Miért sírnak most a tanárok?
Megmondta a kormány, hogy amíg az EU nem adja meg a tanároknak járó pénzt, addig nem lesz nekik fizetésemelés.
Tanár sógornőm megkapta a státusztörvény miatti kinevezésmódosítást tegnap, most nyilvánosan hisztizik Facebookon, hogy bruttó 391 helyett bruttó 410-et fog kapni januártól.
Akárhonnan is nézem, ez akkor is emelés lesz neki. Nettó 273 ezret fog kapni 29 évesen, miközben az én édesanyám, aki az egész életét végigdolgozta, most 160 ezres nyugdíjból él.
Miért nem elég a tanároknak semmi?
Amikor én tanultam 11 évvel ezelőtt az angol óra ugy zajlott hogy berakott egy angol filmet felirattal és nézd. 3-as érettségim lett, azóta se tudok jól.
A testnevelésen szó szerint szopatott csak a tanár, de érdemleges nem volt. Utálom a sportokat.
Informatikan a tanár a vallalkozasat csinálta nekünk csak a feladatot adta ki.
Történelemből nagyon jó tanárunk volt. Tanulás nélkül 95%-os érettségi.
Na most szerintetek a töri tanár aki tényleg tud és tett azért hogy elerjunk valamit egyenértékű fizetést kapjon, mint az angol tanár aki szart rá és nem dolgozott semmit?
Na ugye.
Erre jó a mostani szerződés és új forma. Aki tesz érte többet kap, aki nem az nem. Munkáért jár a pénz és nem a semmit tevésért. A gyárba se állsz meg 5 óra szünetre de elvarnad hogy többet adjanak.
Rengeteg jó tanár van, viszont a másik fele meg katasztrófa. Most majd kiderul.
81
Ezeket viszont nagyon nehéz lesz így objektíven bizonyítani.
És az egészet objektíven meghatározni. Mert simán lehet, hogy aki jobb pajtás lesz az igazgatónál, az többet fog kapni. Egyetemen is így megy az oktatók között mióta ott is a pontozós értékelés zajlik.
#80 ""iskolák átkerültek állami fenntartásba"
Azért lesz lassan az összes Egyetem alapítványi vagy Egyházi ugye? XD"
Jó látni, hogy olyan szól hozzá a témához aki azt sem tudja, hogy az iskolák a közoktatást jelentik és nem a felsőoktatást. Mi lenne ha előbb legalább a legegyszerűbb dolgoknak utánanéznél?
"Jó látni, hogy olyan szól hozzá a témához aki azt sem tudja, hogy az iskolák a közoktatást jelentik és nem a felsőoktatást. Mi lenne ha előbb legalább a legegyszerűbb dolgoknak utánanéznél?"
Bár nem engem kérdeztél, de hol téved? A közoktatás egyre nagyobb része egyházi irányítás alá kerül, a felsőoktatás egyre nagyobb része pedig nyílegyenesen pártirányítás alatt áll. Mi ebben a tévedés?
#82 "Ezeket viszont nagyon nehéz lesz így objektíven bizonyítani."
Igen, nehéz lesz. De most legalább megpróbálják majd.
Annál jobb, hogy most pár ezer forint különbség van azon tanárok jövedelme között amiknél az egyik jól, sikeresen, sok plusz időben végzi a munkáját, meg aki csak bejár és hagyja, hogy a diákjai mobilozzanak az órán, mert akkor legalább nem kell velük foglalkoznia.
#83 "Bruttó 410, xd azta, ez aztán ku rva jó fizunak számít. "
Nem jó. De ez most a MINIMUM lesz.
#86 Nem azt írtam le, hogy ebben ne lenne igaz, hanem amit leírtam: nem tudja, hogy a két dolog nem azonos. Nem tudja, hogy más a közoktatás és más a felsőoktatás. Ha tudná akkor azt írta volna le amit te és nem azt amit leírt.
Téged nem zavar, hogy olyan szól bele a vitába aki a legelemibb dolgot sem tudja a témában? Szerinted erre nem kell mások figyelmét felhívni, mielőtt komolyan veszik a véleményét?
"Annál jobb, hogy most pár ezer forint különbség van azon tanárok jövedelme között amiknél az egyik jól, sikeresen, sok plusz időben végzi a munkáját, meg aki csak bejár és hagyja, hogy a diákjai mobilozzanak az órán, mert akkor legalább nem kell velük foglalkoznia."
Hát ez az, ami most sehogy sem látszik az ajánlott béreken. Rengeteg plusz időmet tettem már a tanításba, ahogy sok más kollégám is. Szépen kezd mindenki lelépni...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!