Magyarország a háborúk alatt miért mindig a vesztes oldalon volt? és amikor már borult minden miért nem állt át a másik oldalra?

Nekem van egy teóriám erről, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Magyarország tele van okos, szép, tehetséges emberekkel ez egy tény. Csakhogy a háború, akárcsak a foci, csapatjáték. És hiába van adott csapatnak XY mennyiségű és nevű tehetséges embere., ha a csapat nem tud csapatként működni, akkor a vereség borítékolható. Nos, a magyar történelem során is ez volt a helyzet. Sajnos az irigység a magyaroknak egy alapvető tulajdonsága. Az az előnye, hogy versenyre sarkall, hogy megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek, hátránya viszont az, hogy az emberek elkezdenek egymás ellen áskálódni, és ez belső viszályokhoz vezet.

A másik meg az, hogy, ami a mostani magyar munka- és iskolarendszert áthatja: a poroszos drill. Ez azt jelenti, hogyha a én vagyok a tanár, a diákoknak kötelességük nekem engedelmeskedni, kötelességük rám felnézni, ugyanígy , ha egy cégnél én vagyok a főnök, akkor én vagyok a májer, és az van, amit én akarok, mindenki másnak pedig kuss van. Ha a diákok vagy a beosztottak buták és engedelmesek, addig oké, de az embereknek is lehet jó gondolatuk, a diák is tudhat többet az adott anyagról, mint a tanár, és a beosztottnak is lehetnek jó ötletei. de ez ugyanígy volt a náci Németországban is.

A szövetségesek nemcsak amiatt győztek,hogy létszámfölényben voltak, hanem amiatt is, hogy ha egy közlegénynek volt valami jó ötlete, hogyan lehetne pl, bekeríteni az ellenség csapatát, vagy hogyan lehet megúszni egy golyózáport, akkor azt az őrmestere meghallgatta, és akkor úgy is tettek. És ez motiválta a beosztottakat is, hogy nekik is legyenek jó ötleteik.

A németeknél pedig megint csak a drill érvényesült: a parancsnok szava szent, annak mindenki köteles engedelmeskedni. Igaz, hogy a németeknek voltak kiváló tábornokaik, mint Rommel vagy Guderian, de mi volt akkor, ha a parancsnok valamiért nem volt ott? Ha meghalt? vagy késett? Az a baj, hogy az engedelmesség butává teszi az embert, és ezt szegény Guderian is tudta, aki gyakran úgy engedelmeskedett a feletteseinek, hogy közben szívta a fogát, de mert nem akart golyót a fejébe, tennie kellett, amit a felettesei mondtak. (Igaz, a szovjeteknél ismét csak a drill volt az úr, de ők számbeli fölényben voltak a németekhez képest.)

A másik nagy baj a magyar szervezettséggel pedig mindig az volt, hogy voltak a vezérnek mindig kedvencei, és voltak olyanok, akikre pikkelt.

Szun Ce, a Háború művészetének szerzője megmondta, hogyha van egy katonád, akit nem kedvelsz, és ez az illető jót tesz a seregednek pl. megnyer egy csatát vagy kedvező újításokat csinál, vagy hősies magatartást tanúsít, akárhogy is nem szereted, ki kell, hogy tüntesd.

Ugyanakkor ha van egy katonád akit szeretsz, és ez a katona rosszat csinál a seregednek, pl. elárulja vagy gyáván viselkedik vagy hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot, azt meg kell, hogy büntesd, akárhogy is fáj a szívednek.

összegezve: A VEZÉRNEK OBJEKTÍVNEK KELL LENNIE!!!!!!

Ehhez képest mi van nálunk? Van a vezér, aki azoknak kedvez, akik az ő talpát nyalják, és azok lehetnek akármilyen tehetségtelen kóklerek, ők kapják m a magas státuszt és mindenki más hallgasson és engedelmeskedjen! Ez így is volt előzőleg is nem csak most. Ez vezetett és vezet belső viszályokhoz, és ahhoz, hogy aki többnek érezte magát, és volt egy kis tehetsége kiment külföldre. Szilárd Leó, Teller Ede, Szentgyörgyi Albert, hogy csak pár nevet említsek. akik nagy koponyák voltak, és migrációba kényszerültek.

Még egy nagy hiba : a ruglamatlanság. Magyarország ahelyett, hogy tanult volna a vereségekből, mindig a sorsot, külső okokat hibáztatta. Miközben más országok kihasználják a vívmányokat, haladnak a korral, Magyarország csak a múlt nagyjait emlegeti meg a múlton kesereg.

" Fas est et ab hoste doceri"-- mondta Vergilius, ami azt jelenti, hogy szabad az ellenségtől is tanulni. Az ókori római hadsereg ezért IS volt sikeres. Ha ők számszeríjat használnak, mi se ragadjunk meg az íjnál és a nyílnál!

Az a baj, hogy a magyarok erre sok esetben nem hajlandóak, mert úgy gondolják, hogy minden , ami az ellenségé, az fujj!

Ja, és még valami: ellenségkép. A magyar mindenkit magára haragít, aki nem olyan, mint ő, és akkor megbántottnak, áldozatnak kiáltja ki magát, akit a szomszédos népek gyűlölnek. Ha ráléptek a Kuruttyinfóra, meglátjátok: fujj, zsidók! Fujj, cigányok! Fujj, szlávok! Ha mindenkit utálunk, akkor ne csodálkozzunk, hogy minket is mindenki utál, és senki nem akar a szövetségesünk lenni.

"Ha magyar a barátod, nincs szükséged ellenségre." Ez a nem túl hízelgő idézet Kurt Vonnegut-tól származik, amiben sajnos van igazság.

Egy mondatot még kiemelek:

"Az a baj, hogy a magyarok erre sok esetben nem hajlandóak, mert úgy gondolják, hogy minden , ami az ellenségé, az fujj!"

- Ez is teljesen hibás, politikai szemlélettel átitatott feltételezés.

Már a háborúba is rengeteg külföldi eredetű, vagy abból merítő felszerelést rendszeresített Magyarország, legfőképpen olasz haditechnikában.

A keleti front tapasztalatai kifejezetten hatottak a háborús évek magyar katonai fejlesztéseire. A 44M Tas a T-34, és az arra adott német válasz, a Pz. V. vonalait vette alapul, mivel ez volt a leghatékonyabb tanktípus az összegzett tulajdonságait tekintve.

Szintén szovjet mintára tervezték bevezetni a kísérleti stádiumban megragadt harckocsizó fejvédőt, téli és nyári változatban.

A 44M Király is az olcsó, és gyorsan gyárható géppisztoly szerepét sikeresen kivitelező PPS-43 elgondolásait vette át a kívánt tömegtermékké váláshoz.

Máshol is ugyanez volt, a németek az amerikai Bazooka gyalogsági tankelhárításban elért sikerét látva másolták le azt Raketenpanzerbüsche néven, majd ugyanezt egyébként a magyarok is megtették 44M kézi rakétavető típusmegnevezéssel a németektől.

Sőt, előrébb ugrok, a Magyar Királyi Honvédség első világháború utáni tábori barna egyenruhaszínét is a lezajlott nagy háború tapasztalatai eredményezték, amikor szembesültek vele, hogy az akkori szürke színnél a cári orosz haderő khaki színe jobban rejt.

Én nem is vélek mást. Csak míg a nyugati felfogás azt tanítja, hogy a beosztott nem állat, hanem ember, és a főnök sem isten, hanem ember, addig a magyar keményen biciklizik, vagyis felfelé hajlong, lefelé tapos. Nem tudom, hol dolgozol, hogy főnök vagy-e vagy beosztott, de nem ismerős az, hogy olyasmiért dorongol le a főnököd, amiről nem is tehetsz, miközben neked kuss van? Vagy az, hogy a lehetetlent várják el tőled a munkád során, miközben a fizetésed a breki popója alatt van? Vagy mert a kollégádat előléptetik, csak mert rokona a főnöknek, vagy valami befolyásos nagykutyának, miközben Te hiába dolgozol, ugyanazt a nevetséges éhbért kapod? A másik meg, ha ismered egy kicsit is az angol történelmet, akkor olvastál a szakszervezetekről is, melyeket a munkavállalók a saját érdekeik védelmében hoztak létre. Ezek Magyarországon működnek? Egy-két szervezetnél pl. a MÁV-nál esetleg, de másutt? Ne is álmodjatok róla. A főnök kénye-kedve szerint ugráltathat akár napi 12 órában is, jóllehet 4 órára vagy csak bejelentve. Ha veszélyes fizikai munkát végzel, védőruha csak akkor van, ha te veszel magadnak.

Ilyen nyugaton nincs! Legalábbis azoktól a barátaimtól-ismerőseimtől tudom, akik külföldön dolgoznak. (És nem is akarnak visszamenni)

Természetesen a nyugati hadseregekben is engedelmeskednek a beosztottak a feletteseknek, annak érdekében, hogy a csapat egységként működjön, meg persze ott is voltak szívatások, de sokkal inkább érezhető volt a bajtársiasság. És ott a másik sikerének is örülnek.

Mi magyarok pedig még mindig nyögjük a turáni átkot.

Szóval, amíg nem változik a magyar mentalitás, addig vesztesek maradunk.

Meg azt mondtam, hogy sok eseteben, nem azt, hogy mindig. Te pedig csak egy.két példát mondtál, kedves Hazafi!

Kérlek, értelmezd is, amit a másik mond, ne csak támadj!

Amúgy meg kíváncsi vagyok , hogy Szerinted miért vesztett el hazánk minden nagyobb csatát.

"Nem tudom, hol dolgozol, hogy főnök vagy-e vagy beosztott, de nem ismerős az, hogy olyasmiért dorongol le a főnököd, amiről nem is tehetsz, miközben neked kuss van? Vagy az, hogy a lehetetlent várják el tőled a munkád során, miközben a fizetésed a breki popója alatt van? Vagy mert a kollégádat előléptetik, csak mert rokona a főnöknek, vagy valami befolyásos nagykutyának, miközben Te hiába dolgozol, ugyanazt a nevetséges éhbért kapod?"

- Ugyan nincs nyugati munkavállalásban tapasztalatom, de ha csak tetszőlegesen ráböksz bármelyik családi vígjátékra, romantikus filmre, vagy egyéb ilyen, "az átlagember élete" köré témát felépített amerikai filmre, mindegyikben pont ugyanaz a cselekményindító nyitójelent, amit fentebb leírsz.

Igen, tudom, "ezek csak filmek". Csakhogy a filmek az életből merítkeznek, mint kézenfekvő ihletadó. Abból is az általános jelenségeket veszik alapul, a szélesebb nézőrétegek általi könnyebb azonosulás érdekében.

Ne vígasztald magadat egy szebb és jobb, elérhetetlen világ képével, hogy a sajátodból legalábbis gondolatban menekülj.

"Ilyen nyugaton nincs! Legalábbis azoktól a barátaimtól-ismerőseimtől tudom, akik külföldön dolgoznak. (És nem is akarnak visszamenni)"

- Tehát éppen annyi tapasztalatod van ezzel kapcsolatban, mint nekem. A fenti gondolatot már itt a gyakorin is megfogalmazták a "bezzeg nyugaton" visszatérő kommentelői, hogy "nyugaton a főnököd a munkatársad", és más, egymástól hallott, senki által nem tapasztalt, de így megerősítést nyerő közhelyes megállapítások és társadalomjellemzések. Csakhogy az alapvető emberi természet nem társadalomfüggő.

"de sokkal inkább érezhető volt a bajtársiasság. És ott a másik sikerének is örülnek."

- Ez pedig durva általánosítás, sztereotipizálás, ami nem bontja le személyekre a szituációkat, hanem homogén masszaként kezeli. Mennyire láttad például eddig belülről a Honvédség működését, légkörét? És főleg mennyi időt töltöttél el külföldi haderők szolgálatában?

"Te pedig csak egy.két példát mondtál, kedves Hazafi!"

- Mondhattam volna többet is, sőt, a felsoroltakról is részletesebben akartam írni, de már így is elégszer kaptam megszólást, hogy túlságosan bőre engedem a kifejtéseimet. Persze, ez önmagában nem befolyásol - csupán be akarom mutatni vele, hogy "így próbáljak mindenkinek megfelelni":) -, viszont itt valóban úgy gondoltam, ilyen esetben nem a haditechnikai háttér a fontos, ami sokak számára úgysem elmélyített téma, így mellőztem is, de kérésedre írhatok bővebben.

"Amúgy meg kíváncsi vagyok , hogy Szerinted miért vesztett el hazánk minden nagyobb csatát."

- Mert Európában kis nemzetnek számítunk, kis területű országgal, és ehhez mért ipari és gazdasági erővel. A modernkori háborúkban szinte kizárólag olyan harcokban voltunk jelen, ahol az ellenség ereje jelentősen meghaladta a miénket, ami még egyes csatákra lebontva is igaz. Ez viszont nem azt jelenti, hogy egyébként minden csatát(!) elvesztettünk volna - a két fogalom nem ugyanaz. Végül azonban a túlerő győzött, papírforma szerint. Nem nehéz ezt felismerni.

Egyébként a középkori Magyar Királyság kifejezetten nem nevezhető katonailag sikertelennek, sőt. Az eztán de facto megszűnt független magyar államiság önállóan indított háborúknak nyilván nem engedett teret, ugyanakkor a magyar katonai erők részvételével is zajló háborúkban nem álltunk mindig az azt végül vesztesként lezáró oldalon (mint éppenséggel a napóleoni háborúkban sem), ez teljesen változó volt.

A sorezredekre alapozó, reguláris haderők kialakulása óta a magyar nemzet számára meghatározó, és a magyar részvétel jelentős ténye mellett megesett háborúk száma igen karcsú. Tulajdonképpen az 1848-'49-es szabadságharc, az 1914-1918-as első világháború, és az 1939-1945-ös második világháború hozható fel.

Ezekre érthető a vereség, de ez nem jelent nagy számot.

Azóta nem volt újabb háború, amire a fenti kritérium ráhúzható. Az 1956-os forradalom nem igazán lenne ebbe sorolható.

Emellett sok más, kisebb jelentőségű hadakozás is volt, a már említett napóleoni háborúk, vagy korábban II. József oszmánellenes háborúja, de ezek nem hangsúlyos magyar részvétellel, és nem Magyarországra erős kihatással zajlottak le.

Köszönöm az okfejtést, kedves Hazafi, de azt is meg tudnád magyarázni, hogy akik kimentek külföldre, miért nem akarnak visszaköltözni hozzánk?

Én ugyanis egyszer utaztam a vonaton, és egy anyuka mesélte, aki kint él Luxemburgban, hogy ott kint mennyire más minden. Ott nem számít, honnan jöttél, segítenek a másiknak, még akkor is, ha te magyar vagy, a társad pedig szlovák. (És megkérdezte tőlem is, miért nem vagyok kint, amikor több nyelven beszélek.)

Ekkor a kisfia, aki itt tanult nálunk kiabálva megszólal:

"--Nem igaz! A szlovákok gyűlölnek minket!"

Tehát már a magyar iskolában gyűlöletre tanítják a gyerekeket.

A másik meg, amit említettél, kedves Hazafi, hogy az amerikai családi vígjátékokban is az van, hogy szemét a főnök a főhőssel. De látod, hogy attól, hogy szemét a főnök vele, a főhősnek még van saját kertes háza, autója, családja, stb. Ami egy magyar munkavállalónak csak ritkán adatik meg, pláne, ha nő az illető. Al Bundynak lehet, hogy szemét főnöke van, de neki is vannak ilyen dolgai, pedig csak egy egyszerű cipőeladó, itt pedig lehetsz akármilyen több nyelven beszélő szakvizsgázott jogász vagy közgazdász, ha nem vagy valakinek a valakije, akkor érd be azzal, hogy a szüleiddel laksz vagy egy rongyos albérletben, és örülj, hogy van egy részmunkaidős állásod, és nem kell közmunkásként az utcát söpörnöd.

Tényleg: az amerikai családi vígjátékokban van közmunka?

Nekem is van olyan ismerősöm, ráadásul férfi, aki a szegedi jogi kart (ami pedig más jogi egyetemekhez képest is egy szigorú, kemény intézmény) Cum Laude végezte, még sincs már vagy 4 éve állása.

Úgyhogy ezt az érvelésedet, kedves Hazafi, nem igazán tudom elfogadni.