A lokálpatriotizmus fontosabb a nacionalizmusnál?
Magyarország inkább nacionalista, mint sem lokálpatrióta. Mivel 1848 a franczia forradalom mintájára építkező nemzeti mozgalom volt, így a helyi jellegek elnyomására törekedett a vele felemelkedő eszme.
A Jászságban, Őrségben, Kunságban mai napig jelen van egy enyhe lokálpatriotizmus, de pl. a Balaton történetének kortárs feldolgozása jól bemutatja, hogy nyomta el és szorította ki a nacionalista polgárság a helyi paraszti életet.
Ha te 19. századi balatoni lokálpatrióta voltál akkor nem volt beleszólásod abba, hogy hogyan fejlődjön a tó környéke, mert minden a magyarkodó 'hazafi' érdekek kényének és kedvének volt alárendelve akik fürdőhelyként akarták használni a Balatont.
Vagy pl. az északi-középhegységben egész sokáig voltak helyi jellegű szlovák települések öntudatos tót őslakosokkal, de ezeket a lakosságcsere programokkor olyan emberekkel töltöttek fel akiknek már nem voltak helyi gyökereik, így lokálpatrióták sem lehettek. Mikor olyanokat látsz egy településen, hogy minden utcát valami magyarság-kánonba illő történelmi személyről neveztek el (Petőfi tér, Rákóczi utca, Ady Endre köz, József Attila művelődési ház), s helyi kötődésű elnevezéseknek se híre se, se hamva akkor sejtheted, hogy ott nincs sok lokálpatriotizmus.
Érdemben lokálpatriotizmus van mondjuk Dél-Olaszosrszágban, Baszkföldön, Flandriában vagy Sziléziában. Magyarországon ez még mindig nagyon marginális dolog és tényleg csak a falunapon lehet felhozni, közéletben nem nagyon. Vagyis a magyar kormány szokta kijátszani néha az Erdély kártyát, hogy ott legyen lokálpatriotizmus, de mint írtam ez már lassan 200 éves hagyomány, hogy Magyarországon belül ilyesmit nem akar látni a politikai elit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!