Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem vicces, hogy a kormány...

Nem vicces, hogy a kormány által kitalált hallgatói szerződéshez hasonló dolog csak Fehéroroszországban van, mely az utolsó európai ország ahol DIKTATÚRA van, de még ott is puhábbak a szabályok? És mit gondoltok erről a szerződésről?

Figyelt kérdés

[link]


Meg kell jegyezni, hogy Fehéroroszországban csak 2 évet kell dolgozni és biztosítva is lesz a munak.


„A magyarországi hallgatói szerződéssel ellentétben – amellyel az állam semmilyen garanciát nem vállal arra, hogy a friss diplomások el is tudnak majd helyezkedni a végzettségükkel, itthon ledolgozandó időt azonban előír – Fehéroroszországban maga az állam „közvetíti ki” a végzetteket.”


„ Ehelyett 2002-ben bevezették a "ledolgozásos" rendszert: azoknak, akiknek képzését az állam fizeti - az összes hallgató körülbelül egyharmada - a diploma megszerzése után két évig az országban kell dolgozniuk.”

„Anna Yugova szerint állást az adott egyetemi karnak kell keresnie a végzetteknek, a jobb átlaggal rendelkezők még válogathatnak a munkák között, a többieknek viszont azt kell elvállalniuk, ami marad, ez pedig akár vidéki, rosszul fizetett munkát is jelenthet. Ha a hallgató elutasítja a felkínált állást, a képzése teljes költségét vissza kell fizetnie. Igaz, kiskapu itt is van: a gyermeket vállaló nőknek elengedik a tartozást, és akkor sem kell fizetni, ha valaki az utolsó évben a nappali tagozatos képzésről távoktatásra vált.” /Fehéroroszország


„A szerződés alapján a diploma megszerzését követő húsz éven belül a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon vagy magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál ledolgozni. Aki ezt nem teszi meg, a képzés költségének egészét – részösztöndíj esetében automatikusan a felét – kell visszafizetnie, kamatostul.” Iitthon


Ha a 2 év ott diszkriminatív akkor a magyar mi?

„Az EuroBelarus nemzetközi konzorcium decemberi jelentése a fehérorosz rendszert diszkriminatívnak nevezte: amennyire komoly terhet jelent a kétéves kötelező munka a külföldi terveket dédelgető, vagy egyszerűen más, az állam által nem felkínált pozíciókra vágyó hallgatók számára, a költségtérítéses szakokon tanulók legalább ekkora nehézségként élik meg, hogy friss diplomásként jelentős hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon a „kötelezően foglalkoztatottakkal” szemben.”


2012. márc. 19. 12:59
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Én csak ennyit írok:


Friss diplomás havi nettó átlagjövedelmek:


[link]

2012. márc. 19. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
85%

a legnagyobb probléma ezzel az, hogy a keretszámcsökkentést szinte egyik hétről a másikra vezették be. ergo esélyt sem adtak a most felvételizőknek, hogy átálljanak a mostani rendszerre; ennek legalább 1 éves kifutási időt kellett volna hagyni, megmondani, hogy aki most áll érettségi előtt az még az eddigi rendszer szerint felvételizhet, aki jövőre fog felvételizni, azoknak ennyi a keretszám, tessék tanulni.


ez nekem nagyon hűbelebalázs módjára csinált változtatás volt, ahol egyszerűen nem adtak a diákoknak lehetőséges sem anyagilag felkészülni (a család pl elkezd félretenni a jövendőbeli egyetemista gyereknek), sem átgondolni, hogy mit is akarnak csinálni magukkal. persze, nem várható el egy 18 évestől, hogy tudja, mit akar tanulni (bár valljuk be, nagy többségük inkább semmit), de ezzel szinte tudatosan kizárták őket külföldi egyetemre való jelentkezésből (sok helyen már lejárt a határidő ésatöbbi).


a szerződéssel, mint olyannal abszolút nem tudok egyet érteni. én a UK-ben tanulok Skóciában, és itt ugyan nincs tandíj (ja de, van, de az állam az első 4 éved finanszírozza.. ha több időbe kerülne a tanulmányod, mert megbuknál/évet kell ismételned, akkor lőttek az egész támogatásnak) és érdekes módon semmilyen szerződést nem kellett aláírnom, hogy az alapképzést ingyen végezzem el, nem ezzel fognak tudni vagy nem akarnak ezzel ide kötni - ott a rengeteg egyéb dolog, ami az ország mellett szól, én tuti, hogy nem dolgoznék otthon (meg sem tudnák fizetni a diplomám értékét vagy a nyelvtudásomat otthon). de azt tegyük hozzá, hogy a tandíjért minőségi oktatást kapunk és annyi student support service van a diákok részére, hogy tényleg csak az bukik ki, aki lusta/nem odavaló. na de nem ám béka feneke alatti szinten van az oktatás azért azt is hozzátenném! felőlem legyen tandíj, itt vagy otthon, de azért normális oktatást adjanak. sajnos pénz nélkül nincs tanítás, és tudom, hogy otthon sokan hozzászoktak ahhoz, hogy minden ingyen van, de ha nincs rá pénz, akkor kell a tandíj meg a magáncégek bevonása meg a többi. de ehhez egy normális diákhitel rendszert is ki kéne építeni; itt is mindenki diákhitelt vesz fel, akár brit akár nem brit (bár EU-sként előbb 3 évet itt kell élni, hogy felvehesd), és a legtöbb diák dolgozik egyetem mellett, hogy legalább a megélhetését fedezze magának.

szerintem vagy legyen mindenkinek tandíj és arra egy átlátható diákhitel rendszer normális feltételekkel vagy ne legyen senkinek, a legjobb diákoknak meg az egyetem a saját ösztöndíjalapjából tudna támogatást adni (idekint nincsen ám szociális támogatás meg ösztöndíj meg anyámkínja! vagy felveszed a diákhitelt vagy dolgozol egyetem mellett, én heti 16 órából már fedezni tudom a havi szállásom vagy a havi megélhetésemet); de ez a hallgatói szerződés a legnagyobb baromság a világon - nem ezzel kéne megmutatni, hogy mekkora király hely ez az ország; és nem mellesleg az EU egyik alapelve a szabad munkaerő áramlás. én is külföldre mennék, ha ott jobban megfizetik a diplomámat (feltételesen, ha otthon tanulnék).


nem mellesleg rápislantottam az előzőleg belinkelt felvi.hu-s jövedelmekre: természettudományi területen (gyógyszerkémia) nőként 123.000 Ft-al szúrnák ki a szemem. az évi 1.476.000 Ft. itt a kezdőfizetés chem BSc-vel (még csak nem is MSc) 19.000 font körül van (havi 1500 font; ez évi 6,5 milla körül mozog). azért ez nagyon nem mindegy! jelenleg havi 4-500 fontból próbálok szállással kajával megélni, ha hozzámvágnak plusz 1000 fontot, szerintem azt sem fogom tudni, hogy mire költsem. pláne, hogy nőként miért diszkriminálnak és adnak kevesebb fizetést, azt már tényleg nem értem. na de erre most ne térjünk ki, mert ez off :)


témára visszatérve: abszolút igazságtalan mind a keretszámok bevezetése (szinte egyik napról a másikra), mind az otthoni röghözkötés; ezzel szerintem még több emberben tudatosítják, hogy menekülni kell, de gyorsan.

2012. márc. 20. 05:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!