Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményetek a keresztény...

Pupusz kérdése:

Mi a véleményetek a keresztény anarchiáról? Élnétek egy ilyen országban?

Figyelt kérdés
A keresztény anarchia azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az ország királya, a nép megszavazza Őt királynak. Így kiegyenesíthetnénk a koronán a keresztet, mert igazán Szent Királyunk lenne. Mivel az embernek nem való a hatalom, csak eltorzítja és egy gamerként minecraftozik az országgal, emberek életével, akiket projekcióknak tekint, mint az eredet című filmben. Akik nem is igazi emberek számára,csak statisztikai adatok. Jézus vezetésével pedig mindannyian mindenről szavazhatnánk egy erre kialakított online felületen, a szakértői kormány pedig (ami lehet akár az Orbán kormány is) alázatosan végrehajtaná a szavazásainkat. Mindenről és bármiről szavazhatnánk, a véleményünk organikusan alakulna ki, nem pártok propagandái alapján. Szavazás előtt mindannyian imádkoznánk, hogy Isten akarata legyen meg, mert csak Ő tudja, mi az igazán jó. Ez tulajdonképpen az igazi kereszténység lenne, az igazi kereszténydemokrácia. Amiatt anarchikus, mert bármiről szavazhatnánk. Arról, hogy hogyan is akarunk mi élni ebben az országban, milyen feltételekkel. Nem egy felsőbb, emberi hatalom döntene mindenről a fejünk felett, hanem mi magunk döntenénk a sorsunkról, a kérdésekről, gazdaságról, irányokról, szociális, egészségügyi, oktatási, törvényi kérdésekben, természetesen az EU jogszabályoknak és közös elveknek mentén. Így a nép határozná meg a politikát minden kérdésben, a kormány pedig valóban a társadalom szolgája lenne, akik alázatosan végrehajtják szavazásainkat minden kérdésben. Mit szólnátok ehhez? Élnétek egy ilyen országban?

2024. febr. 27. 17:34
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:
20-as. Ez egy eszme. Ha elkezdünk hozzá közelíteni elkezd nőni a hit és a demokrácia. Ha megszavazzuk Jézust a királyunknak, annak spirituális jelentősége van. Ha elkezdünk szavazni egyre több dologról, egyre nagyobb beleszólásunk lesz a politikába, végül mi határozzuk meg. Lehetne alakítani egy választott civil csoportot, akik felügyelik a szavazást és a kormány végrehajtását. Bármiről szavazhatnánk. Ha hinnénk benne, megvalósulhatna. Ha fanyalgunk, akkor nem fog soha.
2024. febr. 28. 16:42
 22/23 anonim ***** válasza:

A nagyobb beleszólás talán megvalósulhat így, ha a népet a lehető legtöbb dologról megkérdezzük. Ez sem lesz tökéletesen hatalom- és hierarchiamentes egyenlőség/anarchia, mert ugye van egy (szakértői) kormány, vannak felügyelőik - őket is valahogy ki kell választani.


Ugyanúgy maradna az ilyen rendszer képviseleti kormányzás, bár talán tényleg egy fokkal demokratikusabb lehetne ezzel a hozzáállással.

2024. febr. 28. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm megértésedet, ez lenne a cél.
2024. febr. 29. 10:13
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!