Ön megbánta, hogy a Fideszre szavazott? Csak az írjon, aki rájuk szavazott
11:50 - Csak hogy felhomályosítsalak kicsit nagy elvakultságodban.
A kérdező nyelvtani szempontból egy ELDÖNTENDŐ kérdést tett fel, amire 2 válaszlehetőség van (+1):
- IGEN
- NEM
+1: NEM TUDOM
Nem volt a kérdésben az, hogy MIÉRT, tehát nincs szükség részletezésre.
Én anyukám nevében válaszoltam, mivel nem fog regisztrálni ilyen oldalakra, de elmondta már nekem a véleményét, ő a Fideszre szavazott, de megbánta, és már csalódott az egész magyar politikában.
12:03:
Nem tudom, neked mi a bajod velem, nem szóltam hozzád egy rossz szót sem. Azokról beszéltem, akik
1: lepontozzák azt, akik a kérdésre válaszolnak, és VALÓBAN a Fideszre szavaztak, ellenben
2: felpontozzák azt, akik nem a Fideszre szavaztak, és csak azért jöttek ide erre a kérdésre, hogy jól lehülyézzék a Fidesz szavazóit. (Miközben eleve nem is kellene itt lenniük, mivel a kérdésben meg lettek kérve, hogy ők ne válaszoljanak.)
Ha csak igennel, nemmel, vagy nem tudommal lehet szerinted válaszolni, akkor te pl. miért indoklod meg anyukád döntését? ("Azért bánta meg, mert kiábrándult a magyar politikából.") Elárulom: azért indokolsz, mert ez így természetes. Egy szimpla igen, vagy nem nagyon semmitmondó, a válasz sokkal teljesebb, ha az ember indokol is. (És az indoklás nem volt tiltva a kérdésben, tehát nem tilos, legfeljebb nem kötelező... Szövegértés, középiskola, nyelvtan óra.)
nu, látom az utolsó válaszomat valamiért törölték, igaz semmi extrém nem volt benne, lehet csak rendszerhiba, csak azt írtam, hogy majd később válaszolok. nah most van a később.
szóval. ez jó hosszú válasz lesz, de te pampogtál, hogy miért nem fejtem ki a véleményem.
a többiektől elnézést kérek, de tele fogom kommentelni a kérdést, jobb mintha egy kommentben válaszolnék mindenre.
"1: lepontozzák azt, akik a kérdésre válaszolnak, és VALÓBAN a Fideszre szavaztak"
nyilván az emberek nem csak hasznosság alapján pontoznak, de a politika témakörben ahol vitáznak az emberek, ott sokszor nincs reálisan hasznos válasz, ebben a kérdésben az aki CSAK a kérdésre válaszol, az gyakorlatilag nem ad hasznos választ.
Hasznos válasz ebben a témában az aki építő jellegűen alkot kritikát, aki logikusan válaszol, ír, aki nem hülyeséget beszél, és nem utolsósorban mivel vélemény nyilvánításról van szó sokszor, így az kapja a több pontot akinek többen hisznek, aki szimpatikusabb.
De igazából sok múlik azon is, hogy valótlanságokat állítasz e. Pl lehetsz te fideszes mszp-s, jobbikos vagy kisgazda is, ha azt állítod, hogy neked mint csóró, jövőre több pénzed lesz a kormány által, több marad a zsebedben, stb, azzal már lepontoztatod magad, hisz alapvetően nem igaz amit állítasz. Mindenki tudja, hogy nem így fog történni aki követi az eseményeket. Tehát gyakorlatilag te hazudsz ha ilyeneket mondasz, ez pedig lepontozást érdemel.
"felpontozzák azt, akik nem a Fideszre szavaztak, és csak azért jöttek ide erre a kérdésre, hogy jól lehülyézzék a Fidesz szavazóit. (Miközben eleve nem is kellene itt lenniük, mivel a kérdésben meg lettek kérve, hogy ők ne válaszoljanak.) "
nem azért pontoznak fel valakit mert nem a fideszre szavazott. Ha egy ember benyögné, hogy "köcsög narancs zsidó mind és gázkamrát nekik", akkor magamat is beleértve, szinte mindenki lepontozná. Megkérték, h ne válaszoljanak, fogjuk rá, de mint láthatjuk, egyedül te akadtál fenn rajta, hogy merünk kérdezni és vitázni.
Ha egy kérdés csak a programozókhoz szólna, de valaki matematikai hülyeségeket ír, akkor nem fogom lecseszni a bölcsészt, hogy miért meri megkérdőjelezni.
ez kb ennyi, még írok.
noh lássuk akkor azt a hosszú elemzést, hogy miért tartalak agyilag zokninak.
"A válaszod minimum nem hasznos a kérdés szempontjából, de hát tudjuk, hogy MSZP-sként most nagy divat a lájkolás..."
a hasznosságot tárgyaltam előbb.
viszont te a kommented legelején nekiálltál mszp-zni. Ez az első pont ami az agyatlanságodat bizonyítja. Mindenki szoci szerinted aki nem fideszes, fóbiás agy, paranoiás. és mellesleg ez a fröcsögés.
Elárulom, hogy jobbikra voksoltam, nah nem azért, hogy ne fidesz legyen vagy ne mszp, hanem mert ők győztek meg. igaz már nem vagyok biztos benne, hogy hasznosak, de ez van. most ha lehet ne kössél bele a jobbikba velem kapcs, mert tök fölös terelni a témát.
"Ha Fidesz idején jobban éltem, az ugye nem a Fidesz érdeme, de ha az MSZP alatt nem tudtam már megélni a fizetésemből, az sem az MSZP hibája."
a világ nem ennyire fekete vagy fehér. A fidesz előtt sokan sokkal jobban éltek, 20 éves folyamat ahol most vagyunk. A fidesz pedig ugyanúgy 8 éven át itt volt, be se jártak rendesen a parlamentbe. Az ő érdemük is az elmúlt 8 év szara.
Arra kíváncsi lennék, hogy hol laksz. Nem tuti, de lehet, hogy pont egy fideszes önkormányzat állt fölötted 8 éven át. Sok helyen voltak ők a vezérek, de nem tettek semmit, pedig ha annyira ügyesek, akkor látszania kellene a fideses városoknál, hogy jobb mint az mszp alatt.
"Nem az MSZP mondta, hogy vegyek fel hitelt, való igaz. Ők csak engedték, hogy a gáz, a víz, a villanyszámla az egekig emelkedjen úgy, hogy mellette a fizetésem értéke csak romlott."
A te hülyeséged, hogy felvetted elsősorban, nem szabályozhat mindent az állam. Tudod pont az a szocializmus, kommunizmus ahol mindent az állam irányít és minden állami. Te ezt ellenzed elméletileg. A gáz víz stb mind azért emelkedik elsősorban, mert külföldiek állnak a közüzemi cégek élén. Márpedig a kiárusításban a fidesz is kivette a részét bőven.
"Gyurcsány minden egyes nyilatkozatával felsrófolta a svájci frank árfolyamát"
nos, kb az utóbbi 1 évben szívta meg a legtöbb ember az egésszel, ezt sem várhatod csak az mszp fejére, főleg, hogy nem csak itthon emelkedett. tudomásom szerint.
viszont amit a fideszesek műveltek az kicsit idegesítőbb volt. Nem mind1, hogy hogyan cseszi el valaki a devizákat. Az egyik egy rossz gazdaságpolitikával ami több hónapos vagy éves folyamat. A másik pedig pár óra alatt annyival, hogy hülyeségeket beszél. Nem mind1. Ez utóbbi iszonyú amatőrségre utal.
"Nevetséges, ahogy még mindig véded a leszerepelt pártodat."
nem védem, csak jelzem, hogy a fidesz se épp ma született bárány.
És az újabb pont az agyatlanságodra, már megint szocizol. szánalmas.
"Akkoriban valahogy nem volt köztetek egyetlen ekkora jóstehetség sem, akkoriban nem vertétek a melleteket, hogy megvédjétek a szegényeket."
honnan tudod? miből gondolod? mesélj kérlek!
Mellesleg ha az mszp lehúzta a szegényeket, az még nem jelenti azt, hogy nem szabad a fideszt megszólnom érte, hogy ugyanazt folytatja, sőt.
"A Fideszt nevezitek a gazdagok pártjának, miközben már azt se tudjátok, hány eljárás van jelenleg folyamatban az MSZP-s politikusok sikkasztásai, végkielégítései miatt."
már bocs, de ez minden kormányváltáskor végbemegy, hogy az új kormány megszorongatja a régi kormányt.
Ettől függetlenül a sima polgárok között a gazdagokat támogatja, nem a szegényeket. a gazdagnak adókedvezményt adott, a szegénytől elvesz, nem keveset, nah akkor kit támogat?
"Én ennél már nem lehetek nagyobb földönfutó. Nekem hiába vijjogsz, nincsen vesztenivalóm. "
dehogy nincs. Majd amikor nem tudsz enni adni a gyerekednek se, napokig éheztek, amikor albérletre se telik már, amikor utcáa kerültök, amikor koldulni kényszerültök, stb, stb...
És eléggé szar meglátás, hogy neked nincs mit vesztened, sok embernek van. Talán szavaznod se kellett volna, ha így állsz hozzá.
"Nem a mostani Fidesz alatt szegényedtem el, hanem a szeretett Gyurcsányod idején. Az alatt a 8 év alatt valóban bekövetkezett velem mindaz, amiről írsz. "
ez a harmadik eset egy kommentedben, hogy leszocizol. nem unod még? Csak ezt tudod ismételgetni? Ez lelki szegénységre utal.
Miért is csúsztál le? Az mszp elvett tőled mindent? Nem a sok adósság felhalmozása miatt? Mesélj kicsit!
"Különben pedig van gyerekem, és még szeretnék is, tehát nem hiszem, hogy rosszabbul fogok járni."
az okos ember előbb megfelelő környezetet teremt mielőtt gyereket vállal. Persze jó indok, hogy ne fogyjunk el, de nem lesz semmi sem jobb ha sok nélkülöző gyereket nevelünk. Még a gyesen se vagy túl, de már a következő gyereket tervezed. Hol élsz te?
"Egyébként tévedsz.- Én - veletek ellentétben - nem rettegésből szoktam szavazni"
ezt magadra kell érteni. Te pont ezért szavaztál, mert mszp fób vagy. kár részleteznem.
"Ha szerinted az a kormány végezte jól a dolgát stb stb,..."
idáig sem voltál képes felfogni, hogy nem védem az mszp-t. Ez a baj veletek elvakultakkal. Aki nincs veletek, az ellenetek van és az tuti szoci.
"Mindez pedig úgy, hogy közben még dolgoztam is, csak éppen keresni nem kerestem semmit."
Ez csak a te talpraesettséged hiányát bizonyítja. Valahogy velem ez még nem fordult elő, hogy ne jelentsenek be valahol, talán mert nem hagyom? Talán mert kiharcoltam?
" A moratóriumról pedig csak annyit, hogy nem sokra megyek vele"
nah mivan akkor? Hisz te írtad, hogy a fidesznek köszönheted a monatóriumot. Akkor most mi is van? Olyan vagy mint ők, egyik percben feketét a másikban fehéret mondasz. És akkor ne hülyézzelek le??
"Mindegy, neked biztosan sokkal jobb életed volt az MSZP alatt. Majd adj ki egy könyvet, hogy hogyan kell az ő kormányzásukat túlélni. Szerintem bestseller lenne, rövid idő alatt."
nem volt szar életem alatta, de ez nem a kormánynak köszönhető. Most se lesz szar, de ez mind mind az én érdemem lesz, nem a pártoké.
A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 21:26
Tudlak sajnálni!Az értelmi szinted elég alacsony!Az Mszp-hez semmi közöm,kedves Narancs!
Kamumail azért törölték ,mert jelentettem, hogy trágár. Én is írtam neked egy szép kis elemzést, hogy vajon mi játszódhat le az agyadban, de sajnos azt is törölték.
A kérdést magát csak azért nem jelentem a modiknak, mert jó rajta röhögni, hogy az MSZP bagázs hogy védi a bandáját :D
Kamumail 20:04:
Ezt már egyszerűen nem hiszem el. Nem akartam már írni neked, de mivel feltettél nekem jó pár kérdést, feltételezem, hogy ezekre választ vársz. Nem szívesen, de megteszem, bár ezzel megint apadni fog a százalékom, de már megszoktam.
Bocsáss meg, hogy leMSZP-seztelek, de sajnos döbbenetes a hasonlóság közted, és azok között az MSZP-sek között, akikkel általában vitázni szoktam. Mind fogalmazási stílusban (a Fideszbirka" pl. igazán kedves, beszédes megnevezés volt részedről...), mind pedig mondanivalóban. Ezért ELNÉZÉST KÉREK, megtévesztődtem. Ettől a hosszú fejtegetéstől nyugodtan megkímélhettél volna engem is, meg a többi GYIK-olvasót is, mert többnyire ez is személyeskedésre épül, mint az összes többi kommented, és legfeljebb azok ítélhetik hasznosnak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy miről szól egy valódi vita (érvek-ellenérvek a gyengébbek kedvéért), és jó pártkatonaként arra szavaznak, annak nyomkodják a zöld kezet, aki az ő pártjukat élteti, az ellenfelet meg szidja. Így lehet hasznos, pl. egy olyan tartalmas megnyilvánulás is, mint az "Akkor te jó sok segget kinyalsz. :)" Eme pompás válasz jelenleg például 83%-on áll a hasznosság szempontjából. Színvonalas, építő, szellemes, a kérdés szempontjából roppant hasznos nemde? Az ehhez hasonlókra céloztam, amikor a pontozásról írtam. Megjegyzem, politikai témánál elvből nem szoktam pontozni, pláne nem negatívan, dehát az intelligencia nem lehet mindenkitől elvárás...
Vitázni bárkivel hajlandó vagyok, de megnyomni a piros kezet, aztán csendben elsunnyogni szerintem eléggé szánalmas főleg akkor, amikor én tényleg az eredeti kérdésre válaszolok.
Nincs sok közöd hozzá, de Budapesten lakom. A kerületünk önkormányzata Fideszes már évek óta, nem is a szűkebb környezetemmel van a probléma. Fejlődünk, tele vagyunk új utakkal, játszóterekkel, óvodákkal, most épül az új városközpont. Maximálisan elégedett vagyok a polgármesterrel is, meg a vezetéssel is. Ha pedig már arról beszélsz, hogy a Fidesz ellenzékben nem tett semmit, hát megkérdezném: Miért nem vagy most kiakadva pl. a Jobbik miatt, aki ellenzékben szintén nem tud tenni semmit? Ja, hogy kisebbségben, jogállamban az nem olyan egyszerű? Jééééé!
"A te hülyeséged, hogy felvetted elsősorban, nem szabályozhat mindent az állam"
Hol mondtam, írtam én olyat, hogy a kormánynak meg kellett volna akadályoznia, hogy felvegyem a hitelemet? Igazából itt is kibukik a hozzá nem értésed, ugyanis azt igenis képes egy kormány befolyásolni, hogy hazai pénzben, vagy valutában vegyék fel a hiteleiket az emberek. A Fidesz idején a legtöbb lakáshitelt forintban vették fel az emberek, mivel az volt államilag támogatva. Ők most biztosan nem aggódnak a valutaingadozás miatt. Sebaj.
"A gáz víz stb mind azért emelkedik elsősorban, mert külföldiek állnak a közüzemi cégek élén."
Ez így van. De azért a kormánynak nincsen teljesen megkötve a keze, bizonyos mértékig gátat tud vetni az áraknak. Végső esetben pedig vissza is lehet venni azt a céget, lásd Pécs, ahol ez szintén csak a Fidesznek jutott eszébe. Csodálom, hogy a Jobbikra szavaztál, de ezt nem tudod.
"viszont amit a fideszesek műveltek az kicsit idegesítőbb volt. Nem mind1, hogy hogyan cseszi el valaki a devizákat. Az egyik egy rossz gazdaságpolitikával ami több hónapos vagy éves folyamat. A másik pedig pár óra alatt annyival, hogy hülyeségeket beszél"
Ha csak köszönőviszonyban is lennél a gazdaságpolitikával, akkor tudhatnád, hogy nem vagyunk mi annyira fontos ország, hogy egyetlen nyilatkozatunkkal pénzügyi válságot robbantsunk ki. A piac nem így működik. Egyébként sem értem, hogy aki a Jobbikra szavazott, hogyan lehet ennyire aggodalmas, ha nyilatkozatról van szó. Ha most Jobbik kormányunk lenne, valószínűleg megszólalniuk sem kellene, a puszta tény, hogy ők vannak kormányon elég lenne a forint mélyrepüléséhez. (Hiszen roppant multibarát, és befektetőbarát álláspontot képviselnek... Karikásostorral hajtanák kifelé a sok külföldit...) Persze, tudom, most nem az a téma, hogy te kire szavaztál, hiszen személyeskedni csak neked szabad itt, és a szavazata miatt is csak te vonhatsz felelősségre másokat.
"a gazdagnak adókedvezményt adott, a szegénytől elvesz, nem keveset, nah akkor kit támogat? "
Diplomás gazdasági szakember vagy? Vezesd már le kérlek, hogy ezt mire alapozod! (Számokkal, példákkal, ha kérhetném.) Vagy megint csak arról van szó, hogy hallottál valahol valamit, és most kész tényként szajkózod?
Különben pedig: mint már írtam: ha pl. engem az a "gazdag" (magyarul munkaadó) bejelent az adókedvezmény hatására, már jobban jártam én is. Lesz GYED-em is, nyugdíjam is. Az állam is jobban jár: eltartottból adófizető leszek. Pont.
"És eléggé szar meglátás, hogy neked nincs mit vesztened, sok embernek van. Talán szavaznod se kellett volna, ha így állsz hozzá. "
Éppen azért szavaztam, mert nem törődöm bele. Lefelé már nem vezet út, felfelé annál inkább. Már az is nagy segítség, ha nem akarják a nemlétező pénzemet is elvenni megszorítás címén, de a valóságban ennél sokkal többről van szó.
"Miért is csúsztál le? "
Már leírtam. A bevételeim már nem fedezték a kiadásaimat. Elcsúsztam a rezsimmel. Ehhez a hitel sem kellett. Legelőször azért vettem fel hitelt, hogy ne kapcsolják ki a gázom, és ne fagyjunk meg a télen. (Tudom, minek vettem fel, ha tudtam, hogy nem tudom fizetni. Fagytam volna meg inkább... Csak tudod, az a nyamvadt túlélési ösztön...) Nem plazmatévére ment... Mellesleg közben folyamatosan kerestük a megoldást, párom új, piacképesnek ítélt szakmát tanult, stb.
Ezt követte a válság, a párom munkahelyelvesztése, teherbe estem, stb. stb.
"az okos ember előbb megfelelő környezetet teremt mielőtt gyereket vállal. Persze jó indok, hogy ne fogyjunk el, de nem lesz semmi sem jobb ha sok nélkülöző gyereket nevelünk. Még a gyesen se vagy túl, de már a következő gyereket tervezed. Hol élsz te? "
Az "okos ember" 40 éves korára sem tudja megteremteni a "megfelelő feltételeket", ezért inkább nem is vállal gyereket. Az "ostoba" meg iszonyatos lemondások árán bevállalja, és tisztességgel felneveli. Megjegyzem, a gyerekem semmiben nem nélkülöz. Én koplalok, hogy neki mindene meglegyen. A lelki szegénységedet bizonyítja, hogy a hat-nyolcgyerekesekhez hasonlítasz, akik a gyerekeikből élnek. Nekem csak egy van, ő sem volt teljesen tervezett, de a legjobb döntésem volt, hogy megtartottam. Soha nem öletném meg a gyerekemet, sosem volt, nem is lesz abortuszom. Pláne nem azért, mert éppen "rossz a gazdasági helyzet". Háború után is születtek gyerekek. Szerintem ezért nem érdemelnék megvetést. A fiamról sosem mondanád meg, hogy mennyi pénzből neveljük, mindene megvan. Segélyért én szintén nem sírtam még sehol. Én meg koplalok, de oda se neki... Nem az én hibám, hogy ma azt hiszik sokan, hogy a pénz az egyetlen, ami boldoggá tehet egy családot. Túlélünk, mert túl kell élni. A fiam még gyerek, ő ebből nem érzékel semmit. A játszótér nem kerül pénzbe, a szeretet szintén nem...
Szeretnék még egy gyereket? Mekkora nyomorék vagyok! Ha olyan lennék, amilyennek láttatni akarsz, akkor már úton lenne a második baba is. Ehelyett várok, pedig nincs nagyobb vágyam, mint hogy két gyerekem legyen. Az, ahogy te a gyerekemet "sajnálod", elég vicces. Ha a te fejeddel gondolkodnék, a világon sem lenne, meghalt volna magzat korában, számodra így fest a felelősségteljes családpolitika. ("Ha szegény vagy, ne szülj egyet se, b+." Nem a jelenlegi adóredszer a hibás azért, hogy nem voltam bejelentve, és nem kaptam normális GYED-et, hanem megint csak én. Fizessen érte a gyerekem, ne szülessen meg! Nem is az adórendszeren kellene változtatni, á, dehogy!)
Az, hogy nem jelentettek be a legtöbb munkahelyemen, nem az én hibám. Volt, ahol kiharcoltam 4 órás bejelentést (sokra mentem vele!), és volt, ahol repültem, mert kinyitottam a számat. Erről is biztos én tehetek. Te nem repültél, mázlid volt. Vagy biztos pótolhatatlan vagy. (A mai munkaerőpiacon senki nem az.)
Amit a moratóriumról írtam, kérlek, az egész mondatot olvasd el, ne csak az elejét. Segítek. A moratórium ÖNMAGÁBAN csak haladék: eltolja a problémát, de meg nem oldja. A megoldáshoz már inkább közelít egy olyan törvénycsomag, ami többek közt azt biztosítja, hogy ha végül el is veszítem a házat, de nem marad utána még adósság is a nyakamon. A bank ugyanis bármi áron ki akarja szedni az extra profitot az én hitelemből akkor is, ha ezt a házam értéke már rég nem fizeti. Így akár az is előfordulhat, hogy nemhogy házam nincs, nemhogy BAR-listán vagyok (tehát nem vehetek újabb lakást), de még több milliós adósságom is marad. Ez a Fidesznek köszönhetően pl. már nem fordulhat majd elő, ha átmegy a törvénycsomag. Most ott tartunk, hogy a bankom keresi a megoldást, velem közösen, és akár még új szerződést is hajlandó kötni velem. Kösz, Fidesz!
Részemről ennyi. Megérteni nem fogod, de nem is várom el. Minden esetre bámulatos, hogy elvileg jobboldali pártra szavaztál, és mégis közelebb állsz a szocialistákhoz gondolkodásmódban, mint hozzám. Jósolgatsz, vészmadárkodsz, utálkozol, lehülyézel másokat. A konkrét példáimmal bizonyítom, hogy nincsen igazad, de te csak hajtogatod a magadét. Nem is azért válaszoltam, hogy meggyőzzelek bármiről is. Tapasztaltam már, hogy a gyűlölet sajnos nagyon erős érzelem. Nem enged gondolkodni. A válaszom tehát azoknak szól, akik hajlandóak gondolkodni, és nem engedik, hogy a vészmadarak gondolkodjanak helyettük.
Nagyanyám rájuk szavazott, és igen, megbánta!
Off: Kamumail, bár nem mindent olvastam végig, amit írtál, de egyetértek Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!