Magyar Péter jobb vagy baloldali, liberális vagy konzervatív?
Ahogy Pottyondi Edina mondta róla: Magyar Péter egy Rorschach-teszt - azt látsz bele, amit akarsz, és ez téged jellemez, nem őt.
Ugyanakkor ez nem föltétlenül baj! Európa egyik legsikeresebb politikusa, Emmanuel Macron is hajszálpontosan így kezdte: első fázisban a személye köré gyűltek csak az emberek, mint afféle politikai "celeb", sztár köré. Utána szabályos CASTINGET folytatott, hogy kikből építse fel a pártját, lehetett CV-ket beküldeni, jelentkezni bárkinek.
Intenzíven konzultált a szimpatizánsaival, és úgy találta meg a politikai irányt, hogy folyamatosan felmérte, mire van IGÉNY. Végül kialakult egy jobboldali jegyekkel is tarkított, alapvetően centrista, de inkább szociál-liberális párt belőle, mert erre vitte a szimpatizánsok akarata. De eleinte nagyon billegett, hogy jobb-vagy baloldali párt lesz.
Ez egy kipróbált, sikeres modell Európában, Macronnak két egymás utáni elnöki mandátumot hozott Franciaországban ez a típusú építkezés (a Renaissance pont így épült mögé, ahogy most Magyar igyekszik megcsinálni: előbb volt Macron, aztán lett Renaissance, és csak ez után dőlt el, milyen is legyen a párt ideológiája).
Szóval nem egy halálra ítélt modell ez valójában, sikeres példák vannak rá a politikatörténetben.
Az más kérdés, hogy Magyarországon is működik-e hosszú távon, hoz-e majd olyan politikai sikereket Magyar Péternek mint Emmanuel Macronnak hozott Franciaországban.
Ezt nyilván az idő dönti majd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!