Az ellenzéki szavazók komolyan azért nevezik a Fideszt egy fasiszta pártnak mert nem engednek be sok migránst?
Mert ha igen, akkor az egyáltalán nem fasizmus mert számos olyan ország van/volt ahova kevésbé vagy egyáltalán nem engedik őket. Ez nem fasizmus, csak a népet védik meg azoktól ami Franciaországban és Svédországban van. Az lenne fasizmus ha a Fidesz elnyomná itthon a romákat és más nemzet kisebbségeit is akár azt a pár Németet aki itt van. De Orbán a cigányokat nem, hogy elnyomja de még támogatja is. A baj nem is azzal van, hogy segélyekkel támogatják őket, mert az a pénz amit esetleg lop a kormány jóval kevesebbet amit ti gondoltok, a nagy része úgysem az ő zsebükben landol. A nagy baj az, hogy a bűnöző réteg elkövet valamit akkor a Fidesz rá utasítja a rendőrséget és a bíróságot, hogy őket védjék meg. És ha nagy nehezen le is csukatják őket az ártatlanok akkor is jóval kevesebbet kapnak általában amennyit kellene.
Ezek alapján a Fideszt hamarabb közelebb áll egy rossz modern liberalizmust folytató pártnak mint fasisztának csak a Fidesz ezt a liberalizmust próbálja konzervatívabbnak mutatni azzal, hogy kevés migránst enged be. Ezen mondjuk változtatni kellene már nekem ez az egyik nagy bajom a kormánnyal. De a pszichopata úgysem fog. Ő neki nem is kell a szavazatuk. Ő csak szimplán azért nem fog változtatni rajta mert Weber tönkre akarja tetetni vele az országot.
Az ellenzéki szavazók a vendégmunkásokra is azt mondja, hogy ugyanolyan rossz migránsok , ugyanolyanok mint az arab menekültek. Ők inkább annyiból rosszak, hogy veszik el tőlünk a munkát. De ott van a Vitnyédi migráns tábor is.
Akkor hol lenne már fasiszta a Fidesz? Nem összekeverendő ám a Fidesz a Mi Hazánkkal, na az a fasiszta párt és velük meg pontosan az a baj, hogy ők már túlzottan szélsőségesen is. Vannak aranyközéputasabb pártok is a közbiztonság kérdés rendezésére akik nem ultrafasiszták, de 1-2% támogatottsággal.
Ez a gyermekotthon előtti videó hozott egy jó pontot nálam Magyar Potternek.Ha kormányra kerül,adja az ég,hogy ne kétharmaddal
2010-ben is azt mondtam,nem kéne a Fidesznek,akkor lett volna jó,ha az akkori Jobbikkal együtt van meg a többség.Talán másképp alakultak volna a dolgok.
"Az lenne fasizmus ha a Fidesz elnyomná itthon a romákat és más nemzet kisebbségeit is akár azt a pár Németet aki itt van."
Az meg nácizmus vagy rasszizmus, esetleg nevezheted magyarosan fajgyűlöletnek, de nem fasizmus.
- Én nem támogatom a migrációt - totálisan ellene vagyok. A Fidesz ezzel szemben migránsokat telepít be és elveszik a magyarok munkáját.
- Nem támogatom a melegséget, teljesen elítélem - A Fidesz ezzel szemben támogatja a melegéset lásd Szájer Józsi.
- Nem támogatom a pedofilakat - A Fidesz ezzel szemben minden erejével védi őket.
Én jobboldali vagyok és a Fidesz már régen nem jobboldali. Szánalom volt rájuk szavazni bármikor is.
Nem, azért fasisztázzák/nácizzák le az érzékenyebbek a Fideszt, mert jobboldali párt autoriter hajlammal, sokszor szélsőséges megnyilvánulásokkal és intézkedésekkel, látható vonzalommal a két világháború közti Magyarországhoz.
A bevándorlás kapcsán pl. rendszeresek a rasszista megnyilvánulások.
És épp most próbálják normalizálni Csurkát.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!