A kastélytörvénnyel tulajdonképpen visszakerültünk a rendszerváltás idejére?
Az a gond, hogy a kormány különböző politikái a lehető legrosszabb példákból táplálkozik. Részint a kádári szoci, részint Horty féle félnáci, részint meg az a fajta szélbalos intézkedés sorozat, ami még a liberálisoknak is sok.
Ez a gond a fajtatiszta popilzmussal, hogy nem az ésszerűség határán megy, hanem a megalomán hatalomvágy felé.
"A Horthy korszakba kerülünk vissza."
Horthy alatt nehezen adományoztak volna kastélyokat magánszemélyeknek, hiszen nem volt állami tulajdonban kastély. Ezek már régóta mind az adott nemesi családé voltak, nem kellett bújtatott sunyi, salátatörvénybe csomagolni, hogy bárkinek kijátsszák.
A rendszerváltoztatás idején történő rablóprivatizáció már jobban hasonlít. Az a kétszínű, hogy a fidesz habzó szájjal szidta/szidja emiatt a volt komcsikat és az ezzel meggazdagodott politikai elitet (pl. Gyurcsányék), aztán ő is ugyanezt csinálja.
Én is a vadkapitalizmus és közvagyon kirablásának rendszerváltás utána 10 évére teszem, akkor volt ilyen.
Annyival kiegészülve hogy ezeket a NER oligarchák fogják megkaparintani akik már most is milliárdosok.
#7
Akkor nem érted. Kastélyok most kerülnek vissza a magántulajdonba, úgy, ahogy a Horthy-korszakban voltak. És ezek után lesznek a NER-nemesi családok birtokai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!