Gyurcsány Ferenc: "a tisztesség harcát folytatjuk, amikor nem nyitunk utat azoknak, akik nemrégiben még Orbán alkotmány-, és törvényellenes rendszerét, kormányát szolgálták." Egyetértesz a volt miniszterelnök állításával?
"A tisztesség harca
A tisztesség harcát folytatjuk, amikor azt mondjuk, hogy Orbán rendszere alaptörvényellenes. A tisztesség szempontjából mindegy, hogy a rendszer cselédszerepű alkotmánybírósága mit mond. Ha a kormány ellehetetlenítette a tőle független, őt ellenőrző, neki ellensúlyt tartó intézményeket, márpedig ezt tette és folyamatosan ezt teszi, akkor ez a rendszer bizony alaptörvényellenes. A tisztesség azt követeli, hogy ne szolgáljuk, hogy ne távolságot tartsunk tőle, hanem azt, hogy küzdjünk ellene, és szövetkezzünk azokkal, akik ugyanígy gondolkodnak. A Demokratikus Koalíció így tesz. Ha van alkotmányos tisztesség, akkor, ha valaki nem így tesz, az az alkotmányos demokrácia politikai értékrendszere szerint nem tisztességes.
A tisztesség harcát folytatjuk, amikor azt képviseljük, hogy a kormánypártok választási győzelme törvényellenes folyamat eredménye, ezért a kormány törvényellenes. A törvény több, mint betűk, szavak, mondatok halmaza. A törvény az alkotmányos akarat konkrét jogszabályba foglalása. Nincs olyan alkotmányos akarat, miszerint alkotmányos demokráciában az éppen kormányzó fél egyoldalúan, a maga javára formálhatja a választási szabályokat, viszonyokat, feltételeket. A mostani kormányzók ezt tették és ezt teszik. A Demokratikus Koalíció ezért tekinti törvénytelennek Orbán kormányát. Ha létezik a törvényesség tisztessége, akkor, aki nem mondja ki, hogy ez kormány törvénytelen és elnézi a törvénytelenséget, az politikai értelemben nem tisztességes.
A tisztesség harcát folytatjuk, amikor nem nyitunk utat azoknak, akik nemrégiben még Orbán alkotmány-, és törvényellenes rendszerét, kormányát szolgálták. Át lehet állni azok közé, akik hosszú évek óta a tisztesség harcát folytatják, de nem bízzuk rá az átállókra sorsunkat, a haza sorsát, mert az is tisztességtelenség lenne.
Nem tisztesség-, hanem becsületbeli kérdés, legalábbis nekünk, hogy nem adjuk fel a küzdelmet, amiben hiszünk. Ezt nem tettük meg Orbán kedvéért, ezt nem tesszük meg Orbán epigonja kedvéért, ezt nem tesszük meg senki kedvéért.
Ma mi vagyunk az egyetlenek, akik Orbán rendszerét alkotmányellenesnek, kormányát törvényellenesnek tarjuk. Mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt képviseljük.
Mi, a Demokratikus Koalíció.
Miért adnánk fel ezt a küzdelmet?"
Forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala
#21
De akkor ki az akire szerinted érdemes szavazni a jelen felhozatalból? 2022-ben kire volt érdemes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!