Plágium Schmidt Pál doktori diplomamunkája?
úgy néz ki, az. én ugyan nem tudom, mert nem láttam - de azt gondolom, hogy ha nem kellene mit takarnia, már rég tett volna egy bejelentést, megnyikkant volna.
ez így.. gyanús. gyanús, hogy nem áll ki a közönség elé megmondani, mi az igazság. :/
határozott véleményem nincs, hogy le kellene mondania avagy sem. azt tudom, hogy ha másoknál ez felmerült, ők lemondtak a nyomás hatására. végülis, követhetné ezt a példát. de nekem bőven elég lenne, ha megszólalna, ő maga foglalna állást az ügyben - és ha tényleg plagizált, akkor lemondana a doktori címről, előtagról stb.
Nem olvastam Schmitt Pál munkáját, így nem tudom 100%-osan megállapítani. Meg se tudnám állapítani, tekintve, hogy nem értek a témához, sőt franciául sem tudok.
Viszont! A jelek szerintem egyértelműen azt bizonyítják, hogy nem alaptalan a vád. Mikre gondolok például: a bírálók nyilatkozatai egyáltalán nem meggyőzőek, sőt; az elnöki hivatal gyanús csendje; maga Schmitt Pál mai röpke megjelenése, ahol nyilvánvalóan látszik, hogy volt pár álmatlan éjszakája. És a saját személyes véleményem szerint is könnyedén elképzelhető, hogy igaz a vád.
A másik oldalról viszont érdekes kérdés, hogy hogyan jut eszébe valakinek Schmitt Pál doktori disszertációja után kutatni? Ez a dolog tehát afelé dönti a mérleget, hogy szándékos lejáratásról van szó.
Összegezve tehát én azt mondom, van alapja a plágiumnak, és így tehát le kéne mondania az elnöknek. Hogy le fog-e mondani? Nyilvánvalóan nem. A kormány már elkezdte a mosdatását Szijjártó Péter felhasználásával, aki először csak kacsának, majd ma már egyenesen egy összeesküvésnek nevezte az incidenst. Nem véletlen ez: nagyon jó elnök Schmitt a kormány számára, mindent aláír gondolkodás nélkül, valóban egy élő golyóstoll. Schmitt magára vállalta (ki tudja miért, szerintem egyszerűen azért, mert rendkívűl buta ember) ezt a megalázó szerepet másfél éve, és nagyon nehéz lenne a kormánypártoknak találni egy másik valakit, aki egyrészt ugyanezt megtenné, másrészt ismerős is az országnak. Mert ugyebár nem nagyon lehet Kiss Pistát a Fidesz lista 12. helyéről államfőnek jelölni.
Scmidt Pált nem ismerek, de plágiumügyben szóbakerült Schmitt Pál államelnök neve, így erre vonatkoztatom a kérdést.
Véleményem szerint annak kell megvédenie a dolgozatot, aki elfogadta, ha az egyetem elfogad 20 oldal idézést, szíve joga. Nekem egy 5 oldalas dolgozathoz elvárnak 20 forrást az egyetemen, ha 15-öt hivatkozom, nem fogadják el. Ha neki elfogadták a doktori munkáját úgy, hogy meghivatkozta a szerzőt, akkor ennek tudatában lehettek.
Szerintem szakmai kérdés a plágium eldöntése, de úgy gondolom, ha forrásként megjelölte a szerzőt, onnantól fogva össze kellett volna vetni a hivatkozott munkával a bírálóknak.
Bárki bármilyen munkát ír az egyetemen, és fölhasznál egy anyagot hozzá, még ha meg is hivatkozza, de kimarad egy idézőjel, a felhasznált szöveg plágiumnak minősül. Az is kérdés, hogy a kutatásba hogyan illeszkedik a plágium, maga a kutatás az-e, vagy csak van benne plagizált rész. De ennek eldöntése a bíráló dolga!
Szóval a kérdés többtényezős.
Legjobban tenné, ha a bírálóbizottsággal egyeztetve adna választ a dolgozat forrásaira.
Mindenesetre, hitelt érdemlően, nyomós érvekkel meg kell tudni védenie magát.
Hát én nem tom, hogy "pálgimu-e" vagy sem, de bár ez lenne a legnagyobb gond Schmitt Pállal.
Engem sokkal jobban zavar, hogy egy nagy nulla, mint köztársasági elnök!
Olyan, mintha nem is lenne... :((((((((((
Ezek után igazából leszarom, hogy hogyan szerezte a doktoriját...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!