Tavaly nálunk nőtt legtöbbet a nettó átlagkereset, a Fidesz politikája miatt van? Kijelenthetjük?
Bemásolom ide is az előző, inflációs kérdésre adott válaszom :D
Nem értek hozzá. De gyanítom, hogy az Orbán kormány felelős a jó és a rossz dolgokért is. Külső behatásnál nyilván ez pro és kontra mérséklődik, de 13 év 2/3ad után a jelen állapotért a két kormányzó párt és a kormány korábbi és jelenlegi tagjai a felelősek. Ez van akkor is ha előre megyünk, meg akkor is a hátra. :D
2010 elötti felelős gazadságpolitikából maradt meg.
Ezt építi le a fidesz. Nem a fidesz érdeme, csak egy dakota közmondás szerint "más tollával ékeskedik".
Mellesleg az első orbán kormányhoz képest a Gyurcsány vezette párt megkétszerezte a fizetéseket!!🤡
ma 20:30
Te mit szoktál euróban vásárolni?
Illetve ha megnézed az aktuális árfolyamot akkor azt látod, hogy most erősebb a forint az euróhoz képest, mint egy éve.
ma 20:33
Hogy van ez ha inflációról van szó akkor senkinek se jut eszébe az, hogy kéne nézni a fizetésemelést is, de ha béremelésről van szó akkor egyből vágjátok, hogy nincs értelme infláció nélkül nézni?
ma 20:35
Nem a Bokros csomag? :D
(amúgy tök érdekes 2010-2014 között kicsivel csökkent is az átlagbér értéke, 2014-2018 között 30% fölött nőtt az átlagbér reálértéke, 2018-2022 között 4%-ot nőtt)
Én semmivel, de a boltokba bemegyek kb mindenért Euroba fizettek.
Amikor gyengul az a franya forint, akkor mindig jona dragulas, ujra es ujra....
Igy hat kb semmit nem er az a jo let, ami a sotet fejetekbe van az arstopokkal egyutt.
"Te mit szoktál euróban vásárolni?"
Aminden ami import azért közvetve euróval vagy dollárral fizet valaki, legyne az alapanyag,késztermék,energiahordozó.
"Illetve ha megnézed az aktuális árfolyamot akkor azt látod, hogy most erősebb a forint az euróhoz képest, mint egy éve."
Amit a 18%-os overnight betéti kamatnak köszönhetünk ( gyakorlatilag ez lett a jegybanki alapkamat), ami annyi jelent hogy évi 1-2000 milliárddal nőnek meg a költségvetés kamatterhei.
A másik kérdésnél reálbér, itt átlagbér. Mindkettő rossz, ugyanis a reálbért az átlagbérből számítják az átlagbér pedig torzít, a mi esetünkben nem is kicsit. A mediánbér jóval alacsonyabb, mint az átlagbér..
Azt se felejtsük el, hogy tavaly emelték a minimálbért ami azért megtolta a statisztikát felfelé.
ma 21:02
Tudod arra, hogy mi mennyivel drágább szoktuk az inflációt használni mint mérőszám. Az nem okés, hogy sírunk a 25%-os inflációért majd utána átszámítjuk a fizetésünk is euróba, hogy még jobban tudjunk sírni, mert romlott a forint.
"évi 1-2000 milliárddal nőnek meg a költségvetés kamatterhei"
Mert ugye ez összes államadósság lejárt/le fog járni ilyen kamatszint mellett?
Illetve megkérdezném, hogy ez a + 1000-2000 milliárd amit ki kell köhögni kikhez fog kerülni?
"A mediánbér jóval alacsonyabb, mint az átlagbér."
oké alacsonyabb, 83%-a. De 1 éve, 4 éve, 12 éve mennyi volt? Vagy te gondolod, hogy az átlagbér reálértéken való növekedését a magas bérek húzták felfelé az elmúlt 4 évben?
Nem azt mondtam, hogy sok vagy kevés hanem azt hogy nálunk nőtt a legtöbbet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!