Mi a baj Hoffmann Rózsával? Miért támadják annyian?
Pedagógusnak is gyenge volt, ezért ment el politikusnak (aki szereti a szakmáját és átlovagol a politikai térfélre azt már csak a zseton érdekli).
Azért támadják, mert nem meri nyíltan bevallani, hogy az Országos Vezér kiadta neki, hogy csökkenteni kell a felsőoktatási intézmények számát és vele együtt az állami támogatású hallgatói létszámot. Ezen kívül nem egyeztet senkivel és ráadásul ebben a témában is hazudik.
Pokornival is többször összerúgta a port, pedig egy csónakban eveznek, csak nem egy irányban. Nekem úgy tűnik, hogy Rózsa a "szocializmus felsőoktatását" akarja lopva visszaállítani.
"azt hogy olyan kormány, politikus, aki mindenkinek jó soha nem lesz"
Kérhetnék pár példát, hogy kinek jó Rózsa néni ügyködése?
Őszintén? B*ssza meg magát. Én idén fogok érettségizni, és már beadtam a jelentkezésem felsőoktatásba szóval én viszonylag most elég jól benne vagyok a dolgokban, és nekem ezt nem veszi be a gyomrom hanem hányok.
Az még oké hogy levitte az államilag támogatott helyeket, mert szerintem is egy kicsit sok volt, NA DE ENNYIRE?. Erre megszólal az egyik hírműsorban hogy: "fel lehet venni a diákhitelt, abból kifizetni, egy friss diplomás 3 hónap alatt talál munkát és visszafizeti".
Na most, egy friss diplomás hol talál 3 hónap alatt munkát? (oké, nem azt mondom hogy senki nem fog ennyi idő alatt munkát találni, de a nagy részük tuti hogy nem), olyan mint ha mindenkit bele akarnának kényszeríteni abba hogy szakmunkás legyen (félre értés ne essék, nem nézem le a szakmunkásokat, sőt nekem is van Ács szakmunkás bizonyítványom, de ne mondja már meg egy ünneplőbe öltözött senkiházi hogy ki milyen szakmát válasszon)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!