Mivel magyarázzátok, hogy Horthy a második világháborúban nem élt a Szovjetunió ajánlatával Erdélyre vonatkozóan?

Mennyire lett volna garancia Sztálin szava, hogy úgy is lesz?

Az emberekben még élénken élt a vörös terror emléke, mennyire örültek volna ennek?

A románok átálltak, mennyivel jártak jobban ők?

Ha tudott róla, ha nem, Sztálinban én sem bíztam volna meg.

Még a tulajdon szövetségesei sem bíztak meg benne.

Mondjuk Sztálin ígéreteit valóban nem lehetett készpénznek venni. A szovjet-magyar érdekközösség Romániával szemben azonban valóban létezett és ezt hiba volt számításon kívül hagynia az akkori magyar vezetésnek.

Ugyanakkor az is teljesen értelmetlen cselekedet és végzetes hiba volt, hogy Horthy és Bárdossy különösebb német kényszer nélkül hadba vitte az országot egy olyan szomszédos nagyhatalom ellen, amely akkor számunkra valóban semmi fenyegetést nem jelentett.

különösebb német kényszer nélkül... :)

A 2. MAGYAR HADSEREG FELÁLLÍTÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI

(...) Alig néhány héttel azután, hogy Magyarország belépett a németek

oldalán a Szovjetunió elleni háborúba, a "villámháború" csődje kezdett

nyilvánvalóvá válni. Ez magyar vonatkozásban elsősorban azt jelentette, hogy

füstbe ment a Bárdossy-kormány azon reményei, hogy viszonylag kis erők

bevetésével megválthatják a németek jóindulatát és nagyjából megőrizhetik a

magyar hadsereg épségét. Akárhogy is értékeljük Hitler 1941. június 22-e

előtti véleményét és szándékait a magyar hadseregről, a kora őszi hónapoktól

a német-magyar kapcsolatok legjellemzőbb vonásává vált az, hogy a német

hadvezetés mind nagyobb erők bevetését követelte - a homályos ígérgetéseket

a drasztikus fenyegetésekkel tarkítva - Magyarországtól is a szovjet

fronton. Ez különösen a németek Moszkva alatti veresége után erősödött fel.

1942. január 1-én Hitler levelet írt Horthynak, amelyben Magyarország

fokozottabb részvételét kérte a Szovjetunió elleni háborúban. Január 6-án

pedig Ribbentrop, a német külügyminiszter jött Budapestre, hogy érvényt

szerezzen Hitler kívánságának. Horthyval és Bárdossyval folytatott

tárgyalásain azt hangsúlyozta, hogy a bolsevizmust csak úgy tudják

megsemmisíteni az 1942-es évben, ha Németország szövetségesei is nagyobb

áldozatokat hoznak. Ez Magyarország vonatkozásában azt jelenti, hogy az

egész magyar haderőt be kell vetni a szovjet fronton.

Ilyen mérvű követelésre a magyar kormány nem számított, s ezért Bárdossy

igyekezett a legkülönbözőbb érvekkel rávenni a német külügyminisztert, hogy

mérsékelje kívánságait. Hivatkozott Magyarország nehéz helyzetére a

bizonytalan balkáni viszonyok között, hiszen elképzelhető mondta -, hogy az

angolszász erők partra szállnak és ideiglenesen felülkerekednek ebben a

térségben. Ha ez az eset bekövetkeznék, az összes balkáni állam - még azok

is, amelyek ma a tengelyhatalmak oldalán vannak - egy csapásra a

szövetségesek oldalára állna. A déli támadás veszélyét a magyar kormánynak

ezért számításba kell vennie a rendelkezésre bocsátható haderő

megállapításánál. Részletezte továbbá az egyre élesedő román-magyar

ellentéteket és a magyar hadsereg rossz felszerelését.

Mivel - mint ahogy a megbeszélésekről készített német jelentés írja -

magyar részről minden lehetséges érvvel előhozakodtak a német kívánságokkal

szemben, Ribbentrop erélyes fellépésre határozta el magát. Utalt Románia

azon ígéretére, hogy százszázalékos mozgósítást hajt végre, ha Magyarország

ugyanígy cselekszik. Ha azonban Magyarország most visszautasítja a német

kívánságokat, akkor a román kormány azt gondolhatja, hogy a magvarok azért

tartják vissza csapataikat, mert nagy támadást akarnak indítani Dél-Erdély

megszerzéséért. Ez pedig a német kormánynak tett ígéretek visszavonását

jelentené, amiért a felelősséget Magyarországnak kellene viselnie.

Ugyanakkor, hogy valamit ígérjen is, utalt arra, hogy a még fennálló

területi igények kielégítését - például a Bánát visszacsatolását -

nagymértékben befolyásolhatja a magyar kormány válasza a német kívánságokra.

Amennyiben azonban a válasz nem lesz kielégítő, nem lehet tudni, hogy a

magyar kormány elhatározása milyen hatással lehet Hitlerre, akinek

"méltányos; de szenvedélyes természetét" a magyarok nem ismerik.

"Megtörténhetik - folytatta -, hogy a Führer ilyen körülmények között

egyáltalán nem fog számot tartani a magyar segítségre... Nem hallgathatja

el, hogy egy ilyen elhatározás, - nevezetesen a magyarság teljes kimaradása

a Szovjet elleni háborúból - milyen hatást idézne fel az egész német

közvéleményben; a pártban és a birodalmi kormányban." Ezért is a magyar

kormánynak kellene viselni a felelősséget.

A fenyegetések és ígérgetések nem tévesztettek célt. A tárgyalások utolsó

napján, miután a kormány Horthy részvételével többször is tanácskozott,

Bárdossy közölte a német külügyminiszterrel: Magyarország nem tudja

hadseregét százszázalékosan a keleti frontra küldeni, de kész a lehetőségek

végső határáig, vagyis sokkal nagyobb mértékben mint eddig a hadjáratban

részt venni. Ribbentropot ez a válasz kielégítette, hiszen amúgy is csak

azért kérte az egész haderőt, hogy a lehető legtöbbet megkaphassa.

Részletes megállapodás ez alkalommal nem jött létre, csak annyit

szögeztek le, hogy azokat Keitel küszöbönálló látogatása alkalmával

tisztázzák. Ribbentrop mindenesetre közölte a budapesti német követtel, hogy

a magyar kormány ígéretét a haderő kétharmadaként értelmezi. Január 10-én

Horthy megírta a válaszát Hitlernek, amelyben a tárgyalásokon elhangzott

összes érvet felsorakoztatta, Bárdossy indokaihoz hozzátéve, hogy "a

románok, horvátok és szlovákok szövetségének és együttműködésének alakjában

második kisantantot látunk magunk körül kialakulni, amely nem is igyekszik

titkolni ellenséges szándékait". Ez nemcsak Magyarországot, de a német

érdekeket is veszélyezteti folytatta -, ezért az erők egy részét készen kell

tartani, hiszen az országot sok oldalról és nehezen védhető határokon érheti

támadás. A levél így fejeződött be: "Mint mondtam. hűségesen és megbízhatóan

állunk a Német Birodalom mellett, amellyel évszázadok óta a hű barátság és

ragaszkodás eltéphetetlen kapcsai fűznek össze, és lelkesedéssel vesz részt

a tavaszi offenzívában, amennyiben csak a felfegyverzés, a mezőgazdaság és a

bennünket körülvevő ellenség ezt lehetővé teszi. A részleteket a katonai

vezetők fogják megbeszélni. Keitel tehát már egy kormányszintű megállapodás

alapján kezdte tárgyalásait Budapesten január 20-án, s hosszú viták után

végül is elérte, hogy a magyar katonai vezetés 9 gyalogos- és egy

páncéloshadosztály, valamint öt megszálló hadosztály bevetését ígérte meg.

Keitel viszont arra tett ígéretet, hogy a páncéloshadosztály teljes

felszerelését a németek fogják szállítani. A tárgyalások eredményeit Horthy

és Bárdossy jóváhagyta, a német kormány pedig kielégítőnek találta a

megállapodásokat.

A 2. magyar hadsereg mozgósítása - amely a területi elvre épült -

felszerelése 1942 márciusában megkezdődött. Frontra szállítása tavasszal és

nyáron három lépcsőben megtörtént. A magyar csapatok tényleges bevetése,

felhasználása a német katonai vezetés kezében volt. A hadsereg élelmezése a

német normák szerint központi készletekből történt, amihez a magyar

hadvezetés a magyaros igényeknek megfelelő kiegészítést adott. A hadsereg

kötelékébe kb. 50.000 munkaszolgálatos tartozott. (...)

Juhász Gyula

08:52

"1942. január 1-én Hitler levelet írt Horthynak, amelyben Magyarország

fokozottabb részvételét kérte a Szovjetunió elleni háborúban. "

Vagyis nem 1941 júniusában! :))))

09:56

Egyébként egyetértek a helyzetleírásoddal.

Horthy és az akkori magyar közvélemény többségét valami elképesztően gyerekes gondolkodásmód jellemezte, amikor az addigi és az esetleges további területvisszacsatolásokat valamiféle jutalmazásként értelmezte Hitler részéről.

Voltak, akik azért kiláttak a fejükből: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter például felszólalt a parlamentben az értelmetlen és elhamarkodott hadbalépés ellen.

Valóban naiv és hibás döntés volt ez Horthytól, aki becsületes ember lévén azt hitte, hogy mindenki az.

Érdemes ezt meghallgatni:

http://www.youtube.com/watch?gl=HU&v=bvjS-fn80Ig