Sokan miért jönnek azzal, hogy Ukrajnától már 2,5 éve is felelőtlen bolondság volt ellenállni az orosz túlerőnek, mikor az oroszok kevesebb, mint 200.000 emberrel próbálkoztak sokáig?
Sokáig nemhogy túlerőben nem voltak az orosz csapatok, de valójában létszámhátrányban voltak:
Ha a hátországok emberierőforrás-tartalékait nézzük, persze nagy az orosz fölény, de számtalan olyan háború volt már, amelyben az erősebb állam valamilyen okból mégsem szállt be teljes erejével a háborúba. Honnan lehetett volna azt előre tudni, hogy az orosz társadalom belevihető ebbe a kalandba?
Ha az ukránok a 170-200 ezres dedikált orosz haderőnek letették volna a fegyvert, most ugyanazok az Orbán Balázsok gyáváznàk az ukránokat, akik most az ellenállásuk hiábavalóságát hirdetik, nem?
#10
Kár magyarázni nekik...hidd el megpróbáltam.
Szegényken nem lehet segíteni.
10:
Már csak azt nem értem, hogy miért mondjátok, hogy az ellenzék félremagyarázta Orbán Balázs szavait? Te magad is azt mondod - sok ténybeli tévedés kíséretében - amit ő: az oroszoknak be kell hódolni, nem szabad nekik ellenallni, ha előre megmondják, hogy mire tartanak igényt, azt respektálni kell.
#12 Semmi ilyet nem mondott sem ő sem én.
Az, hogy nem kezdünk bele egy előre tudottan vesztes háborúba még nem jelet behódolást. Pont ahogy a fegyverszünet megkötése se. Ezzel az erővel mondhatnád, hogy az oroszok behódolnak az ukránoknak ha fegyverszünetet kötnek.
Nem olyan bonyolult az a szöveg amit Orbán Balázs mondott, kb. egy 10-12 éves gyerek már képes megérteni. Neked miért nem megy?
"Sokáig nemhogy túlerőben nem voltak az orosz csapatok, de valójában létszámhátrányban voltak"
Annyi eszed azért lehetne, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni. Majd ha kell mozgósítanak tízszer annyit, ha nem elég akkor százszor annyit, ha az se akkor egymilliószor annyit. Azt is elfelejted, hogy a fegyverük és a lőszerük is kifogyhatatlan. Kb masfélszeresét tudják annak gyártani amit felhasználnak. És amit legjobban elfelejtesz hogy a világ legnagyobb atomhatalmak, ráadásul "A" kategóriás atomhatalom. Mindehhez még hozzájön hogy rakétatechnikában jelenleg világelsők. A kaproknak ezt a hábit el se kellett volna kezdeniük, tudom hogy nekik lételemük a mészárlás, csak most rossz lóra tettek.
Orbán Balázs országa! 😅
Csodálatos
"Annyi eszed azért lehetne, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni."
Mégis legyőzték már párszor. Csak néhány példát hozok:
"Majd ha kell mozgósítanak tízszer annyit, ha nem elég akkor százszor annyit, ha az se akkor egymilliószor annyit."
Persze, egymilliószor annyit...
Az egész orosz népesség gyerekekkel, öregekkel együtt 145 millió. Még ha az Oroszok nem is foglalkoznak a veszteségekkel, végtelen emberük nekik sincs, hogy akár csak százszor annyi katonát küldjenek.
" Azt is elfelejted, hogy a fegyverük és a lőszerük is kifogyhatatlan."
Nyílván ezért kellett nekik Irántól de még Észak-Koreától is kérni...
Ezt úgy vezeted fel,hogy Oroszország Putyinja egy szép reggelen fogmosás közben eszébe jutott,hogy milyen szuper ötlet lenne megtámadni Ukrajnát.
És mivel ez elsö napokban vagy hetekben nem jól alakult,egyszercsak ugy gondolta:Nah jolvan,ez nem megy mindenki jőjön haza,főzzön teát és felejtsük is el az egészet.
Oroszország éveken át felhalmozta tartalékait
Csökkentette adóságait
Nem hirtelen ötlet volt.
És mivel jó pénzügyminiszterük volt,(nem én mondom hanem a CIA volt igazgatója)
Oroszországot a várható szankciókra fel tudta megfelelöen készíteni.
A másik feltételezés a fehér vagy fekete gondolkodás mentén alakul ki
Amikor aszogyahogy:Akkor most az ukránok ne is csináljonak semmit?
Hagyják hogy az oroszok elfoglalják?
Ez nagyfokú naivitást is feltételez egyben!
De ellent kell állni természetesen.Ezt tették ők is,meg ezt csináltuk mi is 56 ban.
Ugyanis bejöhetnek olyan körülmények,még ha kevés százalékban is,hogy valami oknál fogva az invázió elmarad.Ez az az esélyed amikor Putyin megvonja a vállát,hogyhát jólvan,ha nem,akkor nem!
Vagy Hruscsov azt mondja:Hagyjátok a pichába a Magyarokat,ha menni akarnak,menjenek.
Ezen túl vagyunk.Mivel egyik sem adta fel tervét.
A különbség hogy mi időben rájöttünk,hogy nincs értelme tovább harcolni,mert az eredmény nulla lesz,az ukránok meg zelenski elvtárssal ezt nem hajlandók tudomásul venni.
Heroikusnak tűnik,de be kell látni,hogy ez ostobaság és nem hősiesség!
Hősiesség az első pár hónap esetleg fél év volt!!
11:28:
Tehát szerinted 2,5 éve hősiesség volt, ma már nem az, értem.
Mi lenne a nem “ostoba” viselkedés az ukránok részéről jelenleg, szerinted?
Zelenszkij kapcsán az “elvtárs” jelzővel mire kivansz utalni?
Köszi
Szerintem sok az orosz propagandista is ezeken a forumokon, nem csak gyáva hazaáruló primitív fideszesek kommentelnek.
Sokaknak ez biztos munka, megélhetés, parancs.
Nem szabad megengedni Zelenskiéknek,hogy a fegyverszünet
eszükbe jusson!
Az Usának nyomást kell gyakorolnia hogy a felszabadító háborút meg kell nyerni!
Addig kell harcolniuk az ukránoknak,mig el nem érik a 91 es határaikat!Ez a feltétele hogy ukrajnának tovább folyósítsák a pénzeket.És csak akkor lehet Nato tag, ha ezt eléri!
Ha mégis az oroszokkal tárgyalnának,akkor Zelenskit és a tábornokait Hágába kell vinni hazaárulásért!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!