Örültök Áder Jánosnak?
Rossz vicc :(
Ebben az országban Sólyom László óta valójában nincs köztársasági elnök többé.
"Nem teljesen súlytalan. Lehet motor, mint SP, de lehet ellensúly is, a törvények az elnök aláírása nélkül nem hirdethetők ki, átteheti őket az Alkotmánybíróságra, vagy megfontolásra visszaküldheti. Ezen kívül a korábbinál szélesebb körben feloszlathatja az Országgyűlést. Pl. akkor is, ha az általa ajánlott személyt 40 napon belül nem választják meg miniszterelnöknek. Tehát, ha a következő választást netán nem a FIDESZ nyerné meg, Áder akkor is javasolhatja Orbánt miniszterelnöknek, és ha nem választják meg, feloszlathatja a frissen megválasztott parlamentet. És még más lehetőségei is vannak. És azért van jelentősége a közhangulat befolyásolásában az elnök nyilatkozatainak, magatartásának."
Az elnök minimálisan lassíthatja a törvényhozást, 1x azaz egyszer küldheti vissza a törvényt. Ezenkívül ő nevezi ki a kormányt, de semmi értelme sincs kisebbségben lévő kormányt jelölni, szóval ez megint csak látszathatalom. Parlamentet pedig hasra ütés szerűen nem oszlathat fel. Ha nincs kormányképes párt vagy koalíció x ideig csak akkor. Ilyen pedig kb sosem lesz.
Nekem már SP odatevésekor az volt a vélenményem, hogy Vizi E. Szilvesztert kellet volna, vagy hasonló VALAKIt.
De hidd el, ha Pinokkióéknak lenne 2/3-a ők is a saját bábjukat raknák oda, meg a többi is. Ellenzékből pedig illik kiabálni, hogy ha ők lennének akkor így meg úgy.
1 megoldás van: Közvetlen államfő választást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!