogy 2 alternatíva lesz: MSZP vagy Fidesz. Aztán döntsék el, melyik a "kisebbik rossz". Én még csak fiatal vagyok, de már most unom... 22 év alatt nem is értem, hogy nem lehet ezt megunni.
2012. okt. 23. 19:52
 3/25 anonim ***** válasza:
26%

Magyarországon akkora politikai bukás még nem volt, mint a 2010-es Bajnai által választásokba kormányzott MSZP-é.

Semmi féle Bajnai imádat van. Az emberek elfordultak az ő általa vezetett kormánytól, és miatta is adta 2/3-os szinte mindenre feljogosító támogatást a Fidesznek.

Bajnai benne van a Fidesz 2/3-ban, benne van a leváltani szándékozott 20 évben, a rendszerváltás multimiliomos nyertese.

Aki a nemzetközi szervezetek hatalmát hivatott visszaállítani az országban. A vizsgát a 2009-es kormányzása idején letette, kritika nélkül minden IMF által követelt megszorítást, intézkedést végrehajtott. Így nyugodt szívvel öntik hozzá a pénzt külföldról, támogatja őt a külföldi kézben lévő sajtó.

A magyarok ekkora nemet még nem mondtak egy kormányzásra, mint a Bajnai kormányra, és a mögötte álló MSZP-re 2010-ben.

2012. okt. 23. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
78%

Ezt írod! "Tehát, kedves szimpatizánsok: mit tett Bajnai Gordon, ami miatt oly nagyon imádjátok és tisztelitek őt?"


Nem hazudik, ez a legfontosabb, Amit mond azt megtudja valósítani. És valóban nem csinált csodát csak végezte a dolgát racionálisan kitartóan nem forradalmárkodott nem hőzöngött nem hazudozott nem osztogatott kokit meg sallert az UNIO-ban nem akart uralkodni az emberek fölött.

2012. okt. 23. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
66%

"amit végrehajtott, bárki ugyanezt tized annyi fizetésért is vég tudta volna csinálni"


Okos! Nem is vett fel fizetést. Ebből látszik mennyire tájékozott vagy.

2012. okt. 23. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:
Mint írtam, nem foglalkoztam kiskorúként politikával. Szóval elnézést az esetleges pontatlanságokért. De amúgy szerintem ingyen is, a miniszterelnöki székért, a befolyásért és hatalomért cserébe is bárki elvállalta volna ezt. És tényleg nem kellett ahhoz a programhoz túl magas IQ.
2012. okt. 23. 19:55
 7/25 A kérdező kommentje:

"A magyarok ekkora nemet még nem mondtak egy kormányzásra, mint a Bajnai kormányra, és a mögötte álló MSZP-re 2010-ben."


Ez igaz, azonban egyre inkább azt látom és attól tartok, hogy 2014-ben megint ő fog kormányra kerülni. Nem is értem, ezt az emberek hogy nem látják át...


Gyurcsány azért vált ki az MSZP-ből DK-ként, hogy azokat a szavazókat is megnyerje az MSZP, akik Gyurcsány miatt nem akartak rájuk szavazni. Aki meg Gyurcsány-párti, az úgyis megszavazza (bár ők már kevesebben vannak, ez valószínűsíthető). Aztán jött Bajnai ismét, ő is összeszedi a saját szimpatizánsait. És lásd, 2014-ben szépen koalíciót köt a három oldal, és meg is van a parlamenti többség. Nem egy nagy politikai csel, viszont így le tudják győzni Orbánékat.

2012. okt. 23. 19:59
 8/25 anonim ***** válasza:
93%
Ahhoz nem kell magas IQ amit Orbán csinált. Orbá söprögető segédmunkás sem lehetne Bajnai mellett ha a szakértelmet nézzük.
2012. okt. 23. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem kezd azzal hogy beismered hogy nagyon nem néztél utána a dolgoknak :)

Max pár cikket elolvastál.

És utána azt hogy a téma kivesézése az ami miatt én végignyomtam az 5 évet az egyetemen és ha eleve korrekt kérdést akarnék feltenni akkor nem használnám a "Bajnai imádat" kifejezést mert jelzi hogy nem objektíven nézem a témát.

De akkor pár részlet(és tényleg nem sok mert az rengeteg lenne)


Az IMF hitel nagy része az MNB-nek ment, egy részét felhasználta Bajnai és egy nagy részét Orbán!


Elméletben tudod mekkora megszorításokat tett Bajnai és hogy kb még 200 milliárdos megszorítással elérte volna a 3% alatti hiánycélt. Orbán 2011-re 6%-oshiányt csinált és a sok ezer milliárdos megszorítás a költekezés miatt kellett! Mert a gazdaságpolitikájuk alapja az állami költésekkel való gazdaságfelpörgetés volt. És amit Unorthodox és teljesen új gazdaságpolitikaként adnak el az a nyugati demokráciák 70-es évekbeli politikája volt amivel felhagytak mert nem működött. Pedig sokféleképpen probálkoztak és nem jött össze...


Kamatok:

Az a baj hogyha még nem mélyedtél el a nemzetközi gazdaságelemzésben és adósságmenedzselésben akkor nem érted hogy miért van majdhogynem jobb helyzetben Japán a 240%-os hitelével mint mi a 80%-ossal! Mert ugye nem az számít hogy mennyi hiteled van(ez másodlagos) hanem hogy hány százalékot fizetsz évente!

Japán is vegyes kamatokon vette föl de vehetünk átlagnak 2%-ot! Tehát évente a GDP 4.8%-át költik arra hogy fenntartsák ezt hiszen az állam nem visszafizeti a hitelét ha akarja csak keres valakit aki újra hitelez és így az idők végezetéig akár soha nem fizet vissza 1 fillért sem csak a kamatokat. De a lényeg hogy ha nekünk 8%-os a kamatunk amire fizetjük(vagy a lakosságé majd 10%) akkor a 80% után évente a GDP 6.4%-át fizetjük ki!

Ha van IMF hitel mondjuk 3-4%-ért akkor a lejáró 8%-os tartozást egyszerűen kiválthatjuk ezzel és csökken a törlesztőrészletünk! Emellett mivel bármikor kiválthatjuk és van tartalékban(Bajnai ezért költött csak részben belőle és amint tudott átállt piacira) az lenyomja a piaci kamatokat is.


Talán úgy is mondhatnám hogy Bajnai kiigazításokat tett amivel elérte a teljes piac bizalmát és így tette rendbe az államháztartást és a gazdaságot! Ezért döntött a Mercedes is amellett hogy ide jön!

Orbánék úgy döntöttek hogy az egész gazdaságot megváltoztatják és úgy forgatják fel a szektorokat hogy senki nem tud semmit és senki nem tud számolni semmivel!

Egy komolyabb cég éveke előre terveket készít amik egy egyszerű kis dolgozó számára talán nem is igazán felfogható hogy miért annyira fontosak!


Ha a kormány hazudik és emeli az ÁFÁt akkor az átlagember max egy kicsit bosszankodik. De egy cégnél itt hirtelen a teljes finanszírozás, a banki likviditási hitel és minden más teljesen felfordulhat!


Én olvastam Matolcsy könyveit és baromira nem azt csinálja!! Sőt, a saját könyveibe ezt a gazdaságpolitikát és világpolitikát iszonyatosan ostorozza és a legkárosabbnak nevezi! Na most ezután ugyan ki a fenének lehet ez a gazdaságpolitikája ha az homlokegyenest más mint amiről eddig Matolcsy papolt?

2012. okt. 23. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 A kérdező kommentje:
Én inkább Matolcsy gazdaságpolitikáját bírálnám, leendő közgazdászként én is tényleg badarságnak látom, amiket művel. Viszont Bajnait sem mondanám egy nagy ásznak. Az életrajzát nézve biztosra veszem, hogy a magánszférában egy kitűnő szakembernek számít, de az a megszorítás csomag, amit ő 2009-ben vezetett be, egy nagy nulla volt. Könnyű volt lefaragni abból, amiből még lehetett. A Fidesznek már nem volt miből. Persze Isten ments a Fidesz védelmétől, messze állok mindkét párttól, de lássuk be, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.
2012. okt. 23. 20:08
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!