Miért lenne az rossz a Magyar embereknek ha leváltanánk a Fideszt bármelyik szenny ellenzéki pártra?
Nos vegyük csak sorba a pártokat vagyis inkább frakciókat: DK, MSZP, MMN, Párbeszéd, Momentum, LMP NP ez így együtt!
Gyurcsány-Soros bérenc pártok. Migráns áradat, oltáskötelezettség és háború pártiak. Ráadásul akármelyiket választanánk ezen pártok közül úgyis Gyurcsány kerülne megint hatalomra..
MHM: Ez meg egy végletekig rasszista párt olyannyira, hogy a rasszizmusuk kielégítése érdekében még a normális emberek is feláldoznák. Orbán szerint ha tehetnék milliárdokat költenének koncentrációs táborokra. Ahova nem csak az alpári embereket küldenék el főleg aki más rasszú.
Magyar Péter meg igazából lehet, hogy nem Gyurcsányhoz tartozik. De ő is ugyanazt az utat követi csak még aljasabb mint ők. És amúgy is egy beteg, erőszakos, szocihopata, nőverő, semmirekellő. Amit legalább videók és hangfelvételek is bizonyítanak. Orbán megmondta ha egyszer is hatalomra kerül akkor 3 év sor katonai szolgálat lesz a fiataloknak és mehetnek Afgánba is háborúzni.
Fidesz meg kínai és oroszbérenc párt. Keleti diktátorok hálójában. Kiszolgáltatva az ország függetlenségét.
Akkor inkább a nyugat.
Vegyük sorra, milyen új, és eredeti gondolatok merültek fel ebben a kérdésben/posztan a kérdező részéről:
1. A DK, MSZP, Momentum, stb. Gyurcsány-Soros bérenc pártok.
2. MI Hazánk végletekig rasszista, koncentrációs táborokat akarnak.
3. Magyar Péter beteg, erőszakos, szocihopata, nőverő, 3 év(!) kötelező katonai szolgálatot akar.
Gratulálok! Ezeken valóban érdemes vitatkozni!
Ja, nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!