Közmunkások országa leszünk? Diploma nélküli állástalanok, mit szóltok az új közmunka tervhez?
Ha a tervet elfogadják, nem utasíthatják vissza a munkát a távolság miatt sem(3 óra utazás ).Mehetnek az "ország másik végébe" , szemetet szedni, akik állástalanok és diploma nélküliek.Bár állítólag a diplomás segélyezett úgyis elenyészően kevés.
Másrészt egyre inkább próbálják az embereket önkéntes munkára csalogatni.Nagyon úgy néz ki, hogy magyarán szólva, ingyen rabszolgákra lenne szükség tömegével. Ilyenkor kiderül, hogy munkahely az mégis csak lenne, csak nehogy meg kelljen fizetni.Ezért a legegyszerűbb, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő álláskeresőből csinálnak bohócot.
Mellesleg a határozat úgy szól, hogy a segélyezett végzettségtől függetlenül köteles elfogadni a felajánlott közmunkát.De úgy látszik a diplomásokra semmi sem vonatkozik.
Nem értem, minek pampogják egyesek, hogy sok a munkanélküli diplomás, miközben kevés a szakmunkás?Mégis, minek tanuljon itt az ember szakmát, utcaseprő anélkül is lehet.Úgy látszik, itt már csak két lehetősége maradt az embernek, vagy diplomát szerez (és ha munkája nem is lesz, de legalább az utcasepréstől megmenekül) , vagy sürgősen külföldre megy.
21:24
"A cigányok mit gondolsz miből lesznek olyan gazdagok?"
A cigányok nagy része szegény, kis része pedig gazdag abból, hogy hitelez a többieknek vagy "rabszolgakereskedőként" (alkalmi munkások közvetítőjeként) keres rajtuk.
Kb. ez a képlet, a segélymilliomosokról szóló mese pedig egy jobbikos propagandahazugság.
A folyamatos diszkriminációba fog belepusztulni Magyarország: A segély, a diplomásnak is segély, - miért is ne kellene dolgoznia úgy érte, mint bárki másnak?!
- Kit érdekel, hogy mennyi - és milyen - diplomája van egy munkanélküli embernek?
Élő példa, hogy mit ér a diplomá(i)val munka nélkül, - nem volna szabad különbséget tenni, (vagy ne igényeljen segélyt, ha annyira különbnek hiszi magát más embereknél)!
A felsőfokú tanulmány nem lehet felmentő körülmény a munkavégzés alól.
A diplomásokra semmi sem vonatkozik? És ezt honnan vetted?
Én is diplomás vagyok, munkanélküli, egy fillér segélyt nem kapok sehonnan és 8 általános munkába akarnak lépten-nyomon berakni....
A válasz írója 73%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 14:40
Félreértés ne essék: Van bennem is együttérzés, - és ismeretlenül is sajnálom Önt, hogy "idáig is eljutott".
Igazából azoknak szólt az üzenetem, akik nem látnak a "felsőrendűbbségtől", - a Földön járó emberekkel nincs problémám. Ezek, akik nem látnak a túlképzettségtől, viszont észre vehetnék már végre magukat, - ugyanolyan büdös a végtermék, amelyik belőlük pottyan az árnyékszékbe, mint a szerényebb szürkeállománnyal megáldott embertársaiké...
A megalázottság, a kiszolgáltatottság érzése sújtja a diplomával nem rendelkező embert is, higgye el, kérem.2 ezen a rendkívül kínos élményen. Az viszont tény, hogy MEGALÁZÓ ez, MINDENKINEK!
- Más kérdés, hogy utóbbiak "könnyebben túlteszik magukat
Félreértés ne essék: Van bennem is együttérzés, - és ismeretlenül is sajnálom Önt, hogy "idáig is eljutott".
Igazából azoknak szólt az üzenetem, akik nem látnak a "felsőrendűbbségtől", - a Földön járó emberekkel nincs problémám. Ezek, akik nem látnak a túlképzettségtől, viszont észre vehetnék már végre magukat, - ugyanolyan büdös a végtermék, amelyik belőlük pottyan az árnyékszékbe, mint a szerényebb szürkeállománnyal megáldott embertársaiké...
A megalázottság, a kiszolgáltatottság érzése sújtja a diplomával nem rendelkező embert is, higgye el, kérem. Az viszont tény, hogy MEGALÁZÓ ez, MINDENKINEK!
- Más kérdés, hogy utóbbiak "könnyebben túlteszik magukat ezen a rendkívül kínos élményen.
14:40
Úgy érzed, hogy 10 évig nem fogsz találni a diplomáidnak és a szakmádnak megfelelő munkát?
Vagy legalábbis sokkal jobbat, mint az utcasöprés?
Na ne játszd már a mártírt...
A munkanélküli segélyt se kaptad volna nyugdíjazásodig, előbb-utóbb munkát kell keresned, ez a világ rendje.
Ha meg 30 évig marha sok adót befizettél, biztos marha jól is kerestél, 1-2 hónapra való tartalékod biztos van, amíg keresel egy rendes munkát. És akkor nem kell a megalázó segélyt igénybe venned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!