A romák többsége miért szavaz mindig Orbánra amikor van és mindig is volt jobb alternatíva a számukra?
Orbán ugyan 2014-ben azzal kezdte őket csábítani, hogy ígért nekik fűt-fát. Viszont természetesen nekik is hazudott főleg a 2018-as választások után éleződött ki ez igazán. Az adófizetők pénze nem ezeknek a romáknak a zsebébe landolt hanem Lölő meg Gattyán György féle maffiozók zsebébe. Akkor több sajtó is lehozta, hogy sok roma úgy nyilatkozott, a választások után, hogy megbánták, hogy rá szavaztak , mert hazudott nekik ennek ellenére két éve is nagyon sokan közülük a Fideszre szavaztak. Szerintem a Fidesz is azért nem olyan náci mint az MH. Mert valóban lehet Orbán (Orsósban) is egy vonóval. Illetve kell nekik a szavazó. De amit a napokban művelt a vezér az viszont egy náci intézkedés volt a részéről. Az kárpátaljai menekülteket utcára teszi akik éppen nem jelentettek veszélyt ránk és nem is voltak sokan, de a valóban garázda vagy bűnöző romákat mégis védi. Látszik is az, hogy a Fidesz a legnagyobb maffia hálózat Magyarországon ugyanis a bűnözők szavazataira is neki van szüksége.
Pedig már régebben is volt jobb alternatíva.
Ott van ugye a Momentum aki liberális és a romák jogait is védik a párt megalapulása óta. És már az elején kijelentették, hogy jogvédők.
Akkor most a Tisza, Magyar Péter megígérte, hogy megnöveli a családi pótlékot duplájára és ezt az Ózdi hétesen tette meg. És támogatni kell a romákat egyébként is. Persze a dolgozó romákat ezzel annyira nem tudja megmozgatni.
És ott van a DK mint még egy bal liberális párt.
És szerintem lett volna más jó alternatíva is mint a Fidesz volt. Lehet MZP-vel sem járnának rosszul.
Az a hazugság amit te most csinálsz ezzel a kérdéssel. Ez egy szimpla, bár elég ostoba ballib propaganda amivel próbálkozol.
1. Orbán nem hazudott a cigányságnak.
2. A cigányság nem egységes, éppen úgy vannak közöttük ellenzékiek és kormánypártiak, mint ahogy minden más csoportban is.
3. a dk és politikusai voltak akik előtte átverték a romákat sok éven keresztül.
4. Azért szavaznak a kormánypártokra akik a romák közül rájuk szavaznak, mert nem rasszisták. A roma társadalom, a cigányság pont ugyanolyan emberekből áll mint amilyen mindenki más eben az országban. Semmiféle megkülönböztetés nem szükséges származási alapon, mert az csak olyanoktól jön akik lenézik őket és kevesebbnek gondolják a romákat maguknál. A magukat liberális jogvédőknek nevezők és a velük társulók a legnagyobb rasszisták ebben az országban. Erre a legnagyobb bizonyíték az hogy a hozzád hasonlók használják negatív jelzőként azt hogy cigány amikor épp Orbánt akarják mocskolni.
"
Akkor most a Tisza, Magyar Péter megígérte, hogy megnöveli a családi pótlékot duplájára " A cigányok ja jól járnának
A fidesz a helyi képviselőkön (országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők, fideszhez bekötött vállalkozók) keresztül megveszi a helyi cigányvajdákat, pénzes cigánycsaládok vezetőit, a soha nem dolgozó, de a merdzsókkal-audikkal-chryslerekkel mindenhova nyélgázon közlekedő réteget.
Ezek pedig szépen elzavarják a putris cigányt is szavazni a megfelelő helyre.
Ezt úgy mondják politológiailag, hogy "megnyerik a helyi közösségek fontos, beolyásos tagjait, akiknek a véleményére a többiek is adnak, azokhoz igazodnak".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!