Ballibek: szerintetek nem mond ellent a liberlizmusnak az, hogy sokan közületek egyetértenek Dániel Péter szoborgyalázásával és a tettét pozitívan értékelő bíróval?
Tehát egy vidéki köztéren való szoborállítás (magánpénzből) az rehabilitálás ?
Akkor egy Károlyi-szobor a Parlament előtt az mi ?? Most komolyan.
Szerintem az általad említett vezetőknek is megvan a maga bázisa, csak ugye ebből a Horthy-szoborból lett a nagy médiahecc Dániel Péternek hála, ezért valaki szerint itt már kultuszépítés zajlik..
persze a média és Dániel provokációja nélkül a kutyát nem érdekelné az egész..
Merem állítani, hogy amit a 22. válaszban leírtam annak a töredékét még csak nem is halloták az itt kórusban Horthyt "ajnározó" válaszolók!!!
Ha kell többször is le kell írni, hogy végre tudatosuljon azokban akik mindenféle ismeretek nélkül dicsérik Horthyt.
Javaslom nekik, hogy nem szégyen előveni akár csak egy általános iskolás könyvet és máris másképpen fognak vélekedni.
Akik most Horthyt dicsérik max. uradalmi cselédek, vagy csizmahuzó tisztiszolgák lehettek volna. Esetleg valamelyik börtönben ücsörögnének a szélsőjobboldali nézetek miatt. De az is lehet, hogy valamelyik nyomortelepen vegetáltak volna.
"Hmm,szerintem egyik válaszadó sem bálványozta."
Szerinted nem bálványozás az amikor valaki egy szobrot -kvázi bálványt- vagy annak alanyát dicsér?
Akkor miért nem voltak olyan aktívak amikor nem jobboldali szobrok estek áldozatul "vélemény nyílvánítoknak" vagy fémgyűjtőknek?
Ja és még hozzátenném, hogy ne vagyok "ballib"!
Véletlenül sem a jobboldal "vitte" az országot az I VH-ba.Megszavazták a balosok is a Szerbia elleni hadüzenetet.Az okokat már a kiegyezésig visszavezethetnénk mert a habsburg birodalommal való perszonálúnió katonai rendelkezései eleve köteleztek minket egy kényszerpályára háború esetére.Tehát a belépést a jobboldal nyakába varrni hülyeség.Trianonért meg a szabadkőművesek és a franciák felelnek,nem a vereség csak ürügy volt gyalázatos nemzetpusztító tervük végrehajtására.Érdekes módon senki mást nem bűntettek ilyen módon,a főkolompos németeket sem.
Horthy a legnagyobb hazafiak egyike Magyarország történelmében.Konszolidálta az ország helyzetét,javította a munkásság szociális helyzetét,megakadályozta hogy ellenségeink teljesen szétrabolják az országot.(ellenségeink ezt máig sem bocsátják meg neki természetesen)Igyekezett csökkenteni a Németországtól való külpolitikai függőségünket-noha a nyugat közönye és kisantant barát külpolitikája miatt ezt csak korlátozott mértékben tehette.A kiküldött 2 magyar hadsereg pusztulása fájdalmas de Horthynak ahoz köze nincs.Nem kerülhettük meg a Német Birodalmat,mikortól pedig szövetségesükké lettünk nem tehettünk mást mint lehetőség szerint a legkisebb áldozatokkal átvészeljük a háborút.Német győzelem esetén ellenfeleink közt szétosztogathatták volna országunkat mondván nem vettünk részt a harcban.Minden szomszéd részt vett benne ugyanis,aki nem azt meg megszállták.Ennyit a választási lehetőségekről.
Horthy mint tengernagy kimagasló bátorságot mutatott ellenségeinkkel folytatott harcában amiben súlyosan megsebesült és nem sokon múlt a kis,hátrányban álló OMM flotilla veresége.Az otrantói áttörés azóta is tankönyvbe illő hadmozdulat volt.Ilyen elszánt,bátor és kitartó hazafiakra lenne ma is szükség.
A magyar zsidók elszállítása ellen mindent megtett amit emberileg lehetséges volt,a kommunisták utólag ennek ellenére is mocskolták természetesen.A nemzeti tragédia befolyására semmi esélye nem volt,legjobb akarta és szándéka szerint,jó magyar hazafiként mindent megtett amit lehetett.Semmi nem rajta múlt hanem azokon a körökön akik kitervelték az aljas Európai háborút.dániel péter ezzel szemben egy névtelen senki.
A kényszerpálya a 2. világhá
"Merem állítani, hogy amit a 22. válaszban leírtam annak a töredékét még csak nem is halloták az itt kórusban Horthyt "ajnározó" válaszolók!!!
..
Javaslom nekik, hogy nem szégyen elővenni akár csak egy általános iskolás könyvet és máris másképpen fognak vélekedni. "
Ok, mondj egy könyvcímet, írót.
De nem tudom, szerinted kik írnak ide, ha azt gondolod, a többség az általánost se végezte el.
Itt a cikk Tisza István szerepéről a VH kirobbanásában:
Tehát mindent megtett a Szerbiával való hadbalépésünk ellen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!