A tudatos elszegényítés kinek és miért jó?
Az elmúlt cirka húsz évben folyamatosan a lakosság többsége életszínvonalának romlása figyelhető meg, mely az utóbbi 3-4 évben figyelhető meg leginkább. Szerintetek kinek és miért érdeke ez?
Kinek és miért jó az ha az embereknek egyre rosszabb, egyre kevesebb pénzből kell megélni, miközben minden egyre csak drágul? Egyszerűen nem tudom fel fogni kiknek és miért jó az ha egyre rosszkedvűbb, depressziósabb a lakosság, ilyen környezetben a munkakedv is egyre rosszabb lesz, egyre inkább bele fognak szarni az emberek a munkájukba, ha látják, hogy nem jutnak egyről a kettőre, sőt évről évre egyre rosszabbul megy nekik.
A tőkéseken kívül a poltikának sem hiszem, hogy jó ez az állapot, akkor miért nem tesznek ellene?
Igazából azért indítottam ezt a topikot, mert azt nem értem, hogy minden országban vannak olyan emberek, akiknek nincs érzékük és pénzük ahhoz, hogy saját vállalkozást indítsanak, esetleg olyan szakmájuk van, amiben nem is lehet vállalkozni, nem agysebész képességűek, viszont jól tudnak dolgozni, jók a szakmájukban, de több nincs bennük.
Ma Magyaroszágon olyan a helyzet és a gondolkodás, hogy aki ilyen, annak nem jár normális élet, az ilyen ember annyit sem érdemel, hogy tisztességesen megéljen a munkájából. Érdekes itt az ilyen tudású, képességű emberek is becsületesen meg tudnak élni, jó, nem milliomosok, de nem is kell azon gondolkodni, hogy befizesse a számlát, vagy egyen.
Igazából az a gáz, hogy míg mondjuk Ausztriában egy mosogató/vécésnéni is rendesen meg tud élni, addig Magyarországon eljutottunk oda, hogy egy eladó csak túlél hónapról hónapra... Ezért nem értem, hogy Magyarországon mire jó ez a tudatos elszegényítés.
Szerintem meg ti vagytok tévedésben...
Az, hogy annó nem volt kamerás mobil, az nem azt jelenti, hogy akkor szarabbúl éltél, istenem...
Egyszerű a képlet, ma egy LCD-tévé a béredhez viszonyítva nem kerül többe, mint régen egy szimpla szines tv, az ÁTLAG színvonal a világban már réges régen a nagyképernyős LCD tv. Az átlaghoz képest most sincs több, mint annó 10éve a magyarnak, ebben biztos vagyok. Csak amíg 10évvel ezelőtt 10ből maximum 1-2 család aggódott azon, hogy lesz-e télen gáz, meg lesz-e a karácsony fa alatt ajándék, az perpillanat 10ből legalább 4-5nél megfigyelhető. Hidjétek el nekem, jelentősen vissza estünk. Az, hogy mindenki autóval jár, az nem azért van, mert hude sok a pénze a magyarnak, az azért van, mert ma már a kicsinek is megfizetethő az autó. Vagyis volt, amíg nem lett egy liter gázolaj 450forint. Aki azt állítja, hogy a színvonal emelkedett, annak igazán csukva lehet a szeme. A másik, aki azt állítja, hogy a kapitalista rendszer JÓ, az egy büdös nagy idióta." Ebben a rendszerben ha valaki fentébb lép, az együtt jár valaki lentébb lépésével."
Ez a természet rendje.Mert van aki jobb a másiknál okosabb erősebb ,vagy bármilyen lényeges tulajdonsága jobb mint a másiknak.És a javak is végesek ,ha valaki szerezni akar akkor máshonnan el kéne vonni.Az emberek nagy része azon a véleményen hogy mindegy hogyan és kitől de nekem több legyen lehetőleg minél kisebb következményekkel.Aki meg tudja tenni az elveszi a másiktól [legálisan ] aki nem az hőzöng hogy kizsákmányolják a szemetek . Kompenzációként akinek több van attól vegyék el és adják neki mivel ő aztán hú de megérdemli,mert ő aztán soha nem "lopott" csak az felejti el megemlíteni hogy hülye hozzá. Lehetőleg a "rablóját" meg távolítsák el gyorsan ,de örökre vagyona meg őt illeti meg meg pár hasonszőrű társát .
Feltételezvén, hogy a legalsó sem rossz, minden tőle telhetőt megtesz, mégis szopja a f/szt, az szerintem teljesen igazságtalan. Senki sem születik észlénynek, senki sem születhet egyenlőnek. "Mindenkinek meg vannak a maga képességei, és az egy szemét, embertelen (vagy talán mégis emberi, mert hát ilyenek vagyunk mi), hogy valaki azért bünhődjön évekig, mert kevésbé jó képességü."
Tán jutalmazzuk érte?Aki többet tud szerezni annak értelemszerűen több lesz,és a véges erőforrásból a kevésbé jobb képességűeknek kevesebb jut.Az utóbbiak gyakorta hangoztatják hogy nekik több jár mint az előbbinek ,mivel az hazudik csal vagy nyal,a tehetséghez hasonló dolgok szerintük csak humbug,meg hogy ő jobban csinálná a segédmunkás Józsibá az értelmiségi munkáját.Lehet csinálni csak aztán az olyan lesz amilyen...
Ittvan a faterom például, esztergályos, a volt KGST-s országok LEGJOBBJA, leggyorsabba, legprecízebbje volt. Sosem keresett húde jól, de nem panaszkodhattunk. "Vállalkozó lett, de mivel nem értett túlzottan ahhoz, hogy hogyan kell egy vállakozást vezetni, becsődölt. "
Nem ártott volna megtanulni mielőtt elindítani .
Tehát, hiába volt ügyes a szakmájában,örökre egy szaros szakmunkás fizetésért kell dolgoznia? "
Mivel csak a munkájához ért ezért nem lehet magasabb fizetése mint egy munkásé.elég érdekesen néne ki ha minden munkás többet keresne mint a felettese,mert akkor senki nem vállalná a nagyobb felelősséget.
Amíg mások csak azért, mert tegyük fel, a matekban jók, és jó a logikájuk kereshetnek milliókat?"
Mert erre van igény ,nem a lukásási tehetségre,valamint a jó logikájú ember tudja szervezetten vezetni a sok "jómunkásembert"
"Hogy van ez? Hol igazságos ez? Azok keresik a nagy lóvét, akik 0.0 értéket teremtenek."
Tudod a matekosokoat szidni hogy nem csinálnak semmit , egy kényelmes házból leszólva egy böngésző segítségével nem igazán tűnik hitelesnek nemde?Nem teremtenek semmit hát ez jó vicc barátom ki a számítógépekkel a programjaiddal a kukába minden könyvedet égesd el akkor.
"És ez a baj. Aki ezzel nem ért egyet, annak sajnos túlzottan ma világi a gondolkodása, nameg szánalmas."
Ha már az egyenlőség duma [vagy az ahhoz közelítés] nem jön be akkor lehülyézzük a másikat.
"Egy normális világban nem azért kellene embereknek szenvednie, mert nincs. Mert van, mindenkinek lehetne."
Persze ,mert ez mindenkinek jár ugyebár....Sajnos mindenhol mindenkor mindért meg kell dolgozni .Nem lehet olyan alacsony elvárásokat támasztani aminek mindenki megfelelne.Illetve lehetne csak az gyakorlatilag munka nélkül .Ami viszont megint csak a jobbak vagyonából kéne finanszírozni,ami ráadásul nem biztos hogy elég lenne.[nem a világé hanem egy egy állam vagyona ]
"Nem kell 5ferrari, meg 20szobás villa. A pénz rosszá teszi ezt a világot. Kapzsivá válik tőle az ember, bűnözést szül, erőszakot."
A pénz nem egyenlő a vagyonnal.Vagyona az emberiségnek a kezdetektől fogva volt.Már a butább ősember is előszeretettel sértegette és szidalmazta a fegyveres ősembert ,hogy ő hogy merészel több kardfogút gyilkolni ráadásul a dicsőséget és a járulékos hasznokat vele meg sem osztja .Ekkor felveti azt a hipotézist csak mert neki fegyvere van máris jobb ember mint én? Milyen alapon lenne jobb nálam? Csak azért mert ő nem puszta kézzel ment a kardfogúnak ezért nem fair ahogy csinálja.Ő több tiszteletet érdemel habár ő fegyver nélkül kikap csúfosan a tigristől de legalább azt tisztességesen teszi.Így eljutott odáig hogy ő az igaz ember a másik egy selejt.Viszont őt jobban szeretik ezért az okát megszünteti.
Mivel a fegyvert nem tudja elkészíteni ,de használni se ,ezért úgy dönt megsemmisíti hogy a galád használója ne lophassa el az ő diadalát.
Először csak a fegyvert akarja eltávolítani ,de ebben az esetben az alkotója újat is csinálhat így az alkotót is el kell pusztítania .Felkel éjjel és a fegyverrel együtt az alkotót is vízbe dobja.
Aztán nyugodtan aludni megy hogy megbüntettet egy szemét csalót aki nem tisztességesen ölte meg a kardfogút.És ő is kap ezután a dicsőségből ha puszta kézzel legalább megsebzi az állatot és ezt diadalittasan elmeséli.
"Ki az a blfasz aki szerint ez az emberiség jövője?"
Egy állatira idióta "egyén" szerint.A neve Természet.
"Igazából az a gáz, hogy míg mondjuk Ausztriában egy mosogató/vécésnéni is rendesen meg tud élni, addig Magyarországon eljutottunk oda, hogy egy eladó csak túlél hónapról hónapra... Ezért nem értem, hogy Magyarországon mire jó ez a tudatos elszegényítés."
Ez nem a háttérhatalom meg bármi egyéb műve ,hanem a politkusaink alkalmatlansága az eredménye.
Ja és 11:16-os a nagyképernyős TV ami annyira alap helyett, talán a gázra vagy a rezsire is lehetne fordítani a pénzt.
A szakmunkás bérezése itt nem a kapitalizmus hanem az inkompetens politikusaink hibája.
Javaslom, hogy csak azt hasonlítsuk össze, ami összehasonlítható. Az életszínvonalat ugyan egyetlen számmal szokták kifejezni, ez azonban attól még bonyolult dolog és sokrétű. Persze, hogy objektíve jobb életszínvonal, ha angol wc-re lehet menni a kerti budi helyett. De lehet, hogy a budival rendelkező család boldogabb életet élt, mint az angol wc-s.
Az életszínvonal romlása nem valakik érdeke, hanem sok dolog együttes hatásának következménye. Nem jó azt kérdezni, hogy kinek jó, ha mások rosszul élnek, mert bele van kódolva a hibás válasz.
Az emberek és cselekedeteik sokszorosan hatnak egymásra. A politikus nem pont az elszegényítést kívánja, de az elemi érdeke, hogy minél több ember minél butább legyen, mert akkor jobban elhiszik hitvány érveit is. Ő maga, úgy gondolja, majd tesz róla, hogy a családja okos legyen, és a hatalomban maradjon, sokkal jobb a versenyhelyzete kevésbé okosakkal körülvéve. Viszont a kevésbé okosak munkát is kevésbé találnak és szegényebbek maradnak. Akkor pedig a megélhetésnek kell idejüket szentelni, nem a tanulásnak. Ez egy elég gyorsan lefelé haladó spirál.
A tőkésnek sem a körülötte levő szegénység az érdeke, hanem a profit növelése. Ha nem elég okos, nem tudja jól szervezni a vállalkozását, akkor a költségei nőnek. A szervezésből adódót nem tudja csökkenteni, mert az rajta múlik. Az anyag ára adott. Marad a munkabér, amit csökkenthet. Közben persze meg kell szüntetnie a szervezettség lehetőségét is, hogy a bércsökkentés eredményes legyen. Az már nem az ő problémája, ha ezáltal nő a szegénység is, az árak is.
Ilyen körülmények között a politikusnak is egyre nehezebb kitalálni, hogyan növelje a hatalmát a tömeg hülyítésének segítségével. Eladja hát, ami nem az övé. Nem szervezi meg a munkát. Egy idő múlva már nem is tudja, ha akarná sem. Ez is egy lefelé tartó spirál, a hibás cselekvés csökkenti a lehetőségeket, az növeli a nyomort, nincs minőségi termék, már a politikusnak sem jut, egyre több időt erre kell fordítania, még kevesebb jut a gazdaság szervezésére, nő a nyomor, ....
A spirál megállítását azok még nem akarják, akik az adott szinten ki tudják védeni a rossz hatásokat. De ezek száma fokozatosan csökken. A megállítás azt jelenti, hogy egyszerre kell megmagyarázni az embereknek, hogy tanulás nélkül automata szavazógéppé válnak, egyszerre kell kitalálni, hogy lehet munkahelyet teremteni, hogyan lehet oda alkalmas munkaerőt szervezni. Azt kell megérteni, hogy aki nem tud kitalálni semmit az előbbre jutáshoz, azért még adhatja a támogatását annak, akinek ez a célja, mert csak kölcsönös támogatással tudjuk kirángatni magunkat a pocsék helyzetből. Helyettünk senki nem fogja megtenni.
11:16
"Az, hogy annó nem volt kamerás mobil, az nem azt jelenti, hogy akkor szarabbúl éltél, istenem...
Egyszerű a képlet, ma egy LCD-tévé a béredhez viszonyítva nem kerül többe, mint régen egy szimpla szines tv, az ÁTLAG színvonal a világban már réges régen a nagyképernyős LCD tv. Az átlaghoz képest most sincs több, mint annó 10éve a magyarnak, ebben biztos vagyok."
Szóval számodra a jó életszínvonal nem azt jelenti, hogy jól élsz, hanem azt, hogy rosszabbul él nálad Hao Wang a Föld másik oldalán? Gratulálok, fiam, tudsz te élni! :)))))
# 23/27
Sajnálom, hogy te ebben hiszel. A nagyobb felelősség amiről te beszélsz kompenzálja azt, hogy a dirigáláson kívül semmit sem szoktak csinálni, a vezetők. Kész. Nem érdemel semmivel többet. Hiszen manapság vannak olyan munkák, ahol gürizel 8órán át minden nap, meg van amikor csak ülsz, és nem csinálsz semmi érdemlegeset, de főleg nem javakat termelsz. És ezért még többet is kapsz! Amíg én hegesztek itthon 90-100ezerért, addig a kedves xy aktakukac keres 200+ezret. Ő nem termel semmit, én viszont napi egy olyan gépet össszehegesztek, amit milliókért adnak el egyes ételfeldolgozó cégeknek. Melyikőnk munkája ér többet?
"Sajnálom, hogy te ebben hiszel." A nagyobb felelősség amiről te beszélsz kompenzálja azt, hogy a dirigáláson kívül semmit sem szoktak csinálni, a vezetők."
Ha kevesebbet keresne vagy ugyananyit mint a munkás ki vállalná a sokkal nagyobb felelősséget?
Kész. Nem érdemel semmivel többet. Hiszen manapság vannak olyan munkák, ahol gürizel 8órán át minden nap, meg van amikor csak ülsz, és nem csinálsz semmi érdemlegeset, de főleg nem javakat termelsz. És ezért még többet is kapsz! Amíg én hegesztek itthon 90-100ezerért, addig a kedves xy aktakukac keres 200+ezret. Ő nem termel semmit, én viszont napi egy olyan gépet össszehegesztek, amit milliókért adnak el egyes ételfeldolgozó cégeknek. Melyikőnk munkája ér többet?"
És vajon ki keresi meg az ügyfelet ,és beszéli rá a tranzakcióra hogy ne az udvaron egye meg a rozsda a munkádat?
Ugye hogy a főnököd?
Az aktakukacot definiáld már légyszives!A könyvelőt is annak vehetjük ,de nélküle elég nagy szarban lennétek.
Az irattologató munkája is fontos ő intézi el [tologatja a papírosokat] hogy legyen miből hegeszteni a főnök rajta keresztül megmondja mit kell hegeszteni valamint azt is ő intézi nem a főnök hogy a fizetésed meg is kapd[+ az egyéb juttatások ebéd stb...Tehát hogy nem csinál semmit nem állja meg a helyét.Amúgy ha ennyire könnyű meló miért nem csinálod te is?Parasztbecsületből?
Vagy csak a szemét csókos kerülhet be [diplomával vagy főiskolával persze] nem a kocsma legokosabb tagja a kettes
érettségivel rendelkező Pista.Szemét dolog ez a korrupció!
"És akkor arról nem is beszélek, hogy általad favorizált kapitalizmus tehet arról, hogy a föld számtalan pontján éheznek gyerekek!"
Ez a kapitalizmus előtt soha nem létezett ugyebár?
A jobbágyok tömeges éhenhalása télen ,az afrikaiak éhenhalása az előtt nem is létezett?Humbug?
Mindenről az a gaz kapitalizmus tehet!
Kapitalizmus ezt az arányt csökkentette bár közel sem szüntette meg ,de ezért még nem kell lecserélni.Mellesleg mire akarod lecserélni?
"Ők miről tehetnek? Ez a civilizáció akkor lesz fejlett, ha végre letudnak az egyének mondani a saját érdekeikről, a kapzsiságról a közösség, és az emberiség érdekében."
Erre az ember soha a büdös életben nem lesz képes ,példa mindig volt rá hogy pár ember önzetlen legyen ,de az emberek többsége nem lesz soha ilyen.
"Az ember az elmúlt legalább 2000évben szellemileg nem fejlődött egy darab szart sem."
De a kapitalizmust leváltó csodarendszertől aztán úgy megfejlődünk hogy csak na!
Miért is fejlődne szellemileg az emberiség ilyen rövid idő alatt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!