A Fidesz próbálja kiszórni a rengeteg potyautast a szociális rendszerből, helyesled?
Én nem szimpatizálok a párttal de ezeket jó döntésnek tartom.
-Rokkantak felülvizsgálata: Teljesen megértem, többet ismerek akik megvették, miközben feketén kemény fizikai munkát végeznek!
-Munka vagy nyugdíj (egyelőre a közszférában): El kell dönteni melyik kell. Szintén ismerek olyanokat akik a 150 ezres nyugdíj mellett még dolgoznak. Fiatalok tízezrei elöl véve el a munkát.
-Segélyek maximalizálása: Segélyekből mostantól nem lehet többet összeszedni mint közmunkával. Evidens, ki akar dolgozni ha a segíílyből jobban él?
Ilyen gazdasági helyzetben észre kell venni, hogy ezek indokolt döntések! Illetve talán megváltoztatja a szemléletet miszerint a közösből csak kivenni kell!
A kérdés nagyon jó! Pontosan megmutatja a Fidesz hívők gondolati magasságait. Azt is meg lehet tudni belőle, miért úgy csinálja a Fidesz ahogy teszi, és milyen eredménnyel.
Adott egy rendszer (itt a szociális, de sok más is), amely céljaiban jó, kivitelezésében a korábbi kormányoknak köszönhetően lehetőséget ad a korrupcióra. A Fidesz jól megválasztott hangnemben és hangerővel jelzi, hogy itt micsoda disznóságok vannak (1. cél: lejáratni a korábbiakat), ő majd rendet csinál (2. cél: híveket szerezni - rend). A rendszert átalakítja, hogy a saját híveinek legyen kedvező, egy9dejűleg némi pénzre tegyen szert (3. cél: fizetem - korrumpálom - a híveket, ehhez a többiektől elveszek pénzt). A kérdés indoklásában minden benne van, amit a Fidesz szeretne elérni. Profi munka.
Teljes mértékben egyetértek a szándékkal.
A kivitelezésben valóban vannak problémák.
A munka alapú társadalom teljesen normális.Szerintem.
A hasznos munka ,a tudás és szorgalom mint érték kell követendő példa legyen és az alapja mindennek.
De addig amíg lehet ügyeskedni, feketézni ,bűnözni segélyekért kuncsorogni , gyereket gyártani segélyekért, különféle magyarázatok mellett hasznos munkavégzés nélkül is a potyán megélni ,olykor gazdagodni addig a lakosság egy része nem fogja strapálni magát munkával és tanulással!
Ha a dr és mérnök végzettségűekre nagyobb a kereslet külföldön és ők vándorolnak ki többnyire logikus, hogy belőlük kell kiképezni sokkal többet;mert akkor nagyobb a valószínűsége, hogy marad még itthon is belőlük.
Nehogy azt gondolja valaki, hogy ha kell a németek ,svédek, angolok nem fizetik ki az egész taníttatását visszamenőleg annak dr-nak ,ha avval akarják zsarolni őket.
Simán kifizetik és még jól is járnak ,ha meg vannak elégedve a munkájával.Csak azért ,hogy ott tartsák maguknak.
1000szer leírtam de leírom még egyszer:Hagyni kell az embereket gazdagodni, mert a magántőke adja egy ország gerincét.Sokkal több és sokkal gazdagabb felsőtízezerünk kellene legyen és sokkal erősebb középosztályunk, mert ők húzzák előre a gazdaságot és beléjük kapaszkodva élne meg és élne jobb színvonalon az ország nagyobbik és szegényebbik fele.Kellő mennyiségű magántőke nélkül éhenkórász csicskaország leszünk.
Ez az adórendszer kiöli az életképességet a kezdeményező lakosságból és az állam segélymorzsáirért kuncsorgó, mindenkire irigy az államtól függő embertipust neveli ki.
Valóban nem nagy tétel az ország költségvetése szempontjából maga a segély.De a nyugdíjakkal és az egyéb szociális juttatásokkal együtt már számottevő.
Szerintem sokkal nagyobbat lehetne spórolni az államon magán ha kevesebben termelnék a veszteséget és sokkal kevesebb fizetésért tennék ezt a vezetőik.
A károkozásért és a sikertelenségért a törvény előtt ,a vagyonukkal is feleljenek az állami felső-vezetők is.
Vagy legalább kezdetnek , a veszteségeket a hozzá nem értést ne díjazzuk már milliós fizetésekkel.
Természetesen az összes eddigi intézkedés fordítva sült el, kétségem nincs most is ez lesz. Magyarul akik egész biztosan maradnak, a potyautasok lesznek.
Ellenben lesz egy halom munkaképtelen rokkant, akit visszavezetnek a NEM LÉTEZŐ munka világába az egymillió munkanélküli mellé.
Meg lesz egy halom öngyilkosunk, akiről még a kertévé is kussolni fog.
Segélyből most sem lehet többet összeszedni mint közmunkából, ha meg a három hónapos munkakeresésit sokallod a röpke 18 hónapos átlag munkakeresési idő mellett, akkor javaslom a munkavállalók utánad és utánam is CSAK 3 havit fizessenek ne évekig meg évtizedekig ... lehet egyből több meló hely lesz.
Az meg tiszta szégyen, hogy sok nyugdíjasnak melóznia kell munka mellet, ha nem akar éhen dögleni vagy megfagyni. És ami munkát kapnak, hidd el arra nem sok jelentkező lenne "fiatalból" vagy eleve nyugdíjasokat keresnek rá.
":Hagyni kell az embereket gazdagodni, mert a magántőke adja egy ország gerincét."
Ezzel magában nem lenne semmi bajom, de amikor azt látom, hogy a hazai "magyar tőke" prominens képviselői vagy szétlopják az országot és nyomják ezerrel az off-shore cégbe a pénzt (gengszter váltás óta röpke öt és félszeres államadósságnyit!) a másik fele meg sitten van ...
Valami itt nem működik.
Amikor azt látom, hogy idetelepülő külföldi vállalkozó vagy cég több mindent tesz a melósaiért és/vagy 100x értelmesebben csinálja az üzleteit, akkor kétségeim támadnak támogatni kell e ennyire selejt tőkéseket? Igen is legyen evolúciójuk, az maradjon meg aki megérdemli.
"A károkozásért és a sikertelenségért a törvény előtt ,a vagyonukkal is feleljenek az állami felső-vezetők is.
Vagy legalább kezdetnek , a veszteségeket a hozzá nem értést ne díjazzuk már milliós fizetésekkel."
Például az a vezetőség akik a Gyulai Húskombinátot SZÁNDÉKOSAN TÖNKRETETTÉK saját vagyonukkal vegyenek részt a kártalanításban és a működés helyreállításában.
Vagy akik az Ikarszut eladták a franciáknak, hogy aztán azok felszámolhassák a céget kiknek tartoztak felelősséggel?Számtalan ilyen eset van. Mikor fogják kivizsgálni és számonkérni a szélhámosokat a sikkasztókat akik külföldi adópapradicsomokba mentik szerzeményeiket?
A nép nem hülye teljesen, bármennyire is akarnak a média által birkákat csinálni belőlük.Ki fogja termelni védekezésképp a maga "nácipártját" és hatalomra fog segíteni egy új Hitlert, csak azért hogy végre rend legyen és korrekt feltételek az élethez.
Lehet ,hogy azt hiszik az utóbbi 20 évben közszereplőként tetszelgő szélhámos politikusok és a sleppjük,hogy őket nem érheti baj és a kutya kutyát nem eszik, de ha az istenadta népet sokat ingerlik a mértéktelen nagyzolásukkal és minden erkölcsöt nélkülöző mohóságukkal nagyon könnyen,spontán és nyilvános akasztások lincselések szenvedő alanyai lehetnek.
Aki vagyonos annak bármikor számot kell tudnia adni miképpen jutott vagyonához.
Az USÁ-ban az 10000 dollár fölötti átutalások, kifizetések alanyai ,pénzügyi ellenőrzéseket vonnak maguk után automatikusan.
"Például az a vezetőség akik a Gyulai Húskombinátot SZÁNDÉKOSAN TÖNKRETETTÉK saját vagyonukkal vegyenek részt a kártalanításban és a működés helyreállításában.
Vagy akik az Ikarszut eladták a franciáknak, hogy aztán azok felszámolhassák a céget kiknek tartoztak felelősséggel?Számtalan ilyen eset van."
Most ez remélem iróniából írod. Példák hadát tudom felhozni, hogy vagy feljebb buknak, vagy átülnek tök máshová. (Zalakerámia bedőlése után MTV elnöki székbe pl)
"A nép nem hülye teljesen, bármennyire is akarnak a média által birkákat csinálni belőlük.Ki fogja termelni védekezésképp a maga "nácipártját" és hatalomra fog segíteni egy új Hitlert, csak azért hogy végre rend legyen és korrekt feltételek az élethez."
Az már értjük, hogy Jobbikos vagy, és neked is eleged van a rendszerből, de nem egy új Hitler kitermelése a megoldás a jobb élethez. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!