A Jobbik hungarista vagy inkább a Horthy rendszerhez hasonló konzervatív-nacionalista?
Micsoda kérdés ez? Természetesen EGYIK SEM. Nem kell ám mindent elhinni, amit a média hazudik.
Minden pártról kitalálnak valamit, amivel le lehet járatni, a népszerűtlenség felé lehet tolni. Nos, a Jobbiknak ez jutott, mert bizonyos dolgokban a kemény kéz híve.
A Jobbik egy radikális és """szerintem" mérsékelt jobb.
Viszont nacionalista, ami szerintem nagyon is jólvam.
Ha választani kellene a két lehetőség közzűl, akkor én Horthystának érezném, mivel a hungaristákhoz nem sok köze van.
Horthy az egyik legnagyobb teljesítményt nyújtó magyar politikus volt. Egy Trianon és egy világgazdasági válsággal terhelve, az akkori Európa egy országával szemben sem kellett szégyenkeznünk. Pedig Trianon az a lehető legkeményebben lenullázta a gazdaságunkat.
Már hallom a sok okost, hogy Horthy így meg úgy.
Csak hogy az akkori időszakot nem a maival kell összevetni, hanem az akkori nyugatéval, és azonnal világossá válik hogy mekkora munkát végzett a kormányzó.
Csak indúlj ki abból hogy most mennyire távol állunk a nyugati országoktól, miküzben akkor a javát megelőztük gazdaságilag. Vagy társadalmilag vesd össze az akkori USA val, ahol a négerek sok helyen nem szállhattakfel a tömegközlekedési eszközökre. Vagy az angolok, akik éles lőszerrel lövettek a sztrájkoló munkások közé.
Az LMP ultraliberális vagy a Kádár rendszerhez hasonló nemzetközi szocialista ?
Tudod, kérdező, a fenti jelzők a legundorítóbbak itt Magyarországon, akiktől úgy el kell határolódni, mint a csótányoktól.
"Tudod, kérdező, a fenti jelzők a legundorítóbbak itt Magyarországon, akiktől úgy el kell határolódni, mint a csótányoktól."
Remélem a liberálisra értetted, és nem a nacionalizmusra!(?) A LIBERALIZMUS BŰN!
5/7
Igen természetesen a liberálisra értettem, ők a rossz fiúk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!