Európai Egyesült Államok?
#10
"Európában számos unió megalakult és bizony jól is működött, de előbb utóbb felbomlott. Lásd: Szovjetunió, Jugoszlávia, Osztrák-Magyar Monarchia"
Rossz példa, mivel ez működésükből adódóan történt. Egyik ilyen "unió" esetében sem beszélhetünk egyenrangú felekről, miközben Amerikában az államok egyenrangúak. Ha már arra alapozod az "uniót", hogy az egyik nép a másik felett áll, akkor nyilván felbomlik, ezért ostobaság ezeket példának felhozni.
És akkor arról nem is beszélve, hogy sok esetben itt még belekényszerítésről volt szó, nem pedig önszántukból történő együttműködésről.
"Európában ezeknek az unióknak nagyrészt a nacionalista törekvések vetettek véget"
Ugyanaz vetett véget, ami okozta az amerikai polgárháborút, viszont amint megszűntek ezek az egymás alá és fölérendeltségek, képesek voltak együttműködni.
"Nehezen tudnék elképzelni egy egységes európai államot, mert az európai országok később ragaszkodnának a függetlenségre"
Pontosan, egy olyan függetlenségre, mint ami van az amerikai államoknak.
" Ellenben USA-ban nincs ilyen, mert az amerikai földterületen egyik államnak sincs önálló himnusza, nemzeti öntudata, inkább megyékkel hasonlítanám össze az amerikai államokat."
De, egyébként van saját öntudata, pl. minden államnak saját zászlaja is van.
#13
Annyira akarnak kilépni, mint a magyarok. A vezetés szidja az EU-t, de 60-70% lazán az EU-ban maradna.
És egyébként mindkét helyen, még ha társadalmi többség is lenne mögötte, akkor se állnának bele igazán, mert akkor egy kivándorlási hullám indulna meg, ami miatt összeomlik a gazdaság.
12-es, az Osztrák-Magyar Monarchiában semmiféle nép sem uralkodott a többi nép felett. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a szerbek, bosnyákok, románok, csehek, szlovákok és a lengyelek is nagyszerűen éltek, az osztrákok és a magyarok nem uralkodtak felettük, a horvátok sem, hanem vezetők voltak az unióban.
Utána még is voltak nacionalista szervezetek, akik véget akartak vetni az uniónak. Sikerült is nekik, Gavrilo Princip szerb nacionalista el is kezdte.
A vármegyéknek, tartományoknak is vannak zászlajuk, attól még nem lesz nemzeti öntudat. Főleg úgy nem, hogy például: New York-nak vagy Washington-nak nincs önálló történelme, sem népe.
Az európai országok kulturális háttérrel rendelkeznek, ami miatt nem akarnának uniót hosszútávon, mert időn belül függetlenséget akarnának.
Ha Európai Egyesült Államok lenne, akkor közös lenne az ideológia, politika, stb... - ami konfliktushoz vezetne, mert minden országnak megvan a saját ideológiája és politikája. Gazdaságilag előny lenne, de csak rövidtávon, az előbb említettek miatt. A közös nyelv sem lenne jó a mindennapi életben, mert minden országnak megvan a saját szép nyelve, ráadásul egy török nehezen tudna megtanulni/beszélni angolul, a spanyolok nagyrésze nem is akarna.
#15
"az Osztrák-Magyar Monarchiában semmiféle nép sem uralkodott a többi nép felett"
Jaj, istenkém. Még tanultál is nyelvújításról, amire pont azért volt szükség, mert a magyar nyelv konyhanyelvvé vált, miközben hivatalos ügyintézésekben a németet használták.
Nem lehet két "népet" egyenrangúként kezelni, amikor a saját nyelvét sem használhatják és pont ebből adódtak a különbségek.
Az osztrákok a magyarok felett álltak.
"hanem vezetők voltak az unióban."
Persze, csak azok a "vezetők" érdekes módon mindig ugyanabból a körből került ki, pl. az osztrákok közül.
Nehéz egyenrangúság hívni ezt.
"Főleg úgy nem, hogy például: New York-nak vagy Washington-nak nincs önálló történelme, sem népe."
Amerikának se, mégis van nemzeti öntudata. Ezért ökörség erre hivatkozni.
Ha állami szinten nem léteznek ezek, akkor ország szinten se létezne, vagyis implicite azt állítod, hogy a logikád szerint olyan ország, hogy USA, nem kellene léteznie.
Ez láthatóan nem igaz és létezik, vagyis a logikád valahol hibás.
"Az európai országok kulturális háttérrel rendelkeznek, ami miatt nem akarnának uniót hosszútávon, mert időn belül függetlenséget akarnának."
Ennek a mondatnak nincs értelme, mivel a kulturális háttér milyensége számít és itt azonos kultúrkörhöz tartozunk mind.
"Ha Európai Egyesült Államok lenne, akkor közös lenne az ideológia, politika, stb... - ami konfliktushoz vezetne"
Nem, pont azért vannak országon belül pl. önkormányzatok, hogy az adott terület szintjéhez kötődő ügyeket helyben oldják meg.
Egy Európai Egyesült államok esetében sem arról lenne szó, hogy mindent legfölül döntenek el, hanem hogy mindent a legoptimálisabb szinten.
Pl. oktatás esetén az angol nyelv oktatása kiemelhető lehetne uniós szintre, hogy ott dolgozzák ki, így egy egységes nyelvtudása legyen az uniónak, miközben egy magyar nyelv és irodalom szintén tagállami szinten maradna.
Vagyis a releváns jogköre az adott tagállamnak megmaradna, ahogy ezt látjuk Amerikában.
"Gazdaságilag előny lenne, de csak rövidtávon, az előbb említettek miatt."
És kulturálisan is és hosszútávon is.
"A közös nyelv sem lenne jó a mindennapi életben, mert minden országnak megvan a saját szép nyelve"
És senki nem mondta, hogy közös nyelv lenne. Itt megint ott tartunk, hogy szellemi fogyatékosként kitalálsz dolgokat, amik nem részei ennek az elképzelésnek és ezek ellen a téveszméid ellen vitatkozol, amiket senki nem állított.
#16
"De, beszélhetünk, sőt, a titói Jugoszláviában minden tagköztársaságnak saját alkotmánya, saját parlamentje volt"
A magyaroknak is volt a szocializmus alatt alkotmánya. Mennyire érezted az egyenrangúságunkat az oroszokkal? Pl. amikor tankokkal jöttek Bp-re.
Igen, szóval ezek nem garantálnak semmilyen egyenrangúságot.
"az angol nyelv oktatása kiemelhető lehetne uniós szintre"
A britek nem is tagjai az uniónak. Lehetne inkább a német, vagy a francia, esetleg spanyol, olasz.
Én a németre szavaznék.
#18
"A britek nem is tagjai az uniónak"
Nem is az alapján kell nyelvet választani.
" Lehetne inkább a német, vagy a francia, esetleg spanyol, olasz"
Csak annak gyakorlati haszna nincs. Még egy kínainak is több értelme van.
Az angol világ nyelv, amit a bolygó legnagyobb részén beszélnek. A dokumentációk, publikációk elsősorban angol nyelven mennek. Az internet nagy része angolul van.
A kínainak pl. azért van több értelme, mint egy németnek, mert a németek is inkább angolul használják a netet, viszont az internet forgalmának kb. negyede meg kínai.
17-es, az USA-nak van történelme, csak nem kiemelkedő.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában, ha az osztrákok a többi nép felett állt volna, akkor elnyomta volna, de nem tette, csupán az osztrákok a magyarokkal együtt vezették a Monarchiát.
A nyelvekkel kapcsolatban, hogy egy hivatalos nyelve lenne az Európai Egyesült Államoknak, azt történelmi példákkal tudom alátámasztani, például: Szovjetunió - orosz, Jugoszlávia - szerb, bár itt mindenki a saját anyanyelvét beszélte, mert a bosnyák, horvát, szlovén, montenegrói nyelv nagyon hasonló a szerbhez, a makedón is.
Az pedig nem igaz, hogy a holland kultúra és a szerb kultúra nagyon egybe tudna vegyülni! Az emberek mentalitása is más országonként.
Az Európai Egyesült Államok ha egy államforma, akkor értelemszerűen kell egy vezetője is, aki fentről hoz döntéseket. Nem egyértelmű?
Európa egy kontinens, nem egy állam alakulat. Nem biztos, hogy mindegyik ország szeretne csatlakozni az Európai Egyesült Államokhoz, semmi értelmét nem látom. Mintha utánozni akárná az USA-t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!