Nem lehetne feltámasztani a magyar teherautó- és buszgyártást (Csepel, Rába, Ikarus)?
Gyakorlatilag akkora meló lenne, mint a nulláról új márkát csinálni.
Az is elég beszédes, hogy az ikarus utolsó próbálkozásai mind felsültek.
Igazából a háromból kettő működik, és nem is rosszul…😏
Az Ikarusz, és a Rába elég jól megy, csak leginkább exportra gyártanak.
Az Ikarus nem működik (kínai buszokat címkéz át a tulajdonosa), de a Credo igen. Sőt, a Kravtex-Kühne nem is főleg a buszgyártásból él, hanem a mezőgazdasági gépekből. Aztán van még egy debreceni buszgyára a MOL-nak ami átcímkéző és készre szerelő üzem között van félúton.
A teherautó gyártással az a gebasz, hogy az Európában kartell rendszerben működik. Meg hogy mondjuk jelenleg rohadtul nincs igény teherautókra, mert dögrováson van a közúti fuvarozás. Vasúti szerelvényekre lenne, az a szolnoki szerencsétlenség van a MÁV tulajdonában, a helyett akarták megvenni a Talgo-t, de mivel oligarcháknak ment volna így a spanyolok mondták, hogy akkor inkább nem.
A Rába csődközeli állapotban van, gyakorlatilag a rendszerváltás óta a meglévő vagyona feléléséből és állami megrendelések teljesítéséből tartja fenn magát. Most adják el épp a győri ipartelepük jelentős részét.
Van viszont aiMotive, amit most vásárolt fel a Stellantis. Vagy NNG, aminek szintén elég jól megy.
Nemzetközi gazdaságtanból azt tanultuk, hogy szakosodni kell z országoknak komparatív előny alapján.
Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországnak a teherautógyártásban lenne komparatív előnye
Mivel a teherautógyártás jól ment, gondolom az.
Vagy mi legyen? Törődjünk bele az összeszerelőüzem sorsba? Saját ipar kéne
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!