Horthyt miért nem becsüli mindenki, mikor mindent megtett azért, hogy igazságosabb határokat kapjon az ország?
#10!
Ehhez képest az USA-ban tananyag volt, mert az első világháboró egyik legnagyobb tengeri győzelmét aratta.
Károlyi hadügyminisztere mondta, hogy akar több katonát látni, de őt követő Tanácsköztársaság sem volt különb. A hivatalos kommunikáció szerint a világháború miatt lettek pacifisták, de valójában azért nem akartak hadsereget, mert az valószínűleg hamar ellenük fordult volna.
Magyarán a saját hatalmukkal voltak elfoglalva és közben nem foglalkoztak azzal, hogy a románok már Győrnél jártak. Az ilyenekre mondhatjuk, hogy nem volt semmilyen politikai víziójuk!
Horty alatt volt először demokratikus választás, ami tartott 45-ig, a kommunisták hatalomátvételéig.
Horthy akadályozta meg IV. Károlyt a visszatérésében (a másik kísérletét), mert a korábbi antant tagok sem örültek volna visszatérésnek, a csehszlovákok pedig jelezték is, hogy ők be fognak avatkozni, ha ez megtörténik.
Bethlen 10 éven át volt miniszterelnök. Majd jött a nagy gazdasági világválság.
Nem akarok minden részletbe belemenni, mert órákig tartana. De aki olyat ír, hogy Horthy nem is kormányzott, vagy összefüggések nélkül ideböfögi, hogy "Egymást váltogatták az ellentétes előjelű miniszterei", az vagy hülye vagy hazudik. De valószínűbb, a kettőt egyszerre produkálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!