A mostani megszorításokat már tényleg az EU kérte?
Nem.Az EU-t sem fogja érdekelni, ha a saját hülyeségünk miatt csődbe megyünk.
Mi nem vagyunk tagjai az eurozónának sem, ezért nekünk nem fognak mentőöveket dobálni minden héten, mint Jorgoszéknak...
Orbánék már hónapokkal ezelőtt megbeszélték a pártkatonákkal, hogy a megszorításokért az IMF-et fogják okolni, és szépen lenyomják a Zemberek torkán. Csak érdekes módon nem kapott akkora nyilvánosságot ez a hangfelvétel, mint az öszödi beszéd. Pedig legalább olyan érdekes...
Talán ha kivonult volna pár fidesz-hű focihuligán kukát gyújtogatni meg szétverni pár középületet, több emberhez eljut a hír.
De nem...
Így most bőszen verhetik a mellüket, hogy ezt kérte az IMF meg azt mondta az EU.
A pejparipa pimpilimpijét!
Teszem azt: amit a nyugdíjak befagyasztásán van a családi pótlék eltörlésén nyernének, az nevetségesen kevés ahhoz képest, amennyi pénz szőrén-szálán eltűnik egy-egy állami beruházás során. Pl. a kilométerenként fél milliárdból épített autópályák, a négyes metró, vagy egy stadion felhúzása során.
A korrupciós pénzekről nem is szólva, amivel pl. termőföldet lehet venni Fejér-megyében. Amikor XY-tól fillérekért vesznek fél megyét...aztán XY cége kap pár millócska vissza nem térítendő állami támogatást. Arra azért szoktak ügyelni, hogy ne a saját szőlőjük kapja a legtöbb támogatást. (Csak a másodikat)
Nagyjából olyan szintű vihar a biliben, mint amikor a Tacskóban a bevásárló kocsiban ott figyel a plazmatévé, a legdrágább alkohol, 2000 forintos jégkrémek, pár cipő, ruha, fényképezőgép, három jó drága játék, egy laptop, stb... és anyu meg apu vitatkozik, hogy a 11 forintos vizes zsömle legyen vagy a 13 forintos tejes zsömle, mert spórolni kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!