Miért lehet az, hogy minden harmadik magyar fiatal kivándorláson gondolkodik?
#69
Lehet beszélni erről is, csak éppen a kérdéshez sok köze nincsen. Az Oroszokhoz való viszonyunk, az, hogy nem úgy tekintünk rájuk, mint akik tönkrebaxták az országot, az ellentmondásos valóban. De ha Lengyel pozícióból, Orosz ellenes állásponton lennénk, akkor is ugyanúgy, a fiatalok el akarnának menni innen, ami az én értelmezésem szerint a kérdés tárgya.
az oroszoktól a kőolaj kell meg a földgáz, meg a piacaik
nem a barátságuk meg az elvtársi szeretetük
ez amerikára is igaz
#74
Ez ilyen Jakab Péteres reakció. Tök jó, csak köze nincs a jelenséghez. Tehát, ha a baloldal értelmezése szerinti megfelelő kormányzás lenne (bár vannak kétségeim affelől, hogy az az ellenzék, aminek a DK a legerősebb pártja, egyáltalán jobb lenne, mint ami van, de mind1 is ez a része), akkor is ugyanúgy minden fiatal gondolkozna azon, hogy elmenjen, hisz jelentősen nem lennénk közelebb Nyugat-Európához, ahogy senki sem a régióban.
hagyjuk már ezt a hülye baloldalizást! nem vagyok baloldali. a piacgazdaság hive vagyok, a kicsi szolgáltató állammal. ha már beszélgetni akarsz, szakadjunk már ki a berögzült skatulyák használatától
tudod mi a különbség most és mondjuk 2002 között?
én mint libsi le tudtam ülni fehér asztal mellé a miépes haverommal, és tudtunk beszélgetni, és mindketten meghallgattuk a másik véleményét, és volt olyan, amiben a másiknak volt igaza, és ezt el tudtuk fogadni. többek között ezt is hazavágta Orbán
nem tudom mitől lenne a reakcióm Jakab Péteres, én nem utánzom a politikusokat
a baloldal vágta haza a párbeszédet, nem orbán és nem a jobboldal
már ha csak azzal nem, hogy testvériesen nem enged minden válsztást megnyerni a baloldalnak
vagy ha úgy tetszik a szoclibeknek
miben volt amúgy igaza szerinted egy miépesnek 2000ben?
mondjuk arról beszélgettetek, amikor a baloldal bezúzta a kisgazdák lehetőségeit 2002-2003ban? hogy azok a bizonyos gazdatüntetések miért is voltak?
és hogy az SZDSZ-es höhörészől műsorokban ennek milyen interpretációja is volt? ott aztán volt viccesnek szánt a szegény ember tudatlanságán humorizáló kern novella, hajós andrás gitáron kísért paródiája, havas henrik semmitmondó monológjai.
hát ott aztán minden volt csak megértés és empátia nem
2002-ben? hát szerintem nem jól emlékszel
próbálj kiszakadni abból hogy mindenért a baloldalt vagy azokat hibáztatod akik nem értenek veled egyet. akkor tudunk beszélgetni. jelenlegi állapotodban sok értelme nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!